Állóvizek

A tó minden oldalról zárt mélyedést kitöltő, nyílt vízfelületű állóvíz. A tómedence alapvetően kimélyüléssel vagy elgátolással alakul ki. A tavak típusai keletkezésük szerint lehetnek:

1. Belső erők által létrehozott tómedencék: - tektonikus árokban kialakult tómedencék (a legnagyobb és legmélyebb tavak tartoznak ide), pl. Bajkál, Tanganyika, Kaszpi, Aral, Viktória, Balaton, Velencei-tó. Illetve lehetnek - vulkanikus eredetű tavak: krátertó (vulkán egykori kráterében összegyűlt víz), pl. Szent-Anna tó; kalderató (vulkán kalderájában összegyűlt víz), pl. Crater-tó (USA, Oregon); maar-tó (egykori vulkánembriók helyén keletkezett tó), pl. a Rajnai-palahegység, a Francia-középhegység maarjai.

2. A külső erők által létrehozott tómedencék pedig az alábbi típusok szerint különböztethetőek meg: - glaciális tómedencék (a jég felszínformáló hatására alakultak ki, a Föld tavainak többsége ide tartozik) - sziklamedencékben kialakult tavak, pl. a finn és kanadai tóvidék tavai; - jégperemi tavak (az egykori jégtakaró peremén alakultak ki), pl. Winnipeg, Athabasca, Nagy-Rabszolga-tó, Nagy-Medve-tó, Ladoga, Onyega; - morénatavak (a moréna gátolta el őket), pl. a Német-Lengyel-alföld tavai; - kártavak vagy tengerszemek (a kárfülkékben kialakult tavak), a magashegységekben jellemzőek; - fjordos tavak (a végmorénasáncok mögött felduzzadt tó, az egykori gleccser völgyében hosszan elnyúlik), pl. Zürichi-tó, Vierwaldstätti-tó, Thuni-tó, Lago Maggiore, Garda-tó, Comoi-tó, Luganoi-tó.

3. Folyók által kialakított tavak, morotvatavak (a folyók kanyarulatainak lefűződésével visszamaradó holt medrekben kialakult tavak), pl. Szelidi-tó; 4. Szél által elgátolt tavak, pl. szegedi Fehér-tó, nyíregyházi Sóstó; 5. Lagúnatavak (tengerpartokon az egykori lagúnák helyén kialakult, a tengertől teljesen elzárt, kiédesedett tavak), pl. Landes (Délnyugat-Franciaország) tavai;

5. Hegyomlással elgátolt tavak, pl. Gyilkos-tó. A tavak földtörténeti viszonylatban rövid életű, átmeneti képződmények. Megszűnésük okai a következők lehetnek: - éghajlatváltozás következtében a szárazabb klímán kiszáradnak, pl. Nagy-medence (USA); - irányváltoztatása miatt a tavat tápláló folyó nem éri el a tavat; - a tó vizét levezető folyó egyre jobban bevágódva eléri a tó peremét és lecsapolja a tavat; - a tómedence feltöltődése a tóba beömlő folyó(k) hordalékával, szél által szállított hordalékkal, az élővilág tevékenységének hatására; - emberi tevékenység hatására, pl. a Szir-darja és Amu-darja vizének elöntözése miatt az Aral-tó kezd kiszáradni.

A állóvizek kémiai összetétele és a víz hőmérséklete

A vízállás tavasszal általában jóval magasabb, mint ősszel, s ezzel a tavak kiterjedése is számottevő mértékben ingadozik. Ennek mérséklésére többnyire minden tavunk vízállását mesterségesen szabályozzák: tavasszal leeresztik, nyáron és ősszel visszaduzzasztják vizüket. Természetes tavaink a domborzati adottságokból kifolyólag kevés kivétellel sekély vizűek. Ez egyebek között azzal jár, hogy nem alakulhat ki bennük a mélyebb tavakra jellemző hőmérsékleti rétegződés. A víz magas fajhője miatt az állóvizek hőmérséklet-ingadozása elmarad a levegőé mögött. Télen viszont - a víztömeget átkeverő turbulencia hiánya miatt - a folyóvizeknél korábban és tartósabban befagynak. Az állóvizek kémiai összetétele vízgyűjtőterületük kőzettani felépítését tükrözi. A tófelszín jelentős párolgása miatt a víz sótartalma általában meghaladja a beléjük torkolló vízfolyásokét, így az egyes tavak vizének töménysége a hozzáfolyás és a lefolyás arányától függ.

Nagyobb tavaink közül a Velencei-tó hígító hozzáfolyása a legcsekélyebb, a sótartalom eléri a 2500 mg/litert. Ennél jóval töményebbek az időnként lefolyástalanná váló alföldi szikes tavak, melyek többnyire nevükben is viselik a "sós" jelzőt. A hozzáfolyással érkező hordalék az állóvizek medencéit rövidebb-hosszabb idő alatt törvényszerűen feltölti. Ezt a folyamatot a laza partokat alámosó hullámzás, valamint a tavak felszínén elburjánzó vízi-lápi növényzet szerves anyagai fel is gyorsíthatják. Ugyanakkor a védgátakon kívül rekedt, levágott egykori folyókanyarulatok meandertavainak feltöltődése, ami csak utóbbi módon történhet (a folyóvízi feltöltés elmarad), általában igen lassú. A vizek egyik fő problémája a nitrogén- és a foszforszennyezés. Ezek a szennyezőanyagok főleg az emberi tevékenységből származnak, és magukban foglalják a mezőgazdaságból, iparból és a közlekedésből származó szennyezéseket is. Sokat ezen szennyezőanyagok közül a fitoplanktonok tápanyagként hasznosítható. A vizek tápanyagokkal való túlterhelése túlzott fitoplankton növekedést eredményez. A nagymennyiségű fitoplankton növekedést virágzásnak nevezzük és ezeknek a nagy virágzásoknak nemkívánatos hatásaik lehetnek.

Édesvíz

A Föld teljes vízkészlete állítólag se több, se kevesebb, mint 1 385 984 000 km3. Ennek azonban mindössze 2,5 százaléka édesvíz. Az édesvíznek 69,56 százaléka gleccserek, jégtakaró, állandó hótakaró és egyéb fagyott formában található, további 0,04 százalék légköri nedvesség. A földi édesvíz-készlet 30,1 százaléka a felszín alatt található, a folyók és tavak pedig az édesvíz-készletek mindössze 0,266 százalékát alkotják. A felszín alatti vizek (talajvíz, rétegvizek, stb.) és a szárazföldi felszíni vizeinek (folyó, tó, stb.) összefoglaló elnevezése az édesvíz. Az édesvíz 50-400 g/m3 oldott sót és ezen belül legfeljebb 300 g/m3 nátrium-kloridot tartalmazhat. Általában a kalcium- és a hidro-karbonát ionok dominálnak a nátrium és a klorid ionokkal szemben. Az édesvíz a létfontosságú nyersanyagok közé tartozik, s minthogy gyakorlatilag az ivóvíz forrása, szennyeződésének elkerülése fontos feladat. Már jelenleg is csak minden 3-5. ember jut higiéniai szempontból kifogástalan ivóvízhez.

A tavak vízháztartásáról

Egy tó olyan korlátozott élettartamú, többé-kevésbé mély víztömeg, amely létét felszíni víztárolásra alkalmas medence létrejöttének köszönheti, és a világtengerek nem befolyásolják vizének tulajdonságait. Éppen ez, nem pedig a sótartalom az, ami elkülöníti a tavakat a tengerektől. Így a Kaszpi- és Holt-tenger, bár nevük nem ezt mutatja, végül is tavak. Ha a tóba kerülő vízmennyiség meghaladja a párolgási veszteséget, a tó nyereséges vízháztartású, és a fölösleges víz lefolyást talál. Ebben az esetben a tó „lefolyásos”, vize eléri a tengereket. Ellenkező esetben, amikor a befolyás kisebb a párolgásnál, a tó vízszintje a tenger szintje alatt maradhat, és ilyenkor „lefolyástalan” tó vagy ún. végtó keletkezik. Ezek a táplálási és lefolyási viszonyok meghatározzák az oldott anyagok mennyiségét is. A lefolyással rendelkező tavak vize édes marad, a lefolyástalanok viszont összegyűjtik a vízgyűjtőjükről származó összes kioldott anyagot, amelyek a párolgás során nem távoznak belőle, hanem feldúsulva sóstavakká változtatják.

Az állóvizek élővilága

Ahhoz, hogy egy tóban élet alakulhasson ki, tápanyagokra, oldott sókra van szükség. Ugyanúgy mint a folyóknál. Minden tó élővilága áll: - termelő szervezetekből: planktonok, algák, lebegő és gyökerező hínár stb. - elsődleges fogyasztókból: ponty, keszeg, - másodlagos fogyasztókból: rákok, békák, siklók stb. - harmadlagos fogyasztókból, csuka, harcsa, stb. valamint - lebontó szervezetekből áll: baktériumok, Ezekből egyfajta táplálékpiramist építhetünk föl, amely a különböző tótípusoknál különböző élőlényekből állhat. A folyókban, tavakban különböző élőhelyeken eltérő élő társulások, közösségek élnek, melyeknek más-más az elnevezése, különbözőek szokásai, tulajdonságai. Induljunk kívülről befelé, fölülről lefelé. A vízpart átmenet a szárazföldi és vízi társulások között. Az igazi vízpart fákból, többé-kevésbé erdőből tevődik össze, s a fák alkotják a többségét. Többféle e Sulyom rdő van, de a vízparton alapjában véve kétféle: keményfa, vagy puhafa-ligeterdő, attól függően, hogy a tó- és folyópart erdei milyen fákból tevődnek ki. Általában azt mondhatjuk, a keményfa-ligeterdő (tölgy, kőris) az idősebb, a tó- vagy folyóparttól távolabb helyezkedik el, míg a puhafa (nyár, nyír) erdők a fiatalabbak a vízhez közelebb találnak helyet. Közvetlenül a vízparton, kissé nedves, vizenyős területeken élnek a nádasok, gyékényesek. Szerepük rendkívül fontos, védik a tó, vízfolyás nyílt vizét a szárazföldről érkező, esetleg káros hatásoktól. Mindemellett rendkívül sok egyéb lénynek adnak otthont (szúnyogok, madarak fejlődési és fészkelő helyei, halak ikrázó területei, a halivadék fejlődési területei stb. Legjellemzőbb növényei a gyékény és a nád. Emellett több ritka virágos növény is nyílik, virágzik ebben a régióban (pl. nőszirom-félék, boglárkák). A legtöbb kétéltűnek, hüllőnek ez a zóna a szaporodási helye, pete- és tojásrakási zónája. Sekélyvíz: továbbhaladva a mélyebb rétegek felé – ahol már nem csak bokáig ér a víz – elérkezünk a fél-egy méter mély vizekhez, ahol már a feltöltődés folyamatos, itt már nem fákat találunk, hanem hínárnövényeket. Ezekből kétféle típust különböztethetünk meg: vízből kiemelkedő és a vízben-vízalatt maradó. A vízből kiemelkedők átmenetet jelentenek a félig-meddig szárazföldi növényekkel, mint a nád és a gyékény. De ide tartozik sok más vízből kiemelkedő, de vízben élő növény, mint a nyílfű, a káka, különféle sások. A vízben, 1-2 méter mélyen élő, gyökerező növények következnek. Több ilyen hínárnövény ismert, melyek hosszú szálaikkal megtalálhatók vizeinkben: süllőhínár, átokhínár, tócsagaz (ez különösen érdes). Az apró halaknak, egyéb fiatal vízi lényeknek ez a sűrű hínáros kitűnő búvóhelyet jelent. A vízi élőhelyek között nagyon fontosak azok a területek, ahol valamilyen felületen találnak otthonra a növények, állatok. Alapvetően kétféle ilyen felületet különböztetünk meg, ahol a víz találkozik: levegővel, illetve a szilárd felülettel. A levegővel való találkozást természetesen a folyó vagy a tó felszíne jelenti. Ezen a felszínen is sokféle élőlénnyel találkozhatunk: békalencse, tündérrózsa szétterülő levelei, vízipoloskák, molnárkák, apró vízi rovarok nagyon ügyesen közlekednek a víz felszínén. Alulról gyakran szúnyoglárvák találhatók, amint fejjel lefelé csüngenek a víz felszínén és így lélegeznek. Másik felület, amikor a víz szilárd felszínnel érintkezik: kövek a mederben, víz alatti fák, nád törzse, mesterséges dolgok felületei (csónak, hajó alja, gát, lépcső stb.). Ezeken az aljzatokon találhatók a rögzült életmódot folytató szervezetek, amelyek megtapadnak ezeken a felületeken. Ezek többnyire kovaalgák, fonalas zöldalgák, egysejtű állatok (amőbák, csillós állatkák), néha csigák, férgek. Ezt az élő közösséget élőbevonatnak nevezzük. Nagyon nagy jelentőségűek ezek mellett azok a társulások, amelyek nem valamilyen felületen, hanem lebegve élnek. ebből kétféle típus van: az egyik, amelyik maga erejéből tudja változtatni a helyét, nem hagyja magát sodorni a vízi áramlásokkal. Ezek többnyire erős, nagytestű állatok. Legismertebbek közülük a halak, és egy-két félig szárazföldi állat, a hód, a vidra. A másik lebegő életmódú közösség főleg mikroszkópos növényekből (algák), állatkákból áll, amelyek nem tudják aktívan változtatni helyüket, ők sodródnak (lebegve) az áramlásokkal. Ennek az élőlényközösségnek a neve: plankton. Mindezek mellett jelentős élőhely, illetve élőlénytársulás a folyókban, tavakban az üledékben, iszapban lakó szervezetek közössége. Az üledék felületén – félig az üledékben – gyökerező növények élnek, azonban az iszapüledék belsejében elsősorban baktériumok, férgek, szúnyoglárvák, kagylók. Ezeknek az üledéklakó szerve zeteknek a tudományos neve: benton. A természetben e két folyamat, a fény- és anyagforgalom, az energiaáramlás és a különböző élőlényközösségek összekapcsolódnak, szorosan összefüggnek. Vagyis a tápanyagforgalom, az energiaáramlás a vízi élő közösségekben is ugyanazon alapokon zajlik. Egyszerűsítve ez a következő: a szervetlen tápanyagokat (mint az ásványi sók – kalcium, kálium, nátrium, klorid, nitrogén, foszfor, szén stb). a zöld növények a napfénytől kapott energia segítségével a klorofill révén beépítik saját testükbe. Ezek a növények készítenek szervetlen ásványi anyagokból élő, szerves anyagot úgy a víz alatt, tengerben, folyóban, mint az erdőben. A vizekben az egysejtű algák, illetve vízi virágos növények (nád, gyékény, hínárok) végzik ezt, a szárazföldön a füvek, bokrok, fák. Ezeket a tápanyag haladását, láncolatát tekintve – termelőknek nevezzük, mivel a táplálékláncban ezek a zöld növények állítják elő az élettelen anyagokból – ásványi sók, napfény – az élőt. Minden egyéb erre épül. Ez azt jelenti, hogy egyéb, más élő szervezetek ezeket a lényeket használják táplálékul – miként mi, emberek is használjuk táplálékul a zöld növényeket – babot, rizst, burgonyát, cseresznyét stb.). Ezeket, melyek „legelik” a növényeket, elsődleges fogyasztóknak nevezzük. Mindezeken túlmenően, vannak a vizekben olyan ragadozók, melyek ezeket a fogyasztókat eszik – ezeket másodlagos fogyasztóknak az ezeket elfogyasztókat pedig csúcsragadozóknak nevezzük. A láncolatot, tápanyagáramlást visszafelé is le kell bonyolítani, ami azt jelenti, hogy a felépített élő, szerves anyagot, amikor az elpusztul, le is kell bontani, újra ásványosítani kell. Ezt többnyire az alacsonyabb rendű lények, főleg baktériumok, férgek, lárvák, puhatestűek végzik. Ezt a táplálékláncolatot, körfolyamatot minden élőlényközösség – legyen az lebegve élő plankton, vízfelületen úszó társaság, iszap- vagy üledéklakó közösség – végigcsinálja.

Állóvízek élővilágáról link

Az édesvíz készletről link

Tavak patakok élővilágáról link