Duccio (Duccio di Buoninsegna) (1255 k. - 1318/19): 1255 körül született Sienában. Festői pályájának elején városi megbízásokat teljesített, a sienai városi tanács iratait tartalmazó faládákat és a hivatalos okmányok összefogására alkalmas fa lapokat díszített. 1285-ben készítette el a firenzei Santa Maria Novella templom Rucellai kápolnája számára festett nagyméretű Madonna képet (Rucellai Madonna, melyet ma a firenzei Uffizi őriz). Assisiben és Firenzében is megfordult. Főművét, a sienai székesegyház főoltárképét, a Maestat 1308 és 1311 között festette, a sienai városi tanács megbízásából (a sienai Museo dell’Opera del Duomo őrzi, néhány predella darabja Londonban és Washingtonba került). Ezen kívül a katedrális üvegablakainak tervezésében is szerepet játszott. 1318-ban, vagy 1319-ben hunyt el Sienában. A bizánci festészeti tradíciót megtörte és festményein újszerű humanizmust vezetett be. Hatása közel két évszázadon keresztül erőteljesen érezhető mind a sienai, mind az itáliai művészetben.

Giotto (Giotto di Bondone) (1267-1337): Vespignanóban született, valószínűleg 1267-ben. Firenzében Cimabue mellett tanulhatott az 1280-as, ’90-es években. 1290 és 1295 között az assisi San Francesco felső templomában festett bibliai jelenetek, és valószínűleg ebben az időintervallumban többször is Rómába látogatott. A San Francescóba 1297-1299 között festette meg a Szent Ferenc életét ábrázoló freskóciklusát. 1300-ban, Rómában készített műveket, így a párizsi Louvreban őrzött Szent Ferenc stigmatizációját ábrázoló nagyméretű (314 x 162 cm) táblaképet. 1302 és 1306 között Padovában tartózkodott, ahol többek között Enrico Scrovegni megbízásából festette meg az Aréna-kápolna freskóit. Az Aréna-kápolnában (más néven Scrovegni-kápolnában) készített freskók után, az ott szerzett tapasztalatok alapján készült az 1306-1310 közé keltezhető firenzei Trónoló Madonna táblakép (Uffizi). 1320 és 1325 között a firenzei Santa Croce-templom Bardi- és Peruzzi-kápolnáit díszítette. 1327-ben lett az Orvosok és Patikusok céhének tagja (többek között Taddeo Gaddival) – a céh ebben az évben vett fel először festőket a tagjai közé. 1330 körül készülhetett a római Pinacoteca Vaticanában őrzött Stefaneschi-oltár, mely bár nem biztos, hogy teljes egészében a mester műve, valószínűleg ő alakította ki a programját, az ő tervei szerint készült. Az elkövetkező években számos festményt készített az Anjou Róbert nápolyi udvarában, ezek azonban elpusztultak, illetve elvesztek. 1334-ben kinevezték a firenzei dóm munkálatainak irányítójává, valamint a városfalak és erődítmények építészévé, s még ebben az évben lerakta alapjait az általa tervezett harangtoronynak (ez végül az alsó domborműsorig készült Giotto tervei szerint). 1335 és 1336 között a milánói Visconti herceg szolgálatában állt, de az ott készített művei is elpusztultak. 1337-ben az avignoni pápai udvarba kapott meghívást, hogy ott mártírok életéről fessen képciklust, de ez év elején meghalt Firenzében. Korának egyik legjelesebb művésze volt, tudósok, festők, építészek, szobrászok és írók (köztük Dante) tartották Giottót barátjuknak, és tekintették példaképüknek. Festészete és szelleme az egész későközépkori és reneszánsz művészetre hatással volt, a legnagyobb művészek szemlélték műveit inspirációs forrásukként.

Lorenzetti, Ambrogio (1290 k.-1348): Testvérével, Pietro Lorenzettivel a sienai iskolához tartozott. Mindketten alkalmazták festészetükben a Givanni Pisano szobrászatában gyökerező drámai naturalizmust, amit a bizáncias stílussal ötvöztek. 1343-ban festette a szignált és datált, a firenzei Uffiziban őrzött Bemutatás a templomban oltárképét, ám táblaképeinél nagyobb hatású az a freskóciklusa, amelyet 1338 és 1340 között festett. Ambrogio Lorenzetti főműve a sienai városháza (Palazzo Pubblico) egyik termének (Sala dei Nove) kifestése volt. A képek témája a Jó és Rossz kormányzás allegóriái, illetve ezek hatása a városra és a vidékre. A reprezentatív, allegorikus, bonyolult felépítésű falképeken túllép idősebb testvérén realitásban, és a későbbi korok felé mutató hatásában. Mindketten 1348-ban haltak meg, valószínűleg a Sienát sújtó pestisjárvány következtében.

Martini, Simone (1280 k.-1344): Itáliai festő, a sienai trecento festészet nagy hatású mestere. Valószínűleg Giotto műhelyében, Rómában tanult. Első hiteles munkája a Maesta (1315, Palazzo Publico, Siena) freskó. Avignonban Petrarca barátja, az ő számára díszítette miniatúrákkal a Vergilius-kódex címlapját (1340, Biblioteca Ambrosiana, Milánó). Stílusa lágy, líraian gótizáló áramló vonalakkal, alig árnyalt színekkel. Tudatosan használta a csillogó kelmék, a pompás ornamentika elemeit, melyekkel érzékenyen mintázott alakjait álomszerű világba emelte. Az udvari, lovagi szellem idealizáló szemlélettel hatja át művészetét. Legnagyobb méretű fennmaradt táblája a pisai oltártábla, Madonna szentekkel (Museo Nazionale). Oltárképei közül kiemelkedik Szt. Ágoston, Szt. Ambrus (Fitzwilliam Museum, Cambridge) és a sienai Sant’ AgostinoBeato Agostino Novello-oltára. Nápolyban Róbert Károly király számára festette a Toulouse-i Szent Lajos-oltárt (1317, Museo e Gallerie Nazionali di Capodimonte, Nápoly). Valószínű, hogy 1322-26 k. festette Assisiben fő művét, az alsó templom Szt. Márton-kápolnájának a szent legendáját és szenteket ábrázoló freskóit. Guidoricchio da Fogliano lovas freskója (1328, Palazzo Pubblico, Siena) a győztes hadvezérnek állít emléket. A sienai dóm számára készült Angyali üdvözlete (két szent alakja Lippo Memmitől, 1333, Uffizi, Firenze) a sienai festészet fejlődésének meghatározó alkotása.