A táji különbségek meghatározása már a magyar néprajzi kutatás korai időszakában fölmerült. A nagyarányú gyűjtőmunka eredményeként a magyar nyelvterületen arányosan kiválasztott kutatópontokról olyan mennyiségű adat gyűlt össze, hogy ennek birtokában a hatvanas évek derekán már elkészülhetett a magyar néptánckincs táji tagolódásának vázlata.

A tánckultúra táji tagoltsága szorosan összefügg egy-egy vidék népének történeti-társadalmi fejlődésével. A táji táncstílusok jellemző jegyeinek meghatározása szükségszerűen föltételezi a központi és a peremterületek tánctípusainak meghatározását. Közelebb visz ez a vizsgálat tánckultúránk kelet-európai kapcsolatainak tisztázásához is.

A magyar táncdialektusok sajátos arculatának kialakulása a történeti fejlődés során működő elkülönítő és egységesítő tényezők együttes, gyakran egyidejű hatásának köszönhető. E tényezők közül elsősorban az egyenlőtlen fejlődést, a tánc-divathullámok terjedését és más népekkel való kölcsönhatást emeljük ki:

A magyar nyelvterület különböző részei más-más mértékben, egymáshoz képest fáziseltolódásban fejlődtek. Az úgynevezett peremvidékek (pl. a Székelyföld, Palócföld, Őrség, a szlavóniai magyarság vidéke) a magyar nyelvterület központi részétől távol, az országos vérkeringésbe kevésbé bekapcsolódva, lassabban fejlődve régies vonásokat őriztek meg.

A történeti korszakonként jelentkező tánc-divathullámok is hozzájárultak a magyar tánckultúra széttagolódásához, illetve egységesüléséhez. Hatásukra egy-egy terület régi tánchagyománya teljesen felmorzsolódott, míg más vidékekre e divatok teljesen hatástalanok maradtak. A különféle divatszerű jelenségek egymásra rétegeződve, sajátos felépítést alkotva határozták meg egy-egy táj tánckultúráját. A más népekkel való érintkezés, kölcsönhatás,keveredés szintén hatott a tánckultúránk táji változatainak kialakulására.

A magyar táncdialektusok

A táncdialektusok arculatának meghatározásánál a legfontosabb szempont maguknak a táncoknak a részletes vizsgálata. A viszonylag egységes magyar tánckincs földrajzi tagozódásának vizsgálatát legkövetkezetesebben úgy tudjuk elvégezni, ha a mindenütt élő főbb tánctípusaink változatait vetjük össze egymással, s a változatcsoportok földrajzi elterjedése magától értetődően megvilágítja a határokat.

Az alábbiakban vázlatszerűen összefoglaljuk azokat a tényezőket, amelyeket a tánctípusok meghatározásánál elsősorban figyelembe kell vennünk:

1.A táncnév, a tánchoz kapcsolódó terminológiai anyag s a hozzá fűződő népi tudásanyag.

2.A táncnak a paraszti táncéletben betöltött helye, szerepe.

3.A tánchoz kapcsolódó zenekíséret. Csupán egyazon tánc tempóbeli eltérései nyomán is határokat húzhatunk. Még feltűnőbb különbségek adódnak a táncok jellegzetes dallamkincsét vizsgálva. Egyazon tánctípus táji változataihoz eltérő dallamkategóriák kapcsolódhatnak.

4.A táncok szerkezeti felépítése. A zenével való összefüggés különböző fokozatai, a kötött és kötetlen szerkezetű alakulatok között számtalan átmeneti lehetőség is alkalmat ad a táji különbségek körvonalazására.

5.A táncok motívumkincse. Ez az egyik legkézzelfoghatóbb támpont a táji különbségek meghatározásánál.

6.A táncok térbeli mozgása, téralakzata, a táncosok összefogódzási módja.

7.A tánceszköz használati módja és a táncosnak az eszközhöz való viszonya.

A táji különbségekről árnyaltabb képet kaphatunk, ha a fő szempontokon túl figyelembe vesszük a vidékek tánczenéjének általános jellegét, a tánczenét szolgáltató hangszereket és banda-összeállításokat, a paraszti táncalkalmakat, a táncrendezés módját, a táncrend összetételét s a tánccal kapcsolatos szokásrendet, táncillemet is.

Táncdialektusaink meghatározását és ismertetését nyugatról kelet felé haladva végezzük el. Az egyes dialektusok elnevezése az illető tájegység vagy néprajzi csoport nevéhez igazodik.

A magyar nyelvterület tánckultúráját három nagy egységre oszthatjuk:

• I. Nyugati vagy dunai;
• II. Középső vagy tiszai;
• III. Keleti vagy erdélyi táncdialektus

A magyar tánckincs történeti rétegei

A magyar tánckultúrával földrajzilag szomszédos, két nagy európai táncdialektus egymástól a fejlődés eltérő üteme miatt alapvető vonásokban különbözik. A közép-európai tánckultúrákban kissé lassabban, de töretlenül végbementek a meggyorsult újkori nyugati fejlődés folyamatai. A délkelet-európai táncdialektus viszont a hosszú kényszerű stagnálás miatt a középkori jegyeket és táncformákat szinte napjainkig fenntartotta.

A magyarság (s vele együtt a többi Kárpát-medencei népek) tánckultúrája viszont a közép- és újkor átmeneti állapotát sokáig megőrző keretben alakult sajátos táncdialektussá, melynek kapcsolatai kelet felé mutatnak.

A magyar néptáncok tipológiájának és történeti forrásainak egyeztetésével egy régibb és újabb táncréteg megkülönböztetése lehetséges. Tánckultúránk már forrásokkal is követhető 500 éves újkori történetében a 18. század második fele látszik a legfontosabb változásokat eredményező metszetnek. Az ún. régi táncrétegbe soroltuk azokat a táncokat, amelyek a 18. század második felénél korábbi eredet és kialakulás nyomait máig világosan viselik. Az újabb stílusrétegbe viszont azok a táncok tartoznak, amelyeknek kialakulása és elterjedése a 18. századtól egyre bővülő történeti forrásanyaggal már biztosan nyomon követhető, vagyis amelyeknek a 18. század utolsó évtizedeitől a 19. század folyamán érlelődött ki máig vezető formájuk.