Utánfutás
A csapszeg középvonalának elvi meghosszabbítása - pozitív dőlés esetén - haladáskor megelőzi a kerék talppontját, vagyis a gépkocsit mozgató erő mintegy maga után húzza a kereket. Negatív dőlésnél a kerék előzi meg az erőhatást, azaz maga után húzza az autót, ezért fordulékonyabbak az első kerék-meghajtású gépkocsik.
Gépjármű
Valamilyen gép, motor által hajtott önjáró jármű.
Lengéscsillapítás
Úthibák vagy rossz rugózás okozta lengésenergia lengéscsillapítóval való megszűntetése.
Futómű
Jármű kerekekeit és az ahhoz kapcsolódó részeit magában foglaló szerkezet.
Kerékdőlés
A jármű kerekeinek a függőlegestől számított pozitív vagy negatív helyzete.
Kerékösszetartás
A jármű kerekeinek a vízszintestől számított pozitív vagy negatív helyzete.
Felfüggesztés
A karosszéria kerekekhez való rugalmas rögzítése.
Csapterpesztés
A jármű elfordított helyzetben lévő kerekeinek egymással bezárt szöge, mely feladata a kormánytrapézt terhelő erőcsökkentés.
Akkumulátor
Olyan újratölthető áramforrás, melyben különböző vegyületek galvanizáció útján villamosenergiát állítanak elő.
Világítás
Világítótestek által kibocsátott fények összessége. Olyan fény, mely nélkül nem lehetne látni.
Gyújtás
Belső égésű motorok beindítása, begyújtása.
Fűtés
Kocsi bemelegítése valamilyen fűtőtest segítségével.
Riasztó
Veszélyt (autó feltörését) hírül adó készülék.
Generátor
Olyan készülék, mely a kézi, fizikai energiát villamos árammá alakítja.
Motorvezérlő elektronika
A motor működését felügyelő elektromos rendszer. Feladata a lehető leghatékonyabb működés biztosítása.
Ülésállítás
Ülés több irányban való elmozdítása, állítása.
Ablakelektronika
Ablakok gomb segítségével, elektromos úton való fel- illetve lehúzása.
Közlekedés
Járművekkel történő szállítás.
Pedál
Valamilyen szerkezet meghajtására szolgáló eszköz.
Kerékpár
Ősi közlekedési eszköz, mely egy két kerékre függesztett váz. Lábbal történő hajtással indul meg pedálok segítségével.
Bringóhintó
Négy kerékből álló többüléses, kocsihoz hasonló kerékpár, amelynek a hajtószerkezete középen van.
Futárszolgálat
Csomagokat meghatározott helyreszállítással foglalkozó szolgálat.
Tandem
Többszemélyes kerékpár, mely kettő vagy több üléssel rendelkezik.
Küllő
A kerékagy és a kerékív közti feszítő fémrudak.
Tricikli
Háromkerekű kerékpár.
Váz
Olyan összeforrasztott fémcsövekből álló keret, mely a két kerékre van felhelyezve.
Motorkerékpár
Benzinmotor által hajtott kerékpár.
Chopper
Amerikai eredetű, hosszú utak megtételére felkészített, kényelmes nagyteljesítményű motor.
Robogó
Kisebb teljesítményű motor talprésszel, melyen kényelmesebb az utazás.
Quad
Négykerekű motorkerkpár.
Túramotor
Túrára illetve hosszabb utakra szánt kényelmes motor.
Versenymotor
Kifejezetten versenyzésre készített gyorsmotor.
Enduro
Alacsony köbcentiméter-számú túramotorok gyűjtőneve.
Trike
Háromkerekű motorkerékpár.
Dragster
Gyorsulási versenyekre készített speciális motor.
Lökhárító
Járművek két végén található profilozott, merev alkatrész, mely ütközés esetén védi a karosszériát és a lámpákat a roncsolódástól.
Korrózió
Olyan kémiai folyamat, mely során a fémek oxigén hatására bomlásnak indulnak, rozsdásodnak.
Sárvédő
A kerékjárati ív tetején található, a kerék és a karosszéria közti rész, mely a kerekek által felvert sarat fogja fel.
Létravázas alváz
Az alváz létra alakú: két megerősített főtartó elemet keresztben nagy szilárdságú összekötő elemek tartják össze. Rendszerint sportautóknál alkalmazzák.
Önhordó karosszéria
Szilárdsága miatt fődarabok rögzítésére is szolgáló, az alváz funkciójától szét nem váló kocsiszekrény vagy burkolat.
Alváz
Járművek alján található két hossztartóból és több kereszttartóból álló padlólemez, mely védi a kocsialjat, illetve merevítésként is szolgál.
Károsodás
Olyan folyamat, mely során a jármű valamely része vagy egésze rosszabbul működik, megsérül.
Kárpittisztító
Olyan vegyület vagy gép, mely megtisztítja a jármű kárpitozását.
Autósampon
Autó karosszériájának lemosására szolgáló vegyszer.
Műszerfal
A vezetőülés elött található vezetéshez fontos eszköztároló panel, mely információt ad a vezetéskor fontos kocsiállapotról.
Bőrtisztító
Olyan vegyszer vagy gép, mely eltávolítja a bőrőn található szennyeződést.
Gumitisztító
Gumiból készült részek tisztítására való vegyszer.
Üvegbalzsam
Olyan felületkezelő anyag, mely használata után az üveg vízlepergető tulajdonsága lényegesen javul.
Motorfelület
A motor felülete. Tisztításához speciális szerek kerülnek forgalomba.
Fényezés
A karosszéria díszítő illetve védőburkolata.
Karosszéria
Járművek külső burkolata.
Ülésvédő
Ülést védő textilhuzat.
Autóporszívó
Autó belterének tisztítására tervezett, szivargyújtóra köthető porszívó.
Légzsák
Utasokat védő, baleset esetén magától habbal vagy levegővel megtelő, ülések melletti burkolatból előugró zsákok.
Ponyva
Jármű teljes letakarására szolgáló durva vászon, anyag.
Magasnyomású tisztító
Olyan tisztítókészülék, mely magas nyomással vizet lövell ki egy vékony szelepen.
Félgarázs
Az autót nem teljes egészében védő ponyvarendszer. Rendszerint csak a tetőt és a szélvédőt valamint a többi üvegfelületet takarja.
Teljes garázs
Az időjárás viszontagságaitól az egész autót védő épület vagy ponyvarendszer.
Szélvédő
Karosszérián található rögzített, megerősített üvegből készült ablak.
Ülésfűtés
Ülésbe vagy alá szerelt fűtés.
Négyütemű motor
Négy löket alatt egy munkafolyamatot megvalósító motor.
Henger
A forgattyúházban kialakított, dugattyú vezetését végző hengeres rész.
Belső égésű motor
Benzinnel működő motor, melyben az égés a motortérben történik.
Otto-motor
Négyütemű belsőégésű benzinmotor.
Munkaütem
A terjeszkedést magában foglaló ütem.
Szívás
Motorban történő szívó hatás.
Szelep
Olyan alkatrész, mely a motor töltéscsere-folyamatát végzi a motorban.
Kipufogás
Belsőégésű motorokban a benzin elégetése után képződő gáz kiszállása.
Kitolás
Más néven kipufogás. A négyütemű motor negyedik munkaüteme.
Sűrítés
A motor második cselekvése, mely során besűríti a levegőt.
Differenciál
A kocsik két oldalán lévő kerekek nyomatékának egyenlő mértékű kettéosztása.
Erőátvitel
Az a folyamat, mely során a motor nyomatéka és fordulata a kerekekre irányul.
Összkerék meghajtás
Mind a négy kereket egyszerre meghajtó szerkezet, a nyomaték négy egyenlő részre osztása.
Sebváltó
Olyan erőáttételi szerkezet, mely több fokozatban váltja a motor nyomatékát és fordulatát.
Vezérmű
Az a rendszer, mely elvégzi a szelepek friss feltöltését és tisztítását.
Kihajtás
Az a módszer illetve folyamat, ahogyan a motor energiáját átadja a kerekeknek. Lehet direkt tengelyes, dörzshajtásos stb.
Lánchajtás
A gépkocsik vezérművének hajtására használt szerkezet.
Tengelykapcsoló
A motor főtengelye és a sebváltómű között elhelyezkedő erőátviteli szerv.
Bordásszíj
A motor és a tengely közötti erőátvitelt megvalósító eszköz.
Peremfék
Olyan fékrendszer, mely során a fékpofa a kerék - pontosabban az abroncs - peremével érintkezve fejti ki hatását. A legtöbb kerékpárban ilyen megoldás található.
Fogasléces kormányberendezés
Olyan fogaskerék alakú kormányszerkezet, melyet főleg egyszerűbb kocsikon használnak.
Légfék
Nagynyomású levegővel működő fékrendszer.
Hidraulikus rásegítés
Az autó kormányzását segítő és megkönnyítő hidraulikus elven működő eljárás. Az elektromos rásegítés mértéke alkalmazkodik a sebességhez és a motor nyomatékához.
Kormányberendezés
Kerekeket irányító szerkezet.
Elektromos rásegítés
Az autó kormányzását segítő és megkönnyítő elektronikus eljárás. Az elektromos rásegítés mértéke alkalmazkodik a sebességhez és a motor nyomatékához.
Dobfék
Olyan fék, mely a kerékhez van közvetlenül erősítve, így fékezéskor a kerékhez rögzített fékdob a palástra szorítja a két fékpofát.
Tárcsafék
Fékezéskor a kerékfékhengerek dugattyúi által a fékpofákat a féktárcsára szorító eszköz.
Csigaműves kormányberendezés
A kormányt és a kerekeket illetve a tengelyeket csigák segítségével (is) kötik össze, így biztosítván a megfelelő kanyarodást.
Izzó
Áramot egy fémszál izzása végett fénnyé alakító lámpa.
Ködlámpa
Az autó alsó elülső részére szerelt lámpa, mely köd esetén fehér fényével láthatóvá teszi a kocsit.
Tompított fényszóró
Erős fényt kibocsátó fényforrás. A fényszóró ekkor nem teljes erővel világít, s a bevilágított tér is rövidebb.
Xenon izzó
Hosszú élettartamú, xenon gázzal töltött izzó.
Féklámpa
Fékezéskor hátul erősen és hosszan világító lámpa.
Fényszóró
Erős fényt kibocsátó elülső lámpák.
Tolatólámpa
Hátul elhelyezkedő, egységes lámpatestbe helyezett, tolatáskor villogó lámpa.
Távolsági fény
Olyan fény (világítás), melynél a lámpákban lévő izzó a tükör fókuszpontjában van, így a megvilágítás távolabbra eljut.
Izzókészlet
Különböző, az autóban használatos izzófajtát tartalmazó doboz.
Tapadás
A futófelület és az aszfalt között ható erő.
Zajszint
A kibocsátott zaj - általában objektív-mértéke.
Vízelvezetés
A lefolyó víz kontrollált elvezetése előre kiképzett járatokon keresztül.
Futásteljesítmény
Az autók által megtett útból származó elhasználódás. Motor és gumi esetében is a futásteljesítménnyel jellemezhetjük az egyik legjobban az élettartamot.
Gördülési ellenállás
Az autók sima gördülése is energiát igényel, mert a gördülés során le kell győzni az egyes mozgó elemek tehetetlenségét.
Téligumi
A hideg időben használt gumifajta, melynek kémiai összetétele és bordázata alacsony hőmérsékleten is megfelelő tapadást biztosít.
Radiál
A gumiban a szövetszálak a haladási irányra merőlegesen helyezkednek el. Ezáltal a futófelület sokkal hosszabb élettartamú, mint a diagonál gumik esetében.
Diagonál
A gumiban a szövetszálak a gumi peremén kezdődnek, és onnan átlósan jutnak el a másik peremig. Napjainkban már csak speciális területeken használják.
Stabilitás
Megbízhatóság, biztosság. Gépjárművek esetében általában azt mutatja, hogy a jármű milyen nehezen téríthető el eredeti pályájáról.
- 3 animáció
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)