A biológusok az 1970-es évekre kifejlesztették ki a géntechnológia - más néven génsebészetet, genetikai módosítást, génmanipulációt - eljárásának alapját, ami azt jelenti, hogy valamely élőlény génjeinek összességéhez (genomjához) hozzátesznek, vagy abból elvesznek egy vagy több olyan elemet, amelyek feladata és információtartalma - legalábbis elvben - ismert. A géntechnológia ma határmezsgyén mozog, a lehetséges és kívánatos megoldások között. A szervátültetésekhez például állandóan hiány van donorokból, csak Angliában 5.000 ember vár megfelelő átültethető szervre. Egy PPL nevű cég ezt a piaci hiányt felismerve géntechnológiai eszközökkel disznókat tenyésztett, melyeknek szívét az emberi test nem lökte volna ki. Ez nagyon is lehetséges, a gének ugyanis, melyek a disznó szerveinek fehérjéit kódolják, és melyeket az emberi immunrendszer idegen testként kilökött volna, eltávolíthatók. Disznók, mint emberi szervbankok? Hasonló szervátültetéseket eddig még nem engedélyeztek. Emberi fehérjék előállítása céljából, emberi géneket állatokba is be lehet helyezni. Dollyba is, a klónozott birkába tenyésztői egy emberi gént ültettek, melyet beillesztettek az állat DNS-ébe. Ez a gén az ember véralvadásáért felelős, így Dolly tejéből a véralvadást okozó fehérje kinyerhető. Így hemofíliában szenvedő embereket lehetne gyógyítani, akik nem képesek a megfelelő fehérje előállítására. Sokan kétellyel fogadják az ilyen és ehhez hasonló kutatási eredményeket. A fenntartás egyik oka, hogy ezen az úton állati vírusok kerülhetnek az emberi szervezetbe. Feltételezik ugyanis, hogy a HIV-vírus is így terjedt el. Egy másik kétely arra irányul, szabad-e az embernek saját kedvére az állatokat géngyárakként használni és manipulálni. Az alapvető kétely egyébként az, hogy bele szabad-e az embernek egyáltalán a genetikai kódba avatkoznia. De mi fog történni majd akkor, ha ez a technológia, melyet ma már az állattenyésztésben és a növénytermesztésben hasznosítanak, egy nap az emberi géneknél is alkalmazásra kerül. A jövőben majd a szülők, gyermekük születése előtt eldönthetnék melyik gént szeretnék a kicsinél eltávolítani és melyiket beilleszteni. Genetikai hibával rendelkező szülők a hibás géneket eltávolíthatnák, csak hogy egészséges gyermekük jöjjön a világra. Testre szabott gyermekek a katalógusból? Minden csak pénz kérdése? Mivel ilyen genetikai beavatkozásokat csak a fejlett országok polgárai tudnának megengedni maguknak, az egésznek az lenne az eredménye, hogy az emberiség feloszlana egy genetikailag megtisztított és egy „alsóbbrendű“ kasztra. Egy felső réteg minden betegségtől mentes lenne, a legjobb génekkel, a többiek pedig továbbra is ki lennének téve a természet kényének. Csak remélni lehet, hogy mindez science fiction marad! Ma még nem tudhatjuk, hogy egy ilyen folyamatnak mik lennének a hosszú távú következményei.
Kapcsolódó információk: