Konkrét műveleti
A gyermek képessé válik logikailag gondolkodni tárgyakról és eseményekről, képesek absztrakt fogalmak használatára, de csak azon tárgyak kapcsán, amelyek számukra konkrétak, vagyis érzékszervileg elérhetők. Megértik a számok, a tömeg, a súly megmaradását, és képessé válnak egyszerre több tulajdonság alapján osztályozni, illetve egy dimenzió mentén sorba rendezni őket.
Műveletek előtt
Erre a szakaszra jellemző, hogy a gyermek megtanulja használni a nyelvet, vagyis képes lesz szimbólumokban gondolkodni. Piaget műveletnek nevez egy információ átalakítására vonatkozó mentális szabályt, amely megfordítható: minden műveletnek van ellentettje. (Például, ha egy magas, vékony pohárból a vizet egy alacsony, széles pohárba töltjük. A felnőttek tudják, hogy a víz mennyisége állandó, mivel meg tudják fordítani a műveletet, el tudják képzelni, hogy a második pohárból visszatöltjük a vizet az elsőbe.) A műveletek előtti szakaszban a gyermek nem rendelkezik a megfordítás képességével, vagy más mentális műveletekkel. Ezért Piaget szerint ebben az életszakaszban a gyerekek még nem jutottak el a konzerváció (megmaradás) elvéhez. Vagyis gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége megmarad, mert nem képesek egyszerre több tényezőt figyelembe venni.
Szenzomotoros
Jean Piaget (1896-1980) svájci pszichológus, a huszadik század egyik legkiemelkedőbb gondolkodója. Az ő munkássága tette a legnagyobb hatást a fejlődéslélektan huszadik századi történetére. Fellépése előtt a gyermekek kognitív fejlődéséről való gondolkodást két szemben álló nézet uralta. A biológiai (érésközpontú) megközelítés, amely szinte kizárólag az öröklött tulajdonságok szerepét hangsúlyozza, és a környezeti (tanulási, vagy nevelésközpontú), ami pedig minden hangsúlyt a nevelésre helyezett. Piaget viszont a két komponens egyensúlyát, kölcsönös hatását hirdette a lelki fejlődésre. Ő a gyermeket a fejlődésben aktív tényezőnek tekintette, nem pedig a fenti két összetevő passzív eredőjét. Úgy vélte, a gyermek érdeklődik a külvilág iránt, és miniatűr „kísérleteket” hajt végre, amelyek alapján „elméleteket” alkot – ezeket az elméleteket Piaget sémáknak nevezte. Mikor a gyerek új tárggyal, jelenséggel vagy eseménnyel találkozik, megpróbálja értelmezni a már meglévő sémáival – ez az asszimiláció. Ha ez nem lehetséges, mert a meglévő séma erre alkalmatlan, akkor a gyerek a sémát az új információknak megfelelően átdolgozza – ez a folyamat az akkomodáció. Piaget szerint a fejlődés az asszimiláció és az akkomodáció közötti folyamatos huzavona, és ez a folyamat, ez az egyensúlykeresés az ekvilibráció, vagy kiegyensúlyozás. Megfigyelései alapján Piaget arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek fejlődés szakaszosan megy végbe, így azt egymástól minőségileg különböző négy fő szakaszra osztotta. Piaget szakaszelmélete alapján az első szakasz a szenzomotoros szakasz. Az elnevezés arra utal, hogy az élet első két évében a gyermek érzékelésének és mozgásának kölcsönös fejlődése áll a középpontban. A gyermek felfedezi saját cselekvése, és annak következménye közötti kapcsolatot (pl. megrázza a csörgőt, és ennek hatására ez csörög). Kialakítja az önmagáról, mint a külvilágtól elkülönülten létezőről szóló fogalmát. Elsajátítja a tárgyállandóságot, vagyis felismeri, hogy a tárgyak akkor is folyamatosan léteznek, ha ő éppen nem érzékeli azokat.
Kapcsolódó információ: