Berlin-festő (Kr. e. 500-460 k. működött): Késő-archaikus vázafestő, aki mind fekete-, mind vörös alakos technikával dolgozott (az utóbbi tevékenysége a jelentősebb). Monumentalitás, líraiság és kiváló anatómiai érzék jellemzi. Többnyire egy- v. két alakos képeket festett. Több mint 200 művét ismerjük, ilyenek az Apollón a tengeren, Hermész és szilénosz.

Blegen, Carl (1887-1981): Amerikai régész, az Égeikum korai történetének egyik legjelentősebb kutatója. Legfontosabb eredményei Pülosz mükénéi palotájának feltárása, illetve Trója szisztematikus újraásása és publikálása; ez utóbbi művével – W. Dörpfeldet követve és mintegy betetőzve – jórészt sikerült helyrehoznia a Schliemann által okozott károkat.

Brooklyn–Budapest-festő (Kr. e. 4. sz. 1. felében működött): Dél-itáliai vörös alakos vázafestő, a lucaniai vázafestő-iskola egyik legjelentősebb képviselője. Műveit a monumentalitás és – a lucaniai gyakorlat szerint – a tarka színek elhagyása jellemzi. Részben névadó vázája a Szépművészeti Múzeumban látható (Dionüszoszi halotti jelenet).

Brügosz-festő (Kr. e. 5. sz. 1. Negyedében működött): Jelentős késő-archaikus vörös alakos vázafestő, aki főleg külixeket festett (egy italáldozatot bemutató istennőt ábrázoló munkája a Szépművészeti Múzeumban látható). Műveit a mozgalmasság és a régi mesterek vívmányait utánzó archaizálás jellemzi (pl. Trója pusztulása).

Dipülón-festő (Kr. e. 8. sz. 2. Negyedében működött): Geometrikus vázafestő, a figurális festészet úttörője; művei sírokból kerültek elő. Fellépésével és a figurális ábrázolás megjelenésével lehetővé vált egyes alkotók és iskolák elkülönítése.

Doidalszasz (Kr. e. 3. sz.): Hellenisztikus görög szobrász, zárt, tömörítő kompozíciókat készített, és a kor irányzatának megfelelően témáját gyakran a mindennapi életből merítette. Legismertebb műve az igen népszerű, és ezért több római másolatban fennmaradt Kuporgó Aphrodité.

Dörpfeld, Wilhelm (1853-1940): Német régész, az Égeikum régészetének egyik úttörője. Együtt dolgozott Schliemannal annak pályája kései szakaszán, így részt vett Tirünsz feltárásában, valamint tisztázta a trójai rétegek egymáshoz való viszonyát. Ezenkívül többek között az olümpiai ásatásokon is részt vett. (Egy ironikus, ám találó megjegyzés szerint ő volt Schliemann legnagyobb felfedezése.)

Durisz (Kr. e. 510-460 közt működött): Késő-archaikus görög vörös alakos vázafestő. Munkásságát rendkívüli témagazdagság, kompozíciós változatosság és ötletesség jellemzi. Több mint 200 vázáját ismerjük, ilyenek pl. a Mulatozó szatírok és a Fegyverkezés.

Epiktétosz (Kr. e. 6. sz. utolsó negyedében működött): Késő-archaikus görög vázafestő, a vörös alakos technika egyik úttörője; főleg külixeket festett.

Ergotimosz (Kr. e. 6. sz. 2. negyedében működött): Jelentős görög fazekasmester és műhelytulajdonos. Műhelyében több híres vázafestő is dolgozott; ilyen volt pl. Kleitiasz, akivel közös műve a híres François-váza.

Euphroniosz (Kr. e. 520-480 közt működött): Görög fazekasmester és vázafestő, a korai vörös alakos vázák egyik legjelentősebb festője. Főleg nagyméretű vázákat festett, monumentális stílusban, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy festményeket is készített. 500 után már csak mint fazekasról hallunk róla.

Euthümidész (Kr. e. 6. sz. utolsó negyedében működött): Jelentős korai vörös alakos vázafestő, főleg nagyméretű vázákat dekorált; Euphroniosz vetélytársa, egyik amphoráján ez a felirat olvasható: „Ilyet nem csinál Euphroniosz”.

