Átmeneti területek

A parti táj két övre (zóna) osztható: felső része a száraz parti öv (paralimnolitorális zóna), az alsó, amely magas vízálláskor teljes egészében víz alá kerül, a parti öv (litorális zóna). A felső öv két lépcsőre bontható: a hullámok által időnként nedvesített locsolás terére (szupralitorális lépcső) és a partszegélyre (epilitorális lépcső). Ez utóbbi már a szárazföld része, melynek mikroklímájára azonban döntően hat a víz közelsége (pl. jellegzetes nedvességkedvelő növényzet).

A parti táj a vizek legváltozatosabb területe. Hidrobiológiai fogalom és jelentése nem azonos a mindennapi ,,part'' szóéval; fontos tudnunk, hogy a kérdéses mederfelülethez tartozó víztömeg is része a litorálisnak. A szűkebb értelemben vett parti öv felső határa a magas vízállás vízvonala, az alsó pedig az a vízmélység, amíg a víz átvilágítottsága, a mederalkat, a széljárás, az üledék minősége és a hidrosztatikai nyomás függvényében a nagy termetű gyökerező hínárok terjednek.

A magas és az alacsony vízállás vízvonalai közt van a valódi part (eulitorális lépcső), ami a vízállás változásai szerint időnként szárazra jut. Alatta az állandóan vízzel fedett, alámerült part (infralitorális lépcső) következik. A parti táj víz alatti részét a nagy termetű vízinövények jelenlétén kívül átvilágítottság, kedvező hőmérsékleti viszonyok, élénk kicserélődés, hullámmozgás és az aljzat bősége jellemzi. A litorális hullámjárta és szélcsendes szakaszai, melyek alapvetően a vízmozgás szerint térnek el egymástól, de más környezeti tényezőket is befolyásolnak (átlátszóság, szellőzöttség, üledékmozgás, növények megtelepedése stb.), tovább tarkítják a vázolt képet, ami a helyrajzi viszonyok (lapos vagy meredek part) és a part anyaga (agyagos, homokos, köves stb.) szerint is változhat.

A parti öv a vízszintváltozás miatt különösen érdekes terület. A mérsékelt égövi tavak lapos partján az apadás azt hozza magával, hogy nagy területek élővilágukkal együtt szárazra kerülnek (szemisztatikus tavak), a kisebb vizek egészen kiszáradhatnak (időszakos és alkalmi, asztatikus vizek). Az ideig-óráig, de néha hosszabb ideig tartó víztelenségnek, sőt a kiszáradásnak tűrése is a kontinentális vízi élőlények egy részének különleges sajátsága. A parti táj közvetít a víz és a szárazföld között. A szárazföldi eredetű anyagok itt mosódnak a vízbe, a vízi eredetűek, különösen a turzások révén, itt kerülnek ki az anyagforgalomból.

Környezetvédelmi szempontból a természetes vízpart a vízi ökoszisztéma védelmi állása a szárazföld megpróbáltatásaival (stresszeivel) szemben. Jól tudjuk, hogy a változatosság (diverzitás) a kibernetikai szabályozó és állandósító folyamatokban fontos, mert alternatív megoldásokat tesz lehetővé. Ha a stressz kivédése az egyik működő ciklus mentén nem sikerül, sikerülhet egy másikon. Ha a parti táj élővilágát elpusztítjuk vagy szegényítjük (egyhangúvá tesszük!), a tó természetes védelmét hatástalanítjuk. Ezért rejt veszedelmet a vizek partjának beépítése a vízig érő településsávval, sőt körülvétele betonburkolattal.

