Funkciói

Az attitűdök több pszichológiai funkciót is ellátnak. Az attitűdök, mint láttuk, egyénfüggők, azaz különböző emberekből ugyanolyan helyzetek, emberek tárgyak különböző attitűdöket hívnak elő, ráadásul az attitűdök változhatnak is. A kutatók általában az attitűdök négy alapvető funkciójáról szoktak beszélni: az alkalmazkodási, az ismereti, az énvédő és az értékkifejező funkciókról. A társadalmi környezethez való alkalmazkodási funkció teszi lehetővé, hogy az egyént eligazítsa abban, hogy egy társadalmi csoport részének, tagjának érezhesse magát. Valamely attitűdöt az emberek azért vállalnak, mert barátaik, családtagjaik, ismerőseik is így teszik. Az egyén tehát a hozzá hasonlóak attitűdjét vállalja. Adorno és munkatársai által leírt „hagyományos antiszemiták” nem azért viseltettek ellenséges attitűdökkel a zsidókkal szemben, mintha bármi kifogásuk lett volna ellenük személy szerint, hanem azért, mert ez az attitűd megkönnyítette elfogadásukat antiszemita szociális környezetükben. Ha az egyén szeretne egy csoportba bekerülni, illetve a csoportban való bennmaradás a célja, akkor a csoportban uralkodó attitűdöket el kell fogadnia, ezeknek az attitűdöknek az elutasítása a csoportból való kikerülését idézi elő. Azok az attitűdök, amelyek abban segítenek, hogy be tudjuk fogadni a mindennapi élet sokféle információit, ismereti funkciót látnak el. Ezek az attitűdök lényegében sémák, amelyek lehetővé teszik, hogy a sokféle információt hatékonyan szervezzük meg és dolgozzuk fel, anélkül, hogy a részletekre is figyelnünk kellene. A hétköznapi tényeket igyekszünk kényelmes kategóriákba csoportosítani, és igyekszünk hasznos általánosításokat megfogalmazni a kategóriák összefüggéseiről. Azok az attitűdök, amelyek a szorongástól és az önértékelésünket fenyegető veszélyektől védenek, énvédő funkciót szolgálnak. A már meglevő attitűd védelmében a személy átértelmezheti a megerősítéseket: a szenvedést jutalomként, a jutalmat megaláztatásként élve át. Ez az átértelmezés onnan eredhet, hogy a személy számára az attitűd feladása önértékelésének leszállítását jelentené. Lényegében ez nem csak személyközi kapcsolatokban alakul így, hanem társadalmi szinten is: a bűnbakképzés (lásd az antiszemiták példáját), a csoportok elleni negatív attitűdök énvédő funkciójának eredményeként indul el. Az értékeinket kifejező és énképünket tükröző attitűdök értékkifejező funkciót látnak el. Atkinson szerint Pozitív attitűdöket táplálhat az egyén a homoszexuálisok iránt azért, mert mélyen hisz a sokszínűség, a személyes szabadság és a tolerancia értékeiben; míg másnak azért lehetnek negatív attitűdjei ugyanezzel kapcsolatban, mert vallásos meggyőződése elítéli a homoszexualitást. Az attitűdök másik kifejező funkciója az önerősítés. Az egyén azonosságot teremt önmaga számára, ha állást foglal a problémákkal kapcsolatban. Ily módon az attitűdök az önmegvalósítás eszközei lesznek. Vagyis a személy saját viselkedésének az általánosítására vagy igazolására használja attitűdjeit.

Összetevők

Az attitűd az egyik legnélkülözhetetlenebb fogalma a szociálpszichológiának. Népszerűsége több okkal is magyarázható. Részben, mert nem sajátította ki egyetlen pszichológiai irányzat sem, másrészt pedig, mert kiutat nyújt az öröklés és környezet állandó vitájából. Továbbá mivel a pszichológia egyik célja a viselkedés tanulmányozása, és az attitűdök ezen elképzelés szerint a viselkedést befolyásolják. Következésképp az attitűdök a viselkedés előrejelzőiként szolgálnak. Az attitűdök megváltoztatása pedig a viselkedés megváltoztatásának kiindulópontja, nem csupán a szociálpszichológiai kutatásban, hanem a mindennapi életben is. Maga az attitűd szó latin eredetű. Az „aptus”-ból származik, több jelentése van. Jelenti egyrészt az alkalmasságot, a megfelelőséget, másrészt pedig az akcióra való készültség szubjektív vagy mentális állapotát. Az attitűd átfogó fogalmához képest a „szociális attitűd” körülhatároltabb, leginkább úgy jellemezhetjük, hogy a szociális attitűd rejtett hajlandóság. Nem maga a nyílt viselkedés, inkább annak háttere. Olyan értékelő viszonyulás, beállítódás, amely szervezi, szabályozza a tárgyakkal, személyekkel, csoportokkal, helyzetekkel szembeni viselkedést. Azt a jelenséget, amivel szemben az attitűd megnyilvánul, attitűdtárgynak nevezzük. A szociális attitűdök tanult hajlamok, az egyéni élet termékei, melyek a társadalmi környezet közvetítésével alakulnak ki. A szociálpszichológia szerint az attitűdök három összetevőből állnak, a kognitív, az affektív és a viselkedéses összetevőből. Az attitűdök kognitív összetevője arra vonatkozik, hogy az egyén miképp ítéli meg az attitűdtárgyat, milyen ismeretei vannak róla. Ezek az ismeretek nem egyenlők a tárgy egészére vonatkozó összes ismerettel, de az egyén ezt érvényes és objektív tudásként éli meg. Az attitűd affektív összetevője (amelyet érzelmi vagy emocionális összetevőnek hívnak) a személynek az attitűdtárgyra irányuló kedvező vagy kedvezőtlen érzéseit takarja. Éppen azért, mert az attitűdtárgyra vonatkozó ismereteink értékekhez kapcsolódnak, magukban hordozzák az ezen értékekhez fűződő érzelmi viszonyulásainkat is. Következésképp olyan minősítéseket tartalmaznak, mint jó – rossz, szép – csúnya, helyeslés – helytelenítés. A viselkedéses összetevő a személy attitűdtárgyra vonatkozó elsődleges viselkedési tendenciával kapcsolatos. E komponens vizsgálatakor azt tudjuk meg, hogy mit mond a személy arra vonatkozóan, miként viselkedne a tárgy jelenlétében, s nem azt, hogy ténylegesen hogyan viselkedne. Az attitűdkutatók szerint egy személy verbális beszámolója az attitűdjéről igen kevéssé egyezik az attitűdtárggyal kapcsolatos valóságos viselkedésével.

Mérés

Fölvetődik a kérdés, vajon milyen szoros a kapcsolat az attitűd előbb megnevezett komponensei között. Ehhez mindhárom attitűdkomponenst külön kell megvizsgálni, az eredményeket számszerűsíteni kell, és meg kell határozni a köztük lévő korrelációt. Az eredmények azt mutatják, hogy a három összetevő között erős kapcsolat van. Az attitűdök mérésében gyors fejlődést eredményezett az adatgyűjtő és a statisztikai módszerek fejlődése. Annak meghatározására, hogy mennyire közös egy attitűd, számos eljárás született. Nyilvánvaló, hogy az attitűd elvont fogalma közvetlenül nem mérhető. Az attitűd mérésének legtöbb módszere azon a feltevésen alapszik, hogy az attitűdök mérhetők a személyeknek az attitűdtárgyról alkotott véleményével vagy hiedelmével

Más módszerek közvetlenebbül próbálják meg felbecsülni az attitűd értékelő jelentőségét, de szinte minden módszer az attitűdök egydimenziós elgondolásán alapul. Elkülöníthetők továbbá az attitűd mérésének közvetett és közvetlen módszerei. Közvetlen mérésnél a személyektől közvetlenül kérdezik meg attitűdjeit, illetve véleményét, azaz a személyeknek valamiféle önleírásokat kell adniuk. Az indirekt mérésnél az attitűdöt úgy próbálják megmérni, hogy az attitűddel rendelkező személy ne legyen tudatában a folyamatnak. Ennek technikáknak az az előnye, hogy azt nem veszélyeztetik a társas kívánatosság vagy az énbemutatás motívumai.

Prédikáció

A személyészlelés, benyomásformálásról link