A talaj, amelyen járunk a földkéreg legfelső része. Ez a kéreg a tengerek alatt tíz kilométer vastag, a kontinensek alatt pedig eléri a negyven kilométeres vastagságot. A földkéreg alatt változó sűrűségű, keménységű, illetve halmazállapotú anyagot, az ún. köpenyt, majd 2900 km mélységben pedig a Föld külső, majd legbelső magját találjuk. A földrengések kipattanását a belső feszültségállapot jellemzőin kívül befolyásolják még a terhelésváltozást okozó külső tényezők: az erózió, klímaváltozás - pl. a jégtömegek megolvadása -, mesterségesen megnövelt terhelés, pl. tározó kialakítása, légnyomásváltozás, égitestek vonzása stb. Belső erők hatására a földkéreg különböző részei közelednek, távolodnak, összenyomódnak, megtörnek, meggyűrődnek. Ezek a mozgások nagyon lassan mennek végbe, változásokat okozva a Föld felszínén. Valószínűleg 200 millió évvel ezelőtt a szárazföld egyetlen szilárd massza volt, amelyet egybefolyó óceán vett körül. A szilárd masszából (Pangea) váltak ki a mai kontinensek. A tudósok folyamatosan figyelik a földrengéseket, és térképen jelölik a nagyobb rengések helyét. Ennek nyomán kiderült, hogy néhány kivételtől eltekintve a földrengések jól meghatározható övezetekben törnek ki. Például ott, ahol mély árkok húzódnak az óceánok alatt, s a közelben szigetcsoportok vannak, mint pl. a Csendes-óceán peremén. A földrengések erősségét tizenkét fokos skálán mérik. Az első fokozatot csak műszerek érzékelik, a tizenkettedik fokozatot „óriási katasztrófa” gyanánt határozzák meg, s ennek hatásaként már minden emberi létesítmény elpusztul. Földünk felszíne vékony, szilárd réteg, egy forró kőzetekből álló óriásgolyón. Közvetlenül a szilárd burok alatt, a képlékeny kőzetek olvadásakor magma jön létre. A magma nagy mennyiségben tartalmaz gáznemű anyagokat. Ezeket a kéreg állandó nyomás alatt tartja, úgy ahogy a szén-dioxiddal dúsított ásványvizet a zárt palack. Földünket bizonyos helyeken, elsősorban az óceánok alatt, különösen vékony kéreg mentén hasadékok szelik keresztül. Ezekben magma nyomul föl. Azt a helyet, ahol végül a felszínre lép, vulkánnak, vagy tűzhányónak nevezzük. A felszínre került magma a láva. Egyes vulkánokból a láva lassú áradással tör előre, másokból a gázok ereje miatt heves robbanásokkal távozik. A vulkáni kitörésekből származó, szilárd és folyékony anyagok a tűzhányó környékén lerakódnak. Idővel a kihűlt lávarétegből kúp-forma domb, vagy hegy keletkezik. A vulkán tetején széles mélység tátong: a kráter. Egyes vulkánokban idővel csökken a mélyből feltörő gázok nyomása és lelassul a láva feltörése. A magma megdermed a vulkánkürtőben, a vulkán „pihen”. Más vulkánok rövidebb- hosszabb pihenés után ismét működni kezdenek. Megint mások végképp beszüntetik működésüket: kialszanak. A vulkánkitörések jelentős károkat okoznak, nemritkán emberi életeket is kiolthatnak. Az a finom por, ami a működő vulkánokból a környező területekre szóródik, olyan, mint valami égből hullott tápsó. Sok olyan anyagot tartalmaz, ami elősegíti a növények fejlődését. A világ legtermékenyebb termőföldjei a nedves, meleg éghajlatú országokban lévő vulkánok tövében találhatók.

Földrengési gócpontok

Vulkánkitörés

Földrengésekről, vulkánkitörésekről link