A művészet szó történetisége

Van-e egyáltalán művészet, vagy csak művészetek vannak? Olyanok, mint a szavak művészete, az irodalom vagy a hangok elrendezésének művészete, a zene, a képzőművészet, a díszítő művészet és az építő művészet, az alkalmazott művészet és a színház, a filmművészet és a népművészet, a barokk művészet, az olasz művészet és unalomig folytatható tovább a sor.

A művészet egy szó. Csak úgy létezik, ahogy a szavak. Mint tapasztaljuk, a szavak és a dolgok másként léteznek. Pontosabban a művészet: egy fogalom, mégpedig gyűjtőfogalom, különböző dolgokat és eszméket nevezünk meg vele, amelyek valamiben mégis hasonlítanak egymásra. A legtöbb európai nyelvben a latin ars (többes száma artis) főnévből ered, amelynek több jelentése volt, attól függően, milyen más szavakkal, milyen mondatban használták. Alapvetően lehetett ügyesség, gyakorlottság, hozzáértés, mesterség, művészet, tudomány, tudományos elmélet, lehetett még készség vagy eljárás, eszköz, mód, fogás, fortély, mesterkedés, furfang, de megszemélyesítve, nagy kezdőbetűvel írva lehetett a művészet istennője is, többes számban pedig: múzsák, az alkotás ihletői.

A magyar szó töve: mű, ember által csinált, készített dolog, teljesítmény. A mű jelzőként abban az értelemben is használatos, hogy valami nem valódi, nem természetes, s ez gyakran lekicsinylő ítéletet jelent. Az, hogy a mű csinálása teremtés vagy csak utánzás, másolás, mindig is vita tárgya volt, de amikor valakinek kiváló teljesítményét dicsérjük, ma is azt mondjuk: ez már művészet, több mint tudás. Azaz megkülönböztetjük a művességet, a mesterségbeli tudást a művészettől. Az emberek sok mindent létrehoztak, mégsem sorolunk minden művet a művészet körébe. Mi döntjük el, mit nevezünk művészetnek, mi különböztetjük meg a művet a műalkotástól. Valóban mi döntjük el? És kik azok a "mi"? Én és a családom, én és a barátaim, én és az osztálytársaim, mi, magyarok, mi, európaiak, mi, emberek? Szándékosan döntünk vagy csak megszokásból mások ítéletét követve? Minek alapján döntünk? Ha egyszer eldöntöttük mi művészet, mi nem, akkor az már örökre úgy marad?

Nem úgy születünk, hogy ismerjük a művészet szó jelentését, mint minden szót, ezt is tanuljuk szüleinktől, elődeinktől és kortársainktól. Példákból tanuljuk, abból, hogyan alkalmazzák, alkalmazták mások. A szavak jelentése közmegegyezésen (konvención) alapul, csak akkor működik a nyelv, csak akkor tudunk közölni valamit, vagy mások közlését megérteni, ha a szavakon ugyanazt, vagy legalább megközelítően ugyanazt értjük. Csakhogy a szavaknak az elsődleges értelmükön túl árnyalatai is vannak, más-más kapcsolatban, más-más mondatba illesztve különböző érzéseket, gondolatokat idézhetnek fel bennünk, ami módosíthatja a jelentésüket. S a mondatok száma végtelen lehet, hiszen az új tapasztalatokat új mondatokban mondjuk el, új összefüggést nevezünk meg (invenció). Eldönthetem, hogy nekem mit jelent a művészet, de ennek csak akkor van értelme, ha ezt mások is megértik. Valójában minden nemzedék az egymással - kortársakkal és elődökkel - való beszélgetés, a használat során jelöli ki, gyűjti össze, mit idéz fel, mit jelent egy szó, s ahogy a nemzedékek váltják egymást, a szavak jelentése, a közmegegyezés is változik. A szavaknak is története van. Fenntartják a folyamatosságot a nemzedékek közt, s közben változnak. A művészet szó is ilyen, meghatározása nem lehet érvényes örökre, hiszen minden nemzedéknek van művészete, amely különbözik a korábbitól, és beszél is róla.

A művészetről leggyakrabban az jut eszünkbe: valami szép, harmonikus, kellemes a szemünknek, a fülünknek, lelkünknek. Esetleg még az is, hogy megrendítő, magasztos, nagyszabású, monumentális, kiemelkedő, nem mindennapi vagy régi, csodálatraméltó, értékes. Miért gondoljuk ezt? Ami így hat ránk, az művészet? Azért ítélünk valamit művészinek, mert tapasztalataink szerint ezek a tulajdonságok elmondhatóak róla, vagy csak azért, mert sokszor hallottuk ezeket a szavakat, ezt szoktuk meg? Mit kezdünk akkor, ha csodálatosan rút szépséget vagy szépséges rútságot" tapasztalunk? Ami csúnya, ami kicsi, ami nevetséges, kellemetlen, vagy ami új, nem lehet művészet? De igen, lehet. Miért? Mert az is lehet értékes élmény számukra. Az is lehet kifejező, lehet hatása. A művészet szó értékítéletet is tartalmaz. Gyakran egymásnak ellentmondó dolgokat is művészetnek nevezünk, döntésünk attól függ, milyen szempontokat, milyen hagyományt veszünk figyelembe és alkalmazunk.

Nelson Godman, amerikai művészettörténész híressé vált mondása szerint nem az a kérdés, mi a művészet, hanem az, mikor van. Ez a probléma lényegére világít rá. A művészet története nem csak az egyes művek történetét jelenti, hanem azt is, kik, mikor, mit tartottak művészetnek, milyen volt az a mértékrendszer " kánon " amihez mérték a műveket. Nem egyetlen kánon létezett, létezik. Sőt, a művészettörténet azzal is foglalkozik, hogy miért történt, magyarázatot keres, mi lehetett az oka és a célja a művek létrehozásának. Ahhoz, hogy eldöntsük, nekünk mit jelent a művészet és miért van rá szükségünk, ismernünk kell, mit tartanak, tartottak erről mások, máshol, máskor. Az elődeinkhez hasonlítjuk magunkat, hogy tudjuk, miben értünk egyet és miben különbözünk.