Az ösztönök serdülőkorban
Vannak serdülők, akik már a flörtöt is gyakorolják, vagyis kötetlenül, tréfásan udvarolgatnak, könnyed erotikus játékokat játszanak. Ez egyfajta szárnypróbálgatás, helyzetgyakorlat arra az időre, amikor majd komoly partnerkapcsolatba fognak. A tizenéves kori diákszerelmek többnyire szalmaláng-jellegűek, ritkán lesz belőlük tartós kapcsolat. Ebben a korban ugyanis még eléggé idealizálódik a szerelem, szex, ugyanakkor még saját magukkal sincsenek tisztában a „résztvevők”.
Csak néha fordul elő, hogy az első szerelem fokozatosan „megérik”, megszilárdul. A szerelmi képesség tanult képesség, amely az egyéni körülményektől függően alakul. A diszkók és a házibulik látogatása több alkalmat teremt az érzelmi és szexuális közeledésre. A futó kalandok mellett megkezdődnek az együtt járások, amelyekben a petting különböző formái mellett elég gyakran közösülésre is sor kerül.
Partnerkapcsolatról akkor beszélhetünk, ha a fiú és a lány többé-kevésbé rendszeresen találkozik, közös programok és együttes élmények céljából. Általában nem hiányzik a szexuális motiváció, de ezeknek a kapcsolatoknak inkább az a lényege, hogy ismerkedjenek a másik nemmel, és ezen keresztül önmagukkal a gyerekek. A randevúzgatás végső soron a párválasztási érettség kialakulását szolgálja. A randevúzás sikerélményei megerősítik az egyén szexuális identitását és orientációját, növeli önbizalmát és fejleszti kapcsolatteremtő készségét. Mentálhigiéniai szempontból is lényeges, hiszen a sikeres partnerkapcsolatok hiánya hosszabb távon károsítja a személyiséget. A sikerélmények mellett kudarcokat is megélhet a serdülő, melyek feldolgozása kedvező hatással lehet a további partnerkapcsolatokra, kiküszöbölhet bizonyos illúziókat, s így reálisabbá teheti a partnerideált.
A romantikus érzelmek serdülőkorban
A pubertáskor előtt átmeneti elkülönülés figyelhető meg a fiúk és a lányok között. Külön csoportokat alkotnak, tüntetően semmibe veszik a másneműeket. Valójában azonban érdeklődésük, képzeletük mindinkább a másik nem felé irányul. A pubertáskorban a fiúk és a lányok mindinkább kezdenek közeledni egymáshoz. Eleinte inkább csak barátságok szövődnek, mely barátságok a partnerkapcsolatok iskolái. Lehetővé teszik a szexuális információk és tapasztalatok cseréjét, a bizalmas önfeltárást és nyílt kommunikációt, aminek az intimebb partnerkapcsolatokban igen jelentős szerepe lesz. A serdülni kezdő tizenévesek jellemzője az álmodozás, a romantikus kaland, a szerelem szükséglete. Az ideálokért lelkesedéshez kapcsolódik érzelmi és szexuális vonzódás is. Általános, hogy ilyen idealisztikus szerelem köti őket egy idősebb emberhez, de előfordul, úgy érzik a kamaszok, hogy egy sztárba, színészbe, színésznőbe szerelmesek. Nem minden serdülő tudja reálisan felmérni, hogy az életkori, társadalmi és egyéb különbségek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a tényleges és egyenrangú intim kapcsolatot. Az életkoruknak megfelelő fejlettségű serdülők viszont már tisztában vannak azzal, hogy álmodozásuk csak távoli, plátói rajongás, amit nem kell túl komolyan venni, mert az veszélyes is lehet.