A padovai Scrovegni-kápolna

A padovai Scrovegni-kápolna, vagy másik ismert nevén, a közelben álló római amphiteátrum romjai miatt Aréna kápolna, Giotto legépebben fennmaradt műve, művészi színvonala alapján pedig ismert életművének, és a korszak festészetének talán legkiemelkedőbb emléke. A padovai Ágoston rendi szerzetesek temploma, az Eremitani közelében felépített kisméretű, egyszerű, téglalap alaprajzú, dongaboltozattal fedett és kisméretű, négyzetes szentéllyel bővített téglaépület bel ső terének teljes felületét beborítják a falképek. A freskóciklus és az épület tere között olyan nagyfokú összhang mutatható ki, hogy a kutatók feltételezése szerint maga a kápolna tervei is a festőtől származnak. Ez a feltevés azért is jogos, mert Giotto élete végén, Firenzében is teljesített jelentős építészi feladatot: neki lehet tulajdonítani a dóm monumentális harangtornyának, a campanilének a terveit.

Giotto nem e kápolna kifestése miatt ment Padovába. Legfontosabb megbízatása a városi tanács középkori székházának, a Palazzo della Ragione nagytermének kifestése volt. Az itt megfestett erényciklus azonban a későbbi átfestések miatt mára lényegében elpusztult.

Enrico Scrovegni Padova egyik leggazdagabb patríciusa volt. Apja, Rinaldo olyannyira ismert bankár, a kor fogalmai szerint uzsorás volt, hogy Dante is megemlékezett róla az Isteni színjátékban, a pokol hetedik körébe helyezve őt. Enrico elhatározását, a palotája melletti telken felépítendő magánkápolna megalkotását minden bizonnyal apja rossz hírének elhomályosítása, és az egyházi átok miatti vezeklése motiválta.

A kisméretű kápolna Szűz Mária titulusát (Santa Maria della Carita) viseli. Giotto valószínűleg 1303 és 1306 között készítette el művét, és a freskók stílusának egysége alapján, feltéte lezhetően csak nagyon kevés segédet alkalmazott, a kápolna kifestésében pedig, a freskófestés szokásos technikájának megfelelően, fentről lefelé haladt. A nagyszabású ciklus Mária és Jézus életét mutatja be, Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a történetétől kezdve, Mária és Jézus gyermekségén át, egészen a Passióig. Az oldalsó falakon, amelyek közül csak a jobb oldalit törik meg ablakok, három szinten fut végig a történet, és néhány, kiemelt epizód a szentély előtt, a diadalív falára került: a szentély boltívének két oldalán az angyali üdvözlet látható, fölötte, az orommezőben pedig a trónoló Atyaisten, angyalokkal körülvéve. A legalsó szintre, jobbra a hét erény, balra pedig a hét bűn trónszéken ülő, grisaille technikával megfestett alakja került. A bejárati falon, amelyet Giotto, és itt jelentékeny mértékben a műhelye, utolsóként készített, az Utolsó ítélet nagyszabású kompozíciója jelenik meg, középen a mandorlában trónoló Atyaistennel, körülötte az apostolok, szentek és angyalok alakjaival. Lent középen, a két angyal által tartott keresztfa tövében, maga Enrico Scrovegni látható, amint a kápolna makettjét kezében tartva, művét felajánlja Szűz Máriának. A bibliai történet elbeszélése az oldalsó falakon, a legfelső sorból, a jobb oldalon indul, és folyamatosan halad körbe és lefelé. Ezt a kontinuitást azonban megtöri, hogy a nagyobb jelenetek között, festett keretben, kisebb, ótestamentumi események szerepelnek. Tipológikus párhuzamnak nevezzük ezt a megoldást, az újtestamentum egyes epizódjainak ugyanis az ószövetség egy-egy epizódja lett megfeleltetve: Lázár feltámasztása mellett például Ádám teremtése látható. Giotto festői stílusa a padovai freskókon bontakozott ki, és egyben jelentősen meg is változott az assisi Szent Ferenc falképeihez képest. A jobb oldali falon, a legfelső sorban látható, Joachim és Anna történet képein le lehet mérni a változást. A Joachim visszatérése a pásztorokhoz jelenetén a templomból elkergetett, magányos férfi szoborszerű alakja uralja a képet, és magányán osztozik az a két pásztor, akik birkáikat legeltetik a sziklás tájban. Giotto festészetében különösen fontos a történeti elbeszélések alkalmával a szereplők érzelmeinek szemléltetése. Gyakran feltűnő gesztusokkal teszi ezt, de máskor, mint ezen a freskón, a gesztusok hiánya legalább olyan beszédes.

Padova, Scrovegni-kápolna, nézet a szentély felé, 1303-1306.