A nyugati kereszténység és a keresztény művészet

A nyugati kereszténységben folyamatosan mennek át egymásba a keresztény művészet stílusai, az ókeresztény, a népvándorlás kori, a karoling és az Ottó-kori, továbbá a román és a gótikus stílus. A román stílusnál (kb. 1050-1250) a legjellegzetesebb alkotás a templom, amelynek hosszhajós rendszerét az ókeresztény bazilikától eredeztetjük. A románt a gótikus (csúcsíves) stílus követte, amely legalább másfél századon át egyetemes stílusa volt Európának. A román stílusban a mozaiktechnikának már nincs jelentősége, helyette az üvegfestés jelenik meg, mely talán legklasszikusabb formában francia földön születik meg. A középkori festészetben a falfestmények (freskók) száma a legnagyobb. Egyszínű síkra vagy ornamentális háttér elé kerülnek az alakok, a tér éreztetése nem játszik fontos szerepet. A testek síkban maradnak, arányaik nem természetesek. Eleinte színes üveglapokat raktak egymás mellé az ablakba, ezeket ólomszalagok (ólompánt) tartották össze. A 15. századba ez a dekorativitás már helyet engedett egy festőibb stílusnak, amely oltá rképeken alakult ki. A freskó és az üvegablak, az ötvösművészetek, az iniciálék, a kódexfestészet erősödik leginkább. E művészetek stílusában is egyszerű, kifejező formák váltakoznak valósághű részletekkel. Az anyagok közül kiemelkedik a bronz (kapuk, keresztelő medencék) és a réz. A román kor művészetében a szobrászatot a sokféleség jellemzi, regionális stílusjegyeket mutat. A legtöbb szobrászati emlék dombormű. A gótika korában nő meg a kerek szobrok száma. Eleinte erősen a hit képviselői, mozdulatlanok, merevek, majd élénkebbé, mozgalmasabbá válnak, az egyik lábra helyeződik a test súlya, az alakok arckifejezései már érzelmeket árulnak el.