Hasis
Charles Baudelaire a XIX. századi szimbolista francia költészet költőóriása bohém élete során egy ideig maga is hódolt a kábítószer-élvezet szenvedélyének. Megragadó költői prózában, élménybeszámolókra alapozva átfogó bemutatást ad az ópium és a hasis természetéről, Mesterséges mennyországok című alkotásában. A mű első része 1858-ban jelent meg, a második rész 1860-ban látott napvilágot. A bor és a hasis című rész, melyet 1851-ben írt, csak az 1869-es poszthumusz kiadásban látott napvilágot. A műben nagy stílusbravúrral érzékelteti a kábítószer-szenvedély rabjai által megélhető gyönyöröket és a később elkerülhetetlenül megjelenő borzalmakat. A kötet végére egyértelművé válik az ítélet: a mennyországot keresők a kábítószer fogyasztás által saját poklukat készítik elő. Baudelaire megcáfolja azt a tévhitet, mely szerint a hasis semmiféle fizikai ártalmat nem okoz. Kifejti, hogy a hasis hatása a cselekvésre való képesség és akarat megszűntetésében áll, ami nagyon veszélyes mind az egyén, mind a társadalom szempontjából. Levezeti, hogy ha az ember egy szinte alig mérhető mennyiségű szer hatásával az ég és a föld összes javában részesül, a munka és erőfeszítések útján megszerezhető tapasztalatokra többé nem fog törekedni. Az ember célja pedig mindenekelőtt az élet és a munka. A hasis negatív hatásai között továbbá megemlíti az emésztési folyamatokban bekövetkező zavart (hasis fogyasztása esetén fölösleges éhségérzet támad az emberben), a végtagok elernyedését és az akár egy napon keresztül tartó bódult állapotot. Szélsőséges esetben, Baudelaire véleménye szerint, a hasis tulajdonképpen fegyver az öngyilkossághoz, hiszen fogyasztása során az ember szociális képességeit megszűnteti, másoktól elszigeteli a fogyasztót. Ahogy Baudelaire fogalmaz, a hasis „alapvetően lusta” kábítószer.
Ópium
A kötet második része Egy ópiumevő címet viseli, és külön érdekessége, hogy Baudelaire egy korabeli angol szerző, Thomas de Quincey Egy ópiumevő vallomásai, kivonat egy tudós életéből című művére támaszkodik. Baudelaire kifejti, hogy az ópiumfüggőségtől később megszabadult de Quincey-vel egyetért abban, hogy az ópium fogyasztó nem képes saját gondolatait a realitástól különválasztani. Világosan látja, hogy az ópium hatása alatt nincs többé összefüggés az érzékszervek és a megélt érzetek között. Érzékcsalódások uralják a gondolatokat, döntéseket, ami a személyiség elváltozásához vezet. Az ópium fogyasztás az esetek többségében hétköznapi helyzetből fakadt Baudelaire idején. Ez a helyzet általában valamiféle fájdalomérzethez kapcsolható, hiszen a XIX. század egyik leggyakoribb fájdalomcsillapítója az ópium volt. Idővel népszerű kikapcsolódási eszközként alkalmazták, nemcsak a tehetős, hanem a külvárosi szegény rétegek is, hiszen minden más szernél olcsóbb, könnyebben megfizethető volt. Az ópiumfogyasztás első alkalma után az ember az ópiumot az összes emberi fájdalomra gyógyírként szolgáló (pharmakon nepenthes) csodaszerként értelmezi. Az ópium hatása nyolc-tíz órán keresztül azonos intenzitású, melynek során az ember isteni jellegű öntudatra ébred. A fogyasztást követően szinte elviselhetetlen mértékű levertség következik, ezért Baudelaire mindig kényesen ügyelt arra, hogy a fogyasztást követő egy-két napban semmiféle kötelezettségnek ne kelljen eleget tennie. Az ópium fogyasztás során Baudelaire megtapasztalta a cselekvésképtelenséget és a tompultságot, mit a belsőséges álmodozás elengedhetetlen feltételeit. Beszámol a XIX. század végi nagyvárosi ópiumbarlangokról, ahová gyakran két-három napra is beköltöztek a vendégek.
Bor
A bor Baudelaire szerint a tudatmódosítás legtökéletesebb eszköze, a hasissal és az ópiummal is összehasonlítja, és a következő megállapításokat tesz: az ember alapvető tulajdonsága, hogy mérhetetlenül sóvárog mindenféle olyan jellegű anyag iránt (akár káros, akár ártalmatlan), amely személyiségét felfokozza. Míg a hasis a pillanatnyi hangulatot erősíti fel, a bor, mely elősegíti az emésztést, erősíti az izmokat és gazdagítja a vért, felfokozza az akaraterőt, és közösségivé teszi az embert. A bor hatása alatt könnyebben kommunikálunk, tehát kapcsolatteremtők leszünk. Nagymennyiségben fogyasztva is csak rövid ideig tartó rendellenességeket eredményez, és hatásának negatív következményei egy hosszabb ideig tartó alvással kipihenhetőek. Az ópiummal való összehasonlítás során a bort – de Quincey véleményére alapozva – gyors élvezeti szerként tartja számon, mely a szellemi képességeket erősen befolyásolja. Az olvasás, a műélvezet túlzott borfogyasztás esetén nem megvalósítható. A bor segítségével az ember állati része fogja bitorolni a személyiségben a tejhatalmat, mely huzamosabb - több éven keresztül tartó – borfogyasztás esetén állandósult állapottá válhat, és a személy leépüléséhez vezethet. A kötetben tehát a bor ellen és mellet egyaránt érvel, attól függően, mely szerrel hasonlítja össze, de a kötet végére kimondja azt az általános igazságot, hogy a bor, mely az ember munka és a természet összhangjának gyümölcse, az egyik legáldásosabb tudatmódosító szer. Baudelaire más írásaiban is megjelenik a bor, és a borhoz nyúló ember ábrázolása mellett mindig megjelenik valaki, aki ennek a szernek az élvezetére csábítja az ént, vagy aki társául szegődvén, megerősíti őt fogyasztási szándékában. A költő egyik történetében egy iszákos kötéllel vonszolja el a félúton már összecsuklott, járásképtelen társát a csapszékbe, mert nem akarja egyedül évezni az alkohol örömeit.
Kapcsolódó információk
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
