Az emberi evolúció

A negyedkor a földtörténet legrövidebb időszaka, közel 3 millió éve tart. A korszak kezdetén az erőteljes lehűlés eljegesedést váltott ki. A sarkokon kialakult összefüggő jégtakaró többször is lehúzódott - átlag százezer éves időtartammal. Ma éppen felmelegedő szakaszban élünk. A gyors klímaváltozásokat a harmadkori melegebb éghajlatot igénylő fajok többsége kipusztult. A fennmaradó fajok alkalmazkodása, vándorlása, keveredése új fajok számára nyitotta meg az utat. Megjelent a leghibbantabb, legfurább állat az ember is. A negyedkorban megjelenő ember évmilliók során az ősi főemlősökből alakult ki, amelyek a földtörténeti középkor végén élt rovarevőkkel mutatnak rokonságot.

A főemlősök evolúciós kibontakozása a harmadkor elejére tevődik. A rovarevő őshöz képest csökken a fogak száma, alapvető fogtípusaik: metsző-, szem-, őrlőfog. Ötujjú végtag a fogáshoz alkalmazkodott, hüvelykujjuk szembefordítható a többivel. A szem előre került - térlátás. A testhez viszonyítva is nagy, fejlett agy. A test is nagyobb lett - más életmód. Ezekből a nagyobb testű főemlősökből alakultak ki ugyanis azok az emberszerű ősmajmok, amelyek a kezüket már szabadabban használták és testtartásuk is egyenesebb lett.

Az emberszerű ősmajmok fejlődése a harmadkor második felében több irányba szétágazott. Ebben az időszakban alakultak ki egymással párhuzamosan az emberszabású majmok és az emberfélék.

Emberszabásúak:

előreugró arckoponya, kisebb agykoponya, rajta az izmok megtapadására szolgáló tarajok, fejlett szemfog, a metszőfogak és a szemfogak között hézag, párhuzamos fogív.

Ember:

domború, nagy térfogatú agykoponya, kisebb arckoponya állcsúccsal, hézagmentes fogsor, kissé széttartó fogív.

Az emberszabásúak járása kevésbé hatékony. Az emberszabású majmok elődjeként 25 millió éve megjelent a Dryopithecus, amely fejlődési vonala korán kettévált. Az egyik vonalon az ázsiai gibbon, orangután, a másikon az afrikai gorilla, csimpánz és az emberfélék őseinek evolúciója indult meg.

Az ember legközelebbi rokona a csimpánz - fehérjeszerkezete 99%-ban azonos. 15 millió éve az afrikai éghajlat szárazabbra fordult, megnőtt a szavannák területe, rajta pedig az első emberfélék, a Ramapithecus faj populációi. Táplálékukat csoportosan keresték, metsző- és szemfoguk kis méretű maradt, fogívük széttartó, erős őrlőfogaik alapján főleg magvakkal és gyökerekkel táplálkoztak. Többnyire a földön tartózkodtak, többször felegyenesedtek, így felszabadult kezükkel a botokat, köveket eszközként használták. Ebből az időszakból származik a Rudabánya térségében megtalált Rudapithecus lelet is.

A Ramapithecusok felől kiinduló evolúciós folyamatban a harmadkor végén, 5 millió évvel ezelőtt újabb szétválási folyamat indult el az emberfélék fejlődésében. Az egyik fejlődési irányt az Ausztralopithecusok képviselték. Fejlődésük azonban nem vezetett a mai ember irányába, hanem mint oldalág, kb. 1 millió éve kihaltak. Átlag 500 cm³ térfogatú agykoponya, fejlett állkapcsuk az emberéhez hasonlóan széttartó, kevésbé fejlett szemfogakkal és foghézag nélkül. Rendszeresen két lábon jártak.

A harmadkor végi szétválás másik fejlődési iránya a kb. 2 millió évvel ezelőtt kialakult Homo habilis fajon keresztül a mai emberig vezet. Ennek populációi a késő Ausztralopithecusokkal egy időben, hasonló élőhelyen éltek. Két lábon, gyorsan és könnyeden jártak. Agyuk mérete 700 cm³. Durva megmunkálású kőeszközök. Az Ausztralopithecusokkal szemben rendszeresen, közösen gyűjtögették az elhullott állatokat, növényeket. Az elhullott állatok megnyúzását és a hús feldarabolását kőeszközökkel végezték. Csoporton belüli táplálékmegosztás - nagyfokú szociális szervezettség. A negyedkor közepe táján, 1 millió éve jelent meg a Homo erectus faj. Agykoponyája 1000 cm³, de a mai ember felé átmenetet mutató vértesszőlősi lelet már az 1300 cm³ térfogatot is eléri. Laposabb arckoponya. Több kontinensen is megtalálták leleteit, de valószínűleg Kelet-Afrikából terjedtek el. Finomabb kidolgozású kőeszközök. Vadászó és gyűjtögető életmód, tűz használata. A fogak mérete csökkent. Agyukban kifejlődött a beszédközpont , megjelenhetett a kezdetleges beszéd.

A negyedkor utolsó szakaszában, kb. félmillió éve valószínűleg több helyen egyszerre indult el a Homo sapiens kialakulása. Agytérfogat átlag 1400 cm³. A beszéd és az eszközkészítés felgyorsította az emberi fejlődést. Az agy belső szerkezete átalakult. Fejlődésében túlságosan specializálódott oldalágak, mint a Neander-völgyi ember kihaltak. A ma élő ember, a Homo sapiens evolúciója során ötvenezer éve lépett be a történelmi jelenkorba. A különböző testalkat, bőrszín a földrajzi izolációból és a helyi viszonyokhoz való adaptációból ered.

Állomások az ember evolúcójában

Az ember, mint természeti lény

Az ember egyszerre természeti és társadalmi lény, hogy természeti lényként is társadalmi termék, lévén, hogy az evolúció során történt kiemelkedése az állatvilágból annak volt köszönhető, hogy csak társadalmi kontaktusok, kooperációk sorozatában tudott fennmaradni. Természete e tevékenységek sorozatában alakult át, fejlődött emberi természetté. Olyan természeti lény, amelynek természetiségében benne van „társadalmisága” és – megfordítva – társadalmiságában a „természetisége”. Ez a két minőség nem választható el egymástól. Az ember (homo sapiens) társadalmi lény, a Föld élővilágának legfejlettebb tagja; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertanilag a főemlősök rendjébe, a hominidák (emberfélék) közé tartozik. Valamennyi ma élő ember egységesen a Homo sapiens faj tagja („értelmes ember” vagy mai ember). Sajátos tulajdonságai: egyenes testtartás, két lábon járás, fejlett agykoponya (1300-1500 cm³), ennek megfelelően megnagyobbodott és különösen fejlett agyvelő, számtalan feltételes reflex és képesség az elvont fogalmak alkotására. Legjellegzetesebb tulajdonsága a gondolkodás és a másodlagos jelzőrendszer (beszéd és nyelv). Testalkata, szerveinek felépítése és működése, vércsoportja, géntérképe, csökevényes szervei és más tulajdonságai alapján az emberszabású majmokhoz, leginkább a csimpánzhoz hasonlít. Ennek ellenére nem a ma élő emberszabású majmoktól származik, hanem egy ezekkel közös őstől. Az emberré válás során a fán lakó emberelődök leereszkedtek, majd az úgynevezett vízimajom-elmélet szerint egy ideig vízi életmódot folytattak. Az első igazi emberfélék fejlődésük során két lábon kezdtek járni (Australopithecus, „majomember”). Az emberi nem (Homo) első képviselői a felszabadult kezüket lassanként szerszámok, eszközök készítésére, munkavégzésre kezdték használni (Homo habilis és Homo erectus, vagyis az előember). A közösen végzett munka fontos szerepet játszott az emberré válás folyamatában, az állatvilágból való kiválásban, a nyelv és gondolkodás kialakulásában (Homo heidelbergensis és Homo neanderthalensis, vagyis az ősember). Az ember elsősorban abban különbözik az állattól, hogy nemcsak elveszi a természet kész termékeit, hanem visszahat a természetre, a termelés társadalmi folyamatában a természetet a maga szükségletének megfelelően alakítja át. A termelés, amely létfeltétele az embernek minden korban társadalmi, így az ember társadalmi lény. Fejlődésére elsődlegesen hatnak a termelés döntő tényezői: termelőerők és termelési viszonyok. Az ember társadalmi lényként való fejlődése mutatja az olyan elképzelések és elméletek helytelenségét, amelyek az embert vagy mint természeten kívüli individuumot, vagy pedig mint csak biológiai lényt fogadják el, és fejlődését kizárólag biológiai törvényszerűségként vizsgálják.

Az ember evolúciója