A kommunikáció I.

A kommunikáció fogalmának meghatározását illetően nincs egyetértés a szakemberek között. Kommunikációnak kell-e tartanunk minden rendszerek közötti információcserét - s akkor a fogalom köre kiterjed a sejten belüli folyamatoktól a televíziós közvetítésig, a fecskék csivitelésétől a számítógépek közötti adatátvitelig az összes olyan jelenségre, amelyben információk mozognak -, vagy pedig - hangsúlyozva azt a minőségi ugrást, amely az ember megjelenésével az élővilág információs folyamataiban végbement - leszűkítjük a kört, s kommunikáción kizárólag csak az emberi-társadalmi információcserét értjük? A kommunikációs jelenség tárgyalása a fogalom leszűkítése mellett sem egyszerű feladat, hiszen az egyik legfontosabb emberi életjelenségről van szó, amely minden emberközi-társadalmi folyamatban szerepet játszik, s ilyenformán a kommunikációelmélet - hasonlóan az információtudomány többi fejezetéhez szorosan kapcsolódik a pszichológiához, szociológiához, antropológiához, pedagógiához, nyelv- és irodalomtudományhoz, művészetelmélethez, esztétikához, kibernetikához, s műszaki feltételeit illetően a híradástechnikához. A kommunikáció, akárcsak legfőbb eszköze, a nyelv, az emberi társadalommal egyidős. De akár fordítva is mondhatnánk: az emberi társadalom egyidős a kommunikációval.

Kommunikáció II.

Mai ismereteink szerint a kommunikáció annyira általános és mindenütt jelenlevő arculata az emberi életnek és a társadalomnak, hogy róla önmagában és általánosságban csak igen elvontan lehet beszélni. Elvont formában pedig a kommunikáció fogalma már sokat elveszít abból a sajátos jelentőségéből, amely konkrétabb, körülírtabb alkalmazásában rejlik. Mint látni fogjuk, a kommunikáció egészen általánosan információelméletileg ragadható meg, és ilyen módon kommunikáció minden, amelyben információ továbbítása történik, függetlenül attól, hogy az információ milyen jelekben vagy a jelek milyen rendszerében, kódjában fejeződik ki. Információelméleti síkon kommunikáció a gépekben és gépi rendszerekben továbbadott információ is. A kommunikáció - eredetileg kizárólag emberi - fogalma nyilván azért terjedt ki a gépi információtovábbításra is, mert ennek szabályszerűségeivel először a híradástechnikai berendezésekben, a bonyolult elektromos rendszerekben kezdtek foglalkozni, és ezek főleg a társadalmi hírtovábbítás - tehát kommunikáció - szolgálatában álltak. Az általános matematikai vagy kibernetikai kommunikációelmélet megjelenésével azonban a kommunikáció már mindenféle rendszer belső információáramlására is vonatkoztatható, tehát az emberi szférától esetleg messze eső jelenségtartalmakat is magában foglal az atomok szintjétől a galaktikákig. A kommunikációt ezért nagyságrendekre, összetevőkre kell bontani és úgy vizsgálni. Eddig még nem alakult ki egységes álláspont a szakirodalomban, hogyan kell ezt a felosztást elvégezni. Pragmatikus megfontolásoktól vezetve, a kommunikáció egészét a következő részekre bonthatjuk: 1. Kommunikáció információelméleti - kibernetikai értelemben - információátadás mindenféle rendszerben. 2. Kommunikáció technikai értelemben - információátadás ember alkotta, technikai rendszerekben. 3. Társadalmi kommunikáció - információátadás a társadalmi szféra rendszereiben 4. Biológiai kommunikáció - élő szervezetek különféle rendszereiben zajló információátadás.

Kommunikáció az állatvilágban

Népmeséinkben gyakran találkozunk olyan hőssel, aki jótette jutalmául képessé válik az állatok beszédének megértésére. Ez a motívum azt bizonyítja, hogy az ember fantáziáját régóta - talán már az őskortól - izgatja, vajon mit közölnek egymással a csivitelő, nyávogó, égető, bőgő szárnyasok és négylábúak. Türelmes zoológusok, etológusok kitartó munkájának köszönhetően, ma már sokuknak a „nyelvét” megértjük. A természet az élőlények bonyolult, szövevényes kölcsönhatási rendszere, amelyet a különböző fajok közötti, főleg táplálkozási, s az azonos fajokon belüli lazább-szorosabb együttélési kapcsolatok jellemeznék. Mint minden kibernetikus rendszerben, a természet nagy rendszerében és számos alrendszerében - az állati környezetben - az információ a szervező erő; amely a kommunikációban, a kommunikáció által fejti ki hatását. Az állati kommunikáció tudománya a zooszemiotika. A különböző fajok együttélési kapcsolatai nagyon tág határok között változnak, a rovarok nagy létszámú, jól szervezett társadalmától a magányos ragadozóknak kizárólag a párosodás és ivadékgondozás időtartamára korlátozódó együttélésig. Természetes, hogy kommunikációs szokásaik is nagy változatosságot mutatnak. Az állati kommunikációban általában három jeltípussal találkozunk: vizuális, auditív és olfaktikus jelekkel. Ritkábban szerepet játszik a kommunikációban a tapintás, ízlelés, egyes halaknál az elektromos erőtér változása is. A kommunikáció etológiai értelemben az állatok olyan viselkedése, melynek során úgy változtatják meg egy másik állat viselkedését, hogy az legalább a számukra előnyös. Mivel kommunikáció csak akkor jön létre, hogyha legalább két állat részt vesz benne, ezért a kommunikáció egyike a társas (szociális) viselkedésformáknak. A kommunikáló feleket adónak és vevőnek hívjuk. Az adó jelzést (szignált) küld a vevő felé a kommunikáció jellegének megfelelő csatornán. A vevő lehet az adó fajtársa, de más fajú állat is. Az állati és az az emberi kommunikáció közötti talán legfontosabb különbség, hogy az állati kommunkáció zárt, ami azt jelenti, hogy adott kommunikációs rendszerben csak véges mennyiségű üzenet továbbítható, nem lehet jelzéseket végtelen számú és variabilitású üzenet továbbítására használni.

Az emberek közötti információcsere legősibb, s ma is egyik legfontosabb formája. (Ha a szót a szoros értelmében vesszük, „a legtisztább kommunikációs forma.) Az ember ön- és éntudata, személyisége, viszonyulása a másik emberhez, társadalomhoz, az interperszonális kommunikáció révén alakul ki. Legjellemzőbb vonása csere: az információk - szempontok, gondolatok, értékek - cseréje, ami a szerepek cseréjén keresztül valósul meg. A feladóból vevő, a vevőből feladó lesz. A szereplők egyenértékűek, szituációt aszimmetriákon keresztül megvalósuló szimmetria jellemzi (rezgő mozgás egyensúlyi helyzet körül). Ez azonban nem mindig van így. A partnerek által alkotott rendszer nem független társadalomtól, amelyben élnek. A kapcsolat csak akkor teljesen szimmetrikus, ha azonos helyet foglalnak el a társadalmi hierarchiában, és ha az adott kommunikációs helyzetben érvényesülő viszonyok sem bontják meg a szimmetriát.

A főnök és beosztottja, a tanár diákja, a nyomozótiszt és a gyanúsított vagy az úr és szolga közötti kommunikáció általában aszimmetrikus, sőt nagyon sokszor egyirányúvá válik. S az aszimmetria nem csak a formában nyilvánul meg, hanem a közlés tartalmában is. Jelentősen, sokszor döntően befolyásolja kommunikációt a szerep, amelyet a partnerek tudatosan vagy öntudatlanul játszanak, és a társadalomban uralkodó normák.

Ahhoz, hogy a kommunikáció sikeres legyen, néhány feltételnek kell teljesülnie. Elsősorban szükség van egy közös kódra, olyan jelentéssel bíró szimbólumrendszerre, mely ingerként hatva a vevőre, benne a feladóéval azonos képzeteket kelt. Szükség van egy csatornára, amely a kommunikáló feleket összeköti, s alkalmas a kódolt üzenet továbbítására. Az üzenetnek olyasmiről kell szólnia, amit a címzett megért, s olyan pszichológiai kapcsolatnak kell kialakulnia, amely lehetővé teszi a kommunikáció létrejöttét és fennmaradását. A közös kód a mindkét résztvevő által ismert természetes nyelv, vagy a nyelven alapuló valamilyen jelrendszer (a süketnémák jelbeszéde stb.). A későbbiekben látni fogjuk, hogy más jelrendszerek is szerepet játszanak a kommunikációban, a főszereplő azonban mindig a nyelv. A személyközi kommunikáció túlnyomóan verbális.

A kommunikáció fogalmáról link

A kommunikációról link