Arousal
Mindannyian átélünk olyan alapvető érzelmeket, mint a harag, öröm, melyek akár kapcsolódhatnak is alapmotívumokhoz, mint az éhség vagy nemi vágy. Az érzelmek és a motívumok szorosan összetartoznak: kísérhetik egymást és ok-okozati relációban is állhatnak. Mégsem lehet őket egy kalap alá véve tárgyalni, hiszen a nagy hasonlóság mellett alapvető különbségek is vannak köztük: az érzelmek külső impulzusok alapján jönnek létre, a motiváció pedig belülről aktiválódik, s míg az előbbiek mindig működésbe hozzák a vegetatív idegrendszert is, addig a motívumokról ez nem mondható el. Átfedések azonban vannak közöttük olykor, ha például az étel látványa vált ki éhséget. Az intenzív érzelmeket intenzív testi változások is kísérik; a haragot és félelmet például gyorsult szívverés és légzés, kiszárad a torok és a száj, megfeszülnek az izmok, remegnek a végtagok, és összeszűkül a gyomor. Mindezek, és a többi, az érzelmek által kiváltott fiziológiai reakció a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjának következményei. Ez a következő változásokért felelős: 1. A vérnyomás és a szívritmus nő. 2. A légzés felgyorsul. 3. A pupillák kitágulnak. 4. Az izzadás fokozódik, miközben a nyálelválasztás és a mucin (a nyálkahártyák váladéka) elválasztása csökken. 5. A vércukorszint emelkedik, hogy több energiát biztosítson. 6. A vér gyorsabban alvad a sebeknél. 7. A vér a gyomorból és a belekből az agyba és a vázizmokba áramlik. 8. A szőrzet feláll, „libabőrt okozva”. Az érzelmi intenzitás csökkenésével a paraszimpatikus idegrendszer állítja vissza a szervezet normális fiziológiai állapotát. A vegetatív idegrendszer ezen működései az agy bizonyos területeinek – leginkább a hipotalamusznak – és a limbikus rendszer egyes részeinek aktivizálódásából származik. Ezek a területek impulzusokat küldenek az agytörzsi idegmagvakhoz, melyek a vegetatív idegrendszer működését vezérlik, ami ezután közvetlenül irányítja az izmokat és a belső szerveket, melyek beindítják a fentebbi belső változásokat. A fentebbi fiziológiai arousal azonban olyan érzelmi állapotok testi lecsapódásáért felelős, mint a harag és a félelem: a „harcolj vagy menekülj” választ produkálja. Az öröm is hasonló fiziológiai reakciókkal járhat, míg a bánat, depresszió és szomorúság inkább lassítja és gyöngíti a testi működéseket.
Érzelem
Az érzelmek nagyon sok összetevőre bonthatók, ám legtöbbször felismert alkotóelemük maga a szubjektív élmény, a belső érzések. A második összetevő a testi reakció: dühünkben elkezd remegni a hangunk, a kezünk, örömünkben pedig kitágul a pupilla. A harmadik komponens a az érzelemmel együtt járó, automatikus gondolatok megjelenése. Negyedik összetevő az arckifejezés, az ötödik pedig az érzelemre adott általános válasszal kapcsolatos, míg a hatodik az érzelmek által kiváltott cselekvés. Ezek önmagukban még nem érzelmek, ahhoz az egyes alkotóelemeknek egymáshoz kell kapcsolódniuk, noha egyik összetevő befolyásolhatja a másikat – például ha előre örülünk egy hétvégére tervezett kirándulásnak. A kutatók számára azonban számos kérdés nyitott még: hogyan járulnak hozzá a vegetatív válaszok az érzelmek intenzitásához, vagy az érzelmek mely összetevői felelősek azért, hogy a különböző érzelmeket különbözőnek érezzük. Az első kérdés eldöntése érdekében olyan betegek érzelmi reakcióit tanulmányozták, akiknek a gerincvelőjét sérülés érte. Ha a gerincvelő kettéválik, a sérülés pontja alatti érzékletek nem érhetik el az agyat. Mivel ezek közül az érzékletek közül néhány a szimpatikus idegrendszerből származik, a sérülések csökkentik a vegetatív arousal hozzájárulását az emóció érzéséhez. A kísérlet korrelációt mutatott a sérülés erőssége és az adott érzelmi válasz gyengesége között, vagy pedig azt tapasztalták, hogy a kísérleti személyek képesek voltak reakcióra, ám érzelmeket nem éltek át. A második, az érzelmek közti különbségtétel lehetőségét firtató kérdést először a vegetatív arousal alapján próbálták megválaszolni. Ezt is kísérletileg próbálták alátámasztani: azt mérték, hogy a hat alapérzelem - meglepődés, undor, bánat, harag, félelem és öröm – milyen fiziológiai reakciókat vált ki, s hogy ezek univerzálisak-e. Azt találták, hogy mind az amerikai, a kísérletben részt vevő alanyok, mind pedig a nyugat-szumátrai minangkabau törzs tagjainak fiziológiai arousal-je kis intenzitásbeli eltérések mellett lényegében megegyezik. A vegetatív reakciók azonban mégsem képesek lefedni teljes egészében az érzelmek közti különbségeket, ezért a kognitív kiértékeléshez folyamodtak a kérdés eldöntése végett. Az érzelmek kognitív kiértékelése jóval gazdagabb a vegetatív reakcióknál, ezért alkalmas arra, hogy biztosabban elkülönítse egymástól a különböző érzelmeket. Olykor egyedül, a vegetatív hatás elmaradása esetén is alkalmas az adott érzelem minőségének meghatározásához, de az összetettebb kutatások tanulsága az, hogy emocionális helyzetben a kiváltó esemény általában vegetatív arousalt és kognitív kiértékelést egyaránt eredményez. Az arousal észlelt arousalhez, a kiértékelés pedig egy vélekedéshez vezet, amelyek együtt határozzák meg az észlelt érzelmet. Az észlelt arousalt és a vélekedést nem egymástól függetlenül tapasztaljuk: inkább az a helyzet, hogy az arousalt a vélekedésnek tulajdonítjuk. Ezek a kutatások azt mutatják, hogy mind az arousal, mind a kiértékelés hozzájárul az élmény intenzitásához, és hogy időnként a kiértékelés magában is meghatározhatja az élmény minőségét. Az érzelem mindig ki is fejeződik valahogyan, s ennek kulturális és evolúciós jelentősége óriási. Egyes érzelmi kifejezések univerzálisak – ahogyan Darwin is feltételezte már alapvető munkájában, Az érzelem kifejezése az embernél és az állatban -, mint a harag, a félelem, a meglepődés, öröm, düh, bánat és az undor. Más érzelmek kifejeződésében nagyobb szerepet játszanak a társadalmi és kulturális konvenciók.
Motiváció
A motivációs folyamatok határozzák meg a célirányos viselkedések irányát és intenzitását. Szubjektíven tudatos vágyakként éljük át ezeket. A motívumok okai az agyunkban és testünkben lejátszódó mikroszkopikus szintű élettani folyamatoktól a kultúra és a más egyénekkel folytatott társas interakciók makroszkopikus tényezőiig terjednek. Az alapvető motívumok (éhség, szomjúság, szexuális vágy) tárgyalásában a pszichológusok hagyományosan a motiváció kétféle elméletét különböztetik meg. Ezek között a különbség abban áll, hogy honnan származik a motívum, mi okozza, és miként befolyásolja a viselkedést. Az egyik oldalon állnak a késztetésre alapuló elméletek, amelyek a motivációban a belső tényezők szerepét hangsúlyozzák. Ezek szerint egyes belső késztetéseink, mint például az éhség és a szomjúság, alapvető élettani szükségleteinket tükrözik. Az olyan motívumoknál viszont, mint a szexuális vágy és az agresszió, a belső késztetés kevésbé tűnik végső élettani szükségleteink folyományának. A másik oldalon állnak az ösztönzésre alapuló elméletek, amelyek külső események vagy tárgyak motivációs szerepét hangsúlyozzák. Étel, ital, szexuális partner, támadás célpontjai, másokkal való kapcsolatok, önbecsülés, pénz és siker – mindezek ösztönzőként hatnak. Az ösztönzők motívumaink tárgyai. Végül is motívumaink nem légüres térben hatnak: amikor akarunk, akkor mindig valamit akarunk. A motiváció szorosan összekapcsolódik az érzelmekkel: ha akarunk valamit, ha vágyunk valamire, vagy ha éppen ki akarunk térni valami elől, akkor ehhez mindig valamilyen kognitív kiértékelés, valamint vegetatív reakció kapcsolódik. Ha nagyon várok egy számomra örömteli eseményt, akkor akár már napokkal előtte boldog vagyok és az erre az állapotra jellemző fiziológiai tüneteket produkálom.
Kapcsolódó információ
Kapcsolódó animáció:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