Eutükhidész (Kr. e. 300 k. működött): Jelentős kora-hellenisztikus görög szobrász. Fő műve, az Antiokhiai Tükhé elveszett, de sok pénzérmén és másolatban megmaradt; ezek legjobbja a Szépművészeti Múzeumban látható.

Evans, Arthur J. (1851-1941): Angol régész, a knósszoszi palota feltárója, a minószi kronológia megalapozója, a minószi írások első kutatója. Emellett korábban foglalkozott a Balkán régészetével és antik numizmatikával (éremtan) is. Főbb művei: The Palace of Minos at Knossos I-IV., Scripta Minoa I.

Exékiasz (Kr. e. 6. sz. 3. negyedében működött): Görög fazekasmester és a legnagyobb fekete alakos vázafestő, emellett agyagtáblákat is dekorált; művészetében tökélyre fejlesztette a lélek-és jellemábrázolást, a drámaiság kifejezését. Különösen a mitológiai témákat kedvelte. Egy amphorája a Szépművészeti Múzeumban látható. Főbb művei: Akhilleusz és Aiasz kockajátéka, Aiasz öngyilkossága, Dionüszosz a tengeren.

Gorgiasz (530-500 közt működött): Archaikus görög szobrász, Plinius szerint az egyik legjobb. Az Akropoliszról öt szobortalapzata került elő, és feltehetőleg egy koré-torzó is az ő alkotása.

Héra / Iuno: Az olümposzi istenségek között a legfőbb istennő, az ég királynője, Kronosz és Rhea lánya, Démétér, Hádész, Poszeidón és Zeusz nővére.

Héraklész / Hercules (Herkules): A görög mitológia legismertebb hérosza, félisten, Zeusznak és Amphitrüón feleségének, Alkménének a fia. Amikor a gyermek Herkulest Héra két kígyóval meg akarta ölni, a gyermek elbánt azokkal. Felesége a thébai király lánya, Megara volt, de Héra őrültséget bocsátott rá, és megölte feleségét és gyermekeiket. Eurüsztheusz szolgálatában 12 munkát kellett elvégeznie, hogy elnyerje a halhatatlanságot. Ezeket a munkákat az itáliai reneszánsz művészetben is gyakran ábrázolták (Pl. Antonio és Piero del Pollaiuolo). 1. A nemeai oroszlán megfojtása, 2. a lernai Hüdra megölése, 3. a kerüneiai szarvas elfogása, 4. az árkádiai Sztamphülosz mocsár emberevő madarainak elejtése, 5. az erümathoszi vadkan elfogása, 6. Augiasz istállójának kitisztítása, 7. a krétai bika megszelídítése, 8. a thrák Diomédész emberevő lovainak megzabolázása, 9. Hippolüté övének elnyerése, 10. Gerüoneusz szarvasmarháinak elvitele, 11. Atlasz segítségével a Heszperiszek (Heszperidák) almáinak megszerzése, 12. leszállt az alvilágba, és élve hozta fel az alvilág kutyáját, a Sztüx folyó őrét, a háromfejű Kerberoszt. Herkulest, első munkája alapján, általában oroszlánbőrrel a fején, kezében bunkósbottal ábrázolták. (Farnese Herkules, Nápoly, Museo Nazionale Archeologico) és ezt az ikonográfiát a római császári reprezentációban is átvették (Commodus portréja, Róma)

Hermogenész (Kr. e. 2. sz. 1. felében működött): Priénéi görög építész, a magnésziai Artemisz- és Dionüszosz-templomok építője. Az ión oszloprend megújítója, Vitruvius tőle vette át az új arányokat.

Hippodamosz (Kr. e. 470-430 közt működött): Görög városépítész, a hagyomány szerint a négyszögletes városalaprajz és a szabályos utcahálózat feltalálója, de valószínűleg ő csak tökéletesítette egy hosszú fejlődés eredményeit. Az viszont feltehetőleg csakugyan az ő nevéhez köthető, hogy a városrészek tervezésénél figyelembe vette azok funkcióját, fekvését, és világosan elkülönítette azokat egymástól. Ő tervezte Pireusz kikötőjét, és esetleg részben Thurioi városát, ahova Athénból átköltözött.

Iktinosz (Kr. e. 5. sz. derekán működött): Jelentős görög építész; Kallikratésszel együtt (mások szerint egyedül) tervezte a Parthenónt, dolgozott Eleusziszban is, és hozzá fűződik a phigaliai Apollón-templom építése is, benne az első korinthoszi oszlopfővel.

Kallikratész (Kr. e. 5. sz. derekán működött): Jelentős görög építész, Iktinosszal együtt a Parthenón tervezője. Nevéhez fűződik még a korai Athéna Niké-templom építése (nem maradt fönn), és részt vett az Athént Pireusszal összekötő fal építésében is.

Kimón (Kr. e. 6. sz. vége): Késő-archaikus görög festő, a hagyomány szerint a rövidüléses beállítás kitalálója, az arcjáték, az erek és a ruharedők ábrázolásának megújítója. Műveiről csak a kortárs vázaképek nyomán alkothatunk fogalmat.

Kleitiasz (Kr. e. 6. sz. 2. negyedében alkotott): Kiemelkedő feketealakos vázafestő, aki miniatürizáló stílusával iskolát teremtett; Legismertebb műve az Ergotimosz fazekassal közösen készített François-váza.

Kleophradész-festő (Kr. e. 510-470 közt működött): Jelentős késő-klasszikus-kora-archaikus vörös alakos vázafestő, művészetét a monumentalitás és a realizmus jellemzi, és alkotásain megfigyelhető a nagyfestészet, elsősorban Polügnótosz hatása. Több mint 100 vázáját ismerjük, ilyenek pl. a Harcos és az Ökölvívók.

Kritiosz és Nésziotész (Kr. e. 5. sz. 1. negyedében működtek): Többnyire együtt dolgozó görög szobrászok; Anténór szobrának elhurcolása után ők, a tanítványok készítették el a Zsarnok ölők új szoborcsoportját. Eredetije elveszett, de több római másolatból ismerjük az egyes szobrokat, bár a teljes kompozíció nem állítható helyre.

Leokharész (Kr. e. 360-320 közt működött): Késő-klasszikus görög szobrász. Mivel makedón-barát volt, több ilyen politikus portréját is megformázta, valamint Lüszipposszal együtt készítette el Kratérosznak, Nagy Sándor hadvezérének emlékművét. Részt vett a Mauszoleion szobordíszítésén is, az ott felismert stílusjegyek alapján egyesek neki tulajdonítják a Belvedere-i Apolló eredetijét.

Lüszipposz (Kr. e. 390-310 k.): Későklasszikus görög bronzszobrász, aki megújította az emberalak-ábrázolást (kisebb fej, nyúlánkabb test), és többnézetű szobrokat készített. Gyakran formázott atlétákat, állatokat, de kedvelte a portrékat (többek között Nagy Sándorét is), illetve gyakran választotta Héraklészt témájául. Egyik legismertebb műve a Tarentumi Héraklész ülő szobra, melynek több másolata maradt fenn; két ilyen terrakottaszobor a Szépművészeti Múzeumban látható.

Meidiasz-festő (Kr. e. 430-390 közt működött): Késő-klasszikus görög vörösalakos vázafestő, a túlzsúfolt, dekoratív részletekben elmerülő, időnként modorossá váló ún. gazdag stílus legnagyobb mestere. Egy, az ő stílusában, de nem általa készített oinokhoé a Szépművészeti Múzeumban látható.

Mikón (Kr. e. 470-440 közt működött): Klasszikus kori görög festő, Polügnótosz mellett a legnagyobb; ezenkívül bronzszobrairól is megemlékeztek. Valamennyi említett képe Athénban készült. Írott forrásokból ismert művei: Amazónharc az ún. Színes csarnokban, Argonauták a Dioszkuroszok templomában.

Mürón (Kr. e. 5. sz. 2. negyedében működött): Jelentős klasszikus kori görög bronzszobrász, aki több görög városban, Kis-Ázsiában és Szicíliában is dolgozott; művei csak másolatokból ismertek. Leginkább szobrainak ritmikáját dicsérték. Legismertebb műve a Diszkoszvető.

Niobida-festő (Kr. e. 5. sz. 2.. negyedben működött): Klasszikus kori görög vörösalakos vázafestő; a nagyfestészet vívmányit, így a polügnótoszi tér-és mozgásábrázolást ő őrizte meg a legjobban. Mintegy 70 műve ismert, köztük a Niobidák pusztulása vagy az Amazónharc.

Olümpia-mester (Kr. e. 5. sz. 2. negyedében működött): Az olümpiai Zeusz-templom díszítésének irányító szobrászmestere, az ún. szigorú stílus egyik legjelentősebb képviselője. A templom szoborcsoportjain, metopéin felismerhető az egységes szerkesztettség, megjelenik a tökéletes jellemábrázolás, mindez éles körvonalakkal és aszkétikus szerkesztettséggel.

Ozirisz: Egyiptomi isten. Múmiaalakú, fején koronával. Testvére, Széth meggyilkolja. Miután fia, Hórusz, bosszút áll érte, az alvilág istene lesz. Az egyiptomi királyt halála után Ozirisszel azonosították.

Pallas Athéné / Minerva: A görög mitológiában az olümposzi istenek egyike. Úgy született, hogy miután Zeusz lenyelte az Athénéval terhes Métiszt, Héphaisztosz bárdjával Zeusz fejére sújtott, és Athéné teljes fegyverzetben pattant ki apja fejéből. Mint Athén oltalmazója, győzött a Poszeidón elleni küzdelemben. Legismertebb ábrázolása a római másolatokról ismert, az eredetileg az athéni Parthenón szentélyében felállított monumentális, arany és elefántcsont szobor volt, melyet Pheidiász készített az Kr. e. 430 k. Rómában Minervát általában sisakkal, pajzzsal és lándzsával ábrázolták. A tudományok védőistene.

Parrhasziosz (Kr. e. 460-390 k.): A klasszikus-későklasszikus kor Zeuxisz melletti legnagyobb mestere és vetélytársa. Athénben és Kis-
Ázsiában működött. A körvonalrajz mestere és tökélyre fejlesztője, ezenkívül a lélekábrázolás is erényei közé tartozott. A hagyomány több művéről is tud: Őrültséget színlelő Odüsszeusz, Hermész, Thészeusz stb.

Pauszaniasz (Kr. u. 115-180): Kisázsiai görög író. Görögország leírása c. művében a Peloponnészoszt és Közép-Görögország keleti részét írja le útikönyv-szerűen, történeti-mitológiai kitérőkkel megszakítva. Mivel kitér az ott látható műemlékekre is, könyve az ókori görög művészet egyik legfontosabb forrása.

Pheidiasz (Kr. e. 500-430 k.): A legnagyobb ókori görög szobrász, a Parthenón építésének és díszítésének irányítója. Korai műveiben az athéniak perzsák fölötti győzelmét fogalmazta meg. Ő készítette Athéna Parthenósz szobrát; mivel a szobor pajzsán saját magát és barátját, Periklészt is megörökítette, száműzték. Ezt követően készítette el Olümpiában a 12 m magas, arany-elefántcsont Zeusz-szobrot, melyet az ókor egyik világcsodájának tartottak.

Philoxenosz (Kr. e. 4. sz. vége): Görög festő, leghíresebb műve a Nagy Sándor és III. Dareiosz csatáját megörökítő festmény. Az Kr. e. 2. századból fennmaradt híres pompeji kavicsmozaik valószínűleg e festmény másolata.

Plinius Secundus, Gaius id. (Kr. u. 23 – Kr. u. 79): Római író. A Naturalis historiae libri XXVII (Természetrajz) szerzője, könyvében összegyűjtötte és összefoglalta az ókor egész természettudományi ismeretanyagát. A 160 sűrűn teleírt tekercs unokaöccsére ifjabb Pliniusra maradt, mikor áldozatul esett a Vezúv kitörésének, amely elpusztította Pompeit és Herculáneumot. Könyveiben nem csak természetrajzzal foglalkozott, az egész római kultúrát és gyökereit hozzáférhetővé tette későbbi nemzedékek számára. A művészettörténet számára az ásványokról és a művészetekről, szóló fejezetei (XXII-XXVII. könyv) a legfontosabbak, melyben számos antik művet és művészt ismertet. (Megjelent magyarul: Caius Plinius Secundus: Természetrajz az ásványokról és a művészetekről. Enciklopédia, Budapest, 2001) A festőkről szóló történetei ismertek voltak – és mintaként szolgáltak – a középkorban is, de a reneszánsz idején újra és újra hivatkoztak rá.

Polüeuktosz (Kr. e. 3. sz. elején működött): Kora-hellenisztikus görög szobrász, összesen egy művét ismerjük: ez a híres Démoszthenész-szobor, mely puritán realizmusával hű tükrözője a korszak uralkodó irányzatának.

Polügnótosz (Kr. e. 500-430 k.): Az egyik legnagyobb klasszikus kori görög festő. Nevéhez fűződik az alakok többszintű elhelyezése, egymáshoz való térbeli viszonyuk érzékeltetése, az árnyékolás megjelenítése, a háttér növényzettel és állatokkal való benépesítése, az emberek különböző nézetből való lefestése, és megújította az arckifejezések ábrázolását is. Csak Athénban és környékén dolgozott. Műveit csak a hagyományból ismerjük (A görögök Trója bevétele utánSzínes Csarnokban, Dioszkurok násza a Dioszkurok templomában), újításainak visszfénye pedig a vörös alakos vázákon látható.

Polükleitosz (Kr. e. 460-420 közt működött): Az egyik legjelentősebb klasszikus kori görög bronzszobrász, az ún. szigorú stílus megfogalmazója; az elméleti munkájában leírt emberi arányokat sokáig követendő mértéknek, kánonnak tartották. Híres szobrát, a Dárdavivőt e kánon megformálásának tekintették (eredetije nem maradt fönn, egy másolatának torzója a Szépművészeti Múzeumban látható). Főleg ruhátlan ifjúszobrokat készített (Önmagát lekaparó atléta, Kockázó gyerekek)

Poszeidón / Neptunus: Az antik mitológiában Kronosz és Rhea fia, Zeusz és Hádész testvére, a tizenkét olimposzi főisten egyike. Amikor a három testvér felosztotta a világot, Zeusz lett az ég, Hádész az alvilág, Poszeidón pedig a tengerek és minden víz istene. Felesége Aphrodité volt, akitől Tritón nevű gyermeke született. Szintén Poszeidón fia volt az egyszemű küklopsz, Polüphémosz, akit Odüsszeusz vakított meg. Poszeidón ezért üldözte Odüsszeuszt. Poszeidón attribútuma a háromágú szigony, mivel Földrázóként ezzel keltett viharokat és földrengést. A tenger mélyén lakott, és általában más tengeri istenségekkel együtt ábrázolták. A reneszánsz művészetben Mantegna metszetén jelenik meg, a Tengeri istenek csatája című kompozíción.

Praxitelész (Kr. e. 370-325 közt működött): Késő-klasszikus szobrász, aki főleg márványszobrokat készített. Stílusát finom testfelület-kezelés, munkáit idillikus, derűs légkör jellemzi. A görög szobrászatban elsőként készített ruhátlan nőalakot (Knidoszi Aphrodité), felfedezve ezzel a női testszépségét a görög művészet számára. Egyetlen műve sem maradt fenn, de többről is készültek másolatok (Gyíkölő Apollón, Pihenő szatír).

Püthagorasz (Kr. e. 520-440 k.): Görög bronzszobrász, a klasszikus szobrászat egyik úttörője. A hagyomány szerint ritmust és szimmetriát adott szobrainak, és ő formázta meg először az inakat és az ereket; főleg mitológiai és győztes atlétákat ábrázoló szobrokat készített.

Pütheosz (Kr. e. 4. sz.): Késő-klasszikus görög építész és szobrász, a Mauszoleion egyik építője és a tetején lévő négyes fogat szobrásza; nevéhez fűződik az epheszoszi Athéna-templom építése is.

Rhoikosz és Theodórosz (Kr. e. 6. sz. 2. fele): A hagyomány szerint szamoszi ezermesterek, akik a Héra-templomot (a Héraiont) építették, ezenkívül nekik tulajdonítják az agyag- és bronzszobrászat feltalálását.

Schliemann, Heinrich (1822-1890): Német ókorkutató, több mükénéi és más település megtalálója. Fiatalkorában kereskedőként nagy vagyont gyűjtött, ennek – illetve nyelvérzékének köszönhetően jó néhány élő és holt nyelvnek – birtokában hozzákezdett a homéroszi világ kutatásához. 1870-72-ben Tróját, 1874-ben Mükénét, 1880-ban Orkhomenoszt, 1884-ben Tirünszt találta meg és kezdte kiásni. Az első két helyen igen jelentős, bár az általa keresett és megtalálni vélt kornál jóval korábbi aranykincsleletekre bukkant. Felfedezései annak ellenére igen jelentősek, hogy főleg korai tevékenysége az elemi régészeti követelményeknek sem felelt meg, és pusztítása így komoly károkat is okozott (munkája majd W. Dörpfeld csatlakozásával vált tudományosabbