Külső hatások

A kauzalitáselvűség szerint amikor képet alkotunk valakiről, hajlamosak vagyunk szándékot, ok-okozati összefüggéseket feltételezni. Azt a folyamatot, ahogy az ember következtetéseket von le a másik ember viselkedésének az okára nézve, nevezzük oktulajdonításnak, vagy attribúciónak. Heider szerint a másik viselkedése mögött külső (külső pillanatnyi) és belső (a személyiségből adódó) okokat is feltételezhetünk. Ha nincs nyilvánvaló külső ok a viselkedésre, akkor feltételezünk, a másik viselkedése mögött belső okokat. Kelley szerint az oktulajdonítás során három szempontot veszünk figyelembe:

A konszenzust: azt, hogy a megfigyelt ember viselkedése mennyire felel meg a társadalmi konszenzusoknak, elvárásoknak, viselkedési szabályoknak.

A konzisztenciát: azt, hogy mennyire ismétlődő, tartós az illetőnél az adott viselkedés, pl.: mindig köszön, ha belép egy ajtón.

A megkülönböztethetőség fogalma alapján a másikról alkotott kép kialakítása során azt vizsgáljuk, mennyire megkülönböztethető a viselkedés a máskor szokásos viselkedéstől, más helyzetekben szokott-e így viselkedni az egyén vagy sem. Ha magas a viselkedés konszenzusa, konzisztenciája, és megkülönböztethetősége is, akkor az adott viselkedésnek külső okot tulajdonítunk. Külső okok lehetnek azok a szituációból fakadó hatások, melyek aktuális jelleggel bírnak, nem képezik részét a személy mindennapjainak, de az adott helyzetben hangulatát, viselkedését befolyásolhatják. Példaként megemlíthetjük az időjárást, a szituációban résztvevő más személyek befolyásoló hatását vagy akár a személy egészségi állapotát.

Belső hatások

Ha alacsony a viselkedés konszenzusa és megkülönböztethetősége, de magas a konzisztenciája, akkor belső okokat tételezünk fel a viselkedés hátterében. Például, ha egy könyvtáros azzal fogad minden betérő olvasót, hogy megkérdezi, mit szeretne olvasni, ezt külső oknak tulajdonítjuk, hiszen a viselkedés megfelel a társas konszenzusnak, és konzisztens ismétlődő, ha mindenkitől megkérdezi. És végül magas a megkülönböztethetősége, hiszen máshol ezt a kérdést nem szokták feltenni. Ha viszont amikor belép egy olvasó és a könyvtáros sírva fakad, belső okot tételezünk fel. Hiszen ennek a viselkedésnek nincs társas konszenzusa, és jól megkülönböztethető, mivel a többi olvasó érkezésekor nem sírt. A konzisztenciáról ebben az esetben nincs információnk, de ha magas, ez is a viselkedés belső oka mellett szól.