A muszlim nyugat a 10-től a 13. századig. A mórok. Történetük

A 7. század végére a muzulmánok Észak-Afrikában elérték az Atlanti-óceánt, 711-ben pedig Gibraltárnál átkeltek az Ibériai-félszigetre. Ezt az óriási területet arabul al-Maghribnak mondták, melynek jelentése "A Nyugat". A meghódított Ibériai félszigetet al-Andalusznak nevezték, míg a mai Tunéziát és Libiát a latinból átvett al-Ifrikijja nével jelölték. Az Omajjádok korában ezt a hatalmas területet a Damaszkuszban kinevezett kormányzók irányították. Az Abbászidák uralomra jutásától ez a helyzet megváltozott, bár még ők is kormányzókat neveztek ki az afrikai tartományokba, de ezek hamarosan függetlenítették magukat. Andalúziában alapvetően más volt a helyzet. Az Omajjád-ház egyetlen életben maradt tagja, Abd ur-Rahmán Andalúziába menekült, és Cordova székhellyel új Omajjád-dinasztiát alapított, az andalúziai Omajjádok uralma 756-tól 1031-ig tartott. Andalúzia teljesen más történelmi és művészeti háttérrel rendelkezett, mint Észak-Afrika - ennek kulturális központja Kajraván lett -, s más stílus is bontakozott ki. Ezt a stílust nagyban befolyásolta a menekült Abd úr-Rahmán és a vele érkező szíriaiak magukkal hozott, elsősorban építészeti tradícióit. Ezek utódai kezdetben megőrizték a szíriai hagyományokat, s ezeket próbálták meg átültetni. A következmény az lett, hogy az importált hatások módosultak a helyi követelményeknek megfelelően. A második, harmadik generációban már a helyi művészeti hagyományokat is magukba szívták, a szíriai motívumok gyengültek, majd el is tűntek. Az építészetben például a patkóív eredetileg Szíriában jelent meg (damaszkuszi Nagymecset), ahol később teljesen eltűnt, de megjelent az iszlám világ két szélső tartományában: a Maghribban és Indiában. Andalúziában az egyszerű patkóból vörös-fehér csíkozott felületű karéjos ív lett.