A tőzeglápok

A lápok az ökológiai szempontból kiemelkedően fontos ún. vizes élőhelyeknek a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából legfontosabb csoportjába tartoznak. Ezen tények jelentőségét felismerve a törvényalkotó, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Tv. 23.§-ában valamennyi magyarországi lápot védeni rendelte. A természet védelméről szóló törvény lápra vonatkozó definíciója egyaránt lápnak tekinti és a törvény erejénél fogva védeni rendeli azon tartósan víz által befolyásolt természeti területeket, amelyeken lápi jellegű élővilág figyelhető meg, és (ettől függetlenül) azokat is, amelyeken a talajban változatos kifejlődésű tőzeg van. Ezen védettségi fogalomhoz védett élőlények kimutatott jelenléte nem feltétel. Ennek egyik szakmai oka az, hogy a lápos jellegű területeken éppen a tőzegképződési folyamatok kapcsán olyan apró ízeltlábúakból álló élőlényközösség van jelen, amelyek között különleges ma még kevéssé ismert biológiájú élőlények (atkák, collembolák, apró rovarok) élnek, amelyek megőrzése biodiverzitási szempontból rendkívül fontos, de amelyek faj szintű védelme önmagában értelmetlen és gyakorlati szempontból lehetetlen lenne. Ezek között nagy számban lehetnek még a tudomány számára is ismeretlen fajok. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az említett törvényi definíció és az élővilág-védelem szempontjából releváns egyes szaktudományok (különösen a növénycönológia és a talajtan) szóhasználata bár átfedő, de sem ezzel sem egymással nem teljesen azonos. Növénytársulástani értelemben nagyon sokféle életközösség tekinthető lápnak (többek között sokféle forrásláp, tőzegmohás sík lápok és semlyéktársulások, láprétek, rétlápok, dagadólápok, a kékperjés vagy kiszáradó láprétek, különféle láperdők és lápcserjések stb). Talajtani értelemben a lápi vagy lápos jelleg mindkét előző fogalomtól eltér némileg, hiszen ez esetben a vízbőség révén kialakuló anaerob (oxigénszegény) viszonyok következtében a növényi törmelékek részlegesen lebomlott állapota (tőzeg, vagy tőzeg jellegű szerves anyag felhalmozódás) a döntő szempont. Élővilág-védelmi szakmai szempontból valamennyi természetes vagy természetközeli állapotú élőhely (természeti terület) szigorú megóvása indokolt, lényegében függetlenül annak jellegétől és jogszabályi minősítésétől. A természet-védelméről szóló törvény láp definíciója azonban, fentiekkel ellentétben teljesen egyértelmű. Főbb megjelenési formái: - a síkvidéki fátlan lápok növényzetére és tőzegképző anyagára gyakran egyszikű növények dominanciája jellemző (rétlápok, síklápok, sáslápok). Ezek jellemző habitusa a zsombékos-semlyékes rét. - a láperdők jellemző növényzeti képét a fás szárú növények határozzák meg, jellemző tőzegképző anyaguk a fák lehullott lombja. - a hűvös hegyi élőhelyekre jellemző mohalápok általában források környékén indulnak fejlődésnek a tőzegmohák megtelepedése révén.

A tőzeglápok keletkezése

A tőzeg növényi eredetű üledékes talajképző "kőzet" és talaj, a félig szárazföldi humuszképződés terméke. A tőzeg érett, alacsonyabb szervesanyag tartalmú és erősen átalakult formáját kotunak is nevezik. A tőzeg erősen nedves, víz által borított és levegőtől elzárt (anaerob) körülmények között, elhalt növények törmelékéből képződik biológiai és kémiai és fizikai folyamatok révén. A tőzegképződésre alkalmas élőhelyeket tágabb értelemben lápoknak nevezzük. Hazánkban valamennyi láp védett. Tőzegképződésre alkalmas körülmények gyakran lefolyástalan területek, lefűződött holtágak, sekély tavak, patakpartok területén alakulnak ki, ahol az eredetileg szabad vízfelületet részben vagy egészben vízi növényzet, hínár, sás, nád, gyékény, és gyakran mohák, páfrányok nőnek be.

Tőzeglápra példa link