Ebben a korszakban az új technika már teljesen háttérbe szorította a feketealakos díszítést, egyedül az ún. Panathénaia-ünnep versenyeinek győzteseit jutalmazták ilyen vázákkal (ezeket hívjuk Panathénaia-amphoráknak). A vörösalakos vázafestészet tanulmányozása nemcsak önmagában fontos, hanem azért is, mert a nagyfestészet megoldásairól csak e vázák nyomán alkothatunk képet. A kora klasszikus kor legjelentősebb festőinek egyike az ún. Berlin-festő, aki a lírai emberábrázolás mellett a ruharedők tökéletes megformálását is nyújtotta. A Kleophradész-festő kedvelte a polügnótoszi beállításokat, és valósághű ábrázolásra törekedett. Polügnótosz vívmányait, a tér- és mozgásábrázolást azonban a század második negyedében működő Niobida-festő őrizte meg a legjobban. A Villa Giulia-festő megnyúlt alakjairól és méltóságteljes ábrázolásáról ismert. A klasszikus kor jelentős mestere volt az Akhilleusz-festő is, akinek fehéralapos vázáin látható leginkább a nagyfestészetben megjelenő árnyékolás. A késő klasszikus kor magával hozta a többszintű kompozíciókat, és a kiegészítő színeket. A vázafelületet zsúfoltság jellemezte, valamint a részletek aprólékos pontossága. Ezt az irányzatot hívjuk gazdag stílusnak. E kor legnagyobb mestere a Kr.e. 5. század végén és 4. század elején dolgozó Meidiasz-festő.

Akhilleusz és Briszéisz