Önészlelés

Az „én” meghatározása, azaz megismerése bonyolult folyamat. A magunkra vonatkozó benyomásokat úgy alakítjuk, ahogy más embereket észlelünk (hasonló jellegű információkat dolgozunk fel, és hasonló jellegű értelmező folyamatokat használunk) bár több torzítással. Az énkép kialakításában a mások rólunk alkotott véleményét, velünk kapcsolatos reakcióit is feldolgozzuk. Az énfogalom a személy jellemzőiről, képességeiről alkotott egyéni meggyőződések, ismeretek összessége. Kialakulása körülbelül kétéves korban kezdődik, hiszen ekkor ismerjük fel először magunkat a tükörben.

A Darryl Bem által kidolgozott önészlelési elmélet szerint az egyén önmagát megfigyelve tud magáról információt szerezni. Ez a megfigyelés elképzelt viselkedések értékelésén is alapulhat, melynek jelentősége, hogy javítja a teljesítményt. Például a sportoló a felkészülés során a versenyhelyzetet elképzeli, eredményesebben fog teljesíteni. Az önészlelés a motivációval kapcsolatosan is megjelenik. Nem mindegy, hogy az egyén cselekvéseit szabadon választott, belső késztetésű (azaz idegen szóval: intrinsic) vagy külső cél elérésére irányuló, kevesebb örömet okozó (extrinsic) motiváció irányítja. Ha a diák a jegyért tanul, kevésbé örömteli számára a tanulás, mintha belső késztetésből, az ismeretek megszerzésének öröméért tanulna.

Az énfogalom kialakításához talán legfontosabb tényezők a gondolatokból és érzelmekből levont következtetések. Csak akkor gondolkodunk és vonunk le következtetéseket önmagunkra vonatkozóan, ha érzelmi állapotunk nem egyértelmű. A barátunk esküvőjén például tudjuk, hogy jól kell érezni magunkat, de lehet, hogy az irigység és a féltékenység jellemzi érzelmeinket. Ilyenkor merülhet fel a kérdés: milyen is vagyok? Az önészlelésre vonatkozó megállapítások származhatnak viselkedésünk vizsgálatából, illetve a self-diskrepancia-elméletből, melynek lényege, hogy cselekvéseink hogyan viszonyulnak a magunkkal szemben támasztott, belső elvárásainkhoz képest.

Reakciók

1902-ben C. H. Cooley megalkotta a reflektív én forgalmát. Eszerint az egyén a többi ember általa kiváltott reakcióit tükörként kezeli, azaz azt gondolja magáról, amit a többiek iránta tanúsított viselkedéséből, viszonyulásából leszűrni képes. Ha gyakran mondunk valakiről, hogy rendes, egy idő után azzá válik. A reflektív én tehát képes egy úgynevezett önbeteljesítő jóslat megvalósítására is. A mások reakcióinak megfigyelése mellett az énkép kialakításában fontos stratégia a társas összehasonlítás-elmélete. Az egyén magához hasonló embereket keres, akikkel összehasonlítja magát, így pontosabb képek kap önmagáról, és kialakíthatja saját egyediségének érzését. A másoktól megkülönböztető jellemzők, attribútumok egy idő után az egyén számára meghatározóvá válnak, ez segít az önmeghatározásban.

Arányok

Az énfogalom kialakítása során tehát az önészlelés és a mások által adott reakciók játszanak szerepet. Ezek aránya azonban sosincs egyensúlyban. Mennyiségileg talán ugyanannyi információt kapunk magunkra vonatkozóan másoktól, mint önmagunktól, de ezek az információk bizonyos tényezők következtében torzulásokat mutathatnak. Nem biztos, hogy a többi személy tisztában van például pillanatnyi viselkedésünk hátterével, így viselkedésük nem annyira személyiségünkről, mint inkább az adott helyzetről szólnak. Ez a jelenség saját magunk részéről is megjelenhet.