Második képsík bevezetése
A két képsíkos ábrázolásnak a lényege az, hogy az ábrázolandó térbeli alakzatról két egymásra merőleges állású képsíkon készítünk képet. A két képsíkra külön-külön merőlegesen vetítünk, és az így keletkező képeket egy síkban egyesítve rajzoljuk meg. A kétképsíkos ábrázolást megalkotójáról (G. Monge, 1764-1818) Monge féle ábrázolásnak is nevezik. A vízszintes helyzetű képsíkot első képsíknak, a felülnézet képsíkjának, jele K1, a függőleges állásút második képsíknak, az elölnézet képsíkjának nevezzük, jele K2. Az első és a második képsík metszésvonala a képtengely, amelyet X12-vel jelölünk. Az x betű a latin axis (magyar jelentése tengely) szóból származik, az 1, 2 index arra utal, hogy az első és a második képsík metszésvonala. A képsíkok által határolt tér részeit térnegyedeknek nevezzük, a térnegyedeket római számokkal azonosítjuk (I. térnegyed, II. térnegyed).
Centrális vetítés alkalmazása
A középpontos vetítés olyan vetítési módszer, ahol az ábrázolandó tárgyat a képsíkhoz viszonyítva párhuzamosan (merőlegesen) helyezzük el, de a vetítővonalak egyetlen pontból (a centrumból) kiindulva hozzák létre a vetületeket a képsíkon. A centrális vetítést az építészetben, a művészi ábrázolásokban alkalmazzák elsősorban.
A centrális vagy középponti vetítéssel keletkező kép nem azonos nagyságú a tárggyal, ezért a centrális vetítési mód nem alkalmas a műszaki rajzokon való felhasználásra.
A centrális kép
A látás az emberi szemben végbemenő bonyolult folyamat eredménye. A képet a külső világ tárgyairól a szemünkbe érkező fénysugarak hozzák létre. Az emberi látás szinte tökéletes, például az emberi szem 5 milliónál is több színt képes megkülönböztetni. A látás alkalmával keletkező képet gyakran centrális képnek nevezzük. Centrális kép akkor keletkezik, ha a szem a vetítési középpont (a centrum), a tárgy pontjainak látósugarai a vetítősugarak. Belátható, hogy a szem képalkotási eljárása nagyban azonos a centrális vagy középponti vetítéssel.