Bizánci művészet:A 395-ben kettéosztott Római Birodalom keleti részén kialakult művészet. A keleti birodalom fővárosa és vezető művészeti központja is (kezdetben Bizánc néven) Konstantinápoly volt, amelyet Nagy Konstantin császár alapított. A korai középkorban (nagyjából a 10-11. századig) Európa vezető politikai és kulturális hatalma Bizánc kezében volt. Művészetének hatása az egész nyugat-európai térségben érezhető volt egészen az újkor hajnaláig. Építészetének legmeghatározóbb formája a centrális tér, amelyet a Bizáncban virágkorát élő mozaikművészet alkotásaival dekoráltak. A bizánci ábrázoló művészetekre a kora bizánci időszakban (395-726) az antik formák követése jellemző, ezeket azonban az egyre nagyobb szerepet kapó kereszténység új tartalmakkal töltötte meg. A realista formák később merevvé, sematikussá és szigorúvá váltak, és az udvari reprezentáció szolgálatába álltak. A szigorú szabályokhoz, előírásokhoz kötődő ikonfestészet mind a mai napig bizánci sémákat alkalmaz, ezért a bizánci művészet továbbélésének tekinthető. A bizánci művészet több korszakát különíthetjük el egymástól. Ezek a következők: kora-bizánci (395-726), képrombolás kora (726-843), közép-bizánci (843-1204), latin császárság alatti (1204-1261), késő bizánci (1261-1453) és posztbizánci (1453 utáni) korszak.

Mozaik: Apró kő-, vagy üvegszemcsékből összeállított, épületek falát, vagy padlózatát díszítő ábrázolás. Nagyon dekoratív hatású műfaj. A szemcséket gipsz, vagy cement alapba ágyazták, és a száradás után közeiket gipsszel töltötték ki, ezután sokszor az egész képfelületet simára csiszolták. Már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is alkalmazták, majd fénykorát az antikvitásban, később a bizánci művészetben élte.