DISZNÓTOR

Hagyományosan disznóölő Szent András napjától (nov. 30.), a hideg idő beálltával kezdődtek a disznótorok, és farsang végéig tartottak. A disznóölésnél segédkezőkön kívül a szomszédokat, közeli rokonokat is meghívták a vacsorára. Legáltalánosabb étrendje: húsleves, húsos káposzta, frissen sült hús, hurka, kolbász volt.
A magyar nyelvterületen a disznótor mindenütt jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, köszöntésre, alakoskodó játékok bemutatására. A vacsora ideje alatt jártak a kántálók. Többnyire gyermekek mentek kántálni: tréfás köszöntőket énekeltek, vagy mondtak és adományokat, hurkát, kolbászt gyűjtöttek. Legények, fiatal férfiak és néhol leányok is jártak kántálni a disznótoros házak ablaka alá tréfás és pajzán versekkel.
A disznótorral kapcsolatos adománygyűjtő szokás, főleg a Zselicségben az ún. nyársdugás. A bandába tömörült legények, fiúgyermekek többágú nyársat dugtak a kilincsre vagy az ablakra, s az egyik ágára tréfás, gyakran trágár szövegű papírlapot szúrtak. A háziak a nyársra hurkát, kolbászt, szalonnát, pogácsát tettek, de tréfából fűrészporral töltött hurkát is kaphattak.
Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a disznótori maskarázás. A kántálók, nyársdugók is többnyire valamilyen módon felismerhetetlenné igyekeztek magukat tenni. A disznótori alakoskodók játékához hozzátartozik, hogy míg az egyik szóval tartja a háziakat, addig a többiek elcsennek az ételekből. A disznótorban is megjelennek azok a figurák, amelyek a fonóban, tollfosztóban. A disznótori alakoskodást általában némajáték jellemezte. A disznótoros maskarás jelenetekre gyakran előre felkészültek, a legtöbb játék rögtönzött volt.