Interakció kezdete és vége
Nem verbális jelek segítségével hatékonyan tudjuk kezelni a társas helyzeteket, amennyiben rendelkezünk a szükséges társas jártasságokkal. Az interakció kezdetét is nem verbális jelzések készítik elő: ha munkahelyünk folyosóján szembe jön egy ismerős, szemkontaktusunk, odafordulásunk, fejtartásunk és mosolyunk mértékével és jellegével tudjuk jelezni, hogy szeretnénk-e megállni egy rövid beszélgetésre, vagy sem. Ezt a rövid, a szavakat megelőző folyamatot Forgács „bekebelezési reakciónak” nevezi.
Az interakció lezárásánál szintén fontos a nem verbális jártasság, ilyenkor egy fordított bekebelezési rituálét játszunk le a szemkontaktus csökkentésével és a tér lazításával – de semmiképpen nem az óránkra nézéssel!
Saját magunk megjelenítése
Interakcióinkban elemi céljaink közé tartozik énünk megjelenítése, önbecsülésünk alapját szolgáló pozitív énképünk megőrzése. Dédelgetett énképünket ismerőseinkben szeretnénk fenntartani új kommunikációspartnereinkben pedig kialakítani.
Idegenekkel azonban nem közölhetjük egy első találkozáskor, hogy „egy intelligens fiatalember vagyok, X focicsapatnak szurkolok, érdeklődöm az alternatív művészetek iránt, életem párját még nem találtam meg.” Mindezt azonban nem verbális eszközökkel kifejezhetjük, elsősorban mosollyal, viselkedésünkkel, beszédstílusunkkal, ruhánkkal, hajviseletünkkel, jelvényekkel, ékszerekkel.
Visszajelzés és figyelem
A nem verbális jelzések segítenek az interakció gördülékeny lebonyolításában is, bólogatással és szemkontaktussal jelezzük figyelmünket, mosollyal és megsemmisítő kézmozdulattal hárítjuk el a kommunikációs zavar létrejöttét, ha valami ellentmondásos gondolatát osztja meg velünk a másik.
Mosolyunk kifejezhet egyetértést, bátorítást ugyanúgy mint egyet nem értést, kételyt. Utóbbi érzés egyértelmű kifejezésére leginkább a fejmozdulatok (fejrázás, ingatás, oldalra billentett fej) és a mimika alkalmasak. Ha nem fordulunk a másik felé, vagy hátunkat mutatva, csak a fejünkkel próbálunk figyelni durva sértést követünk el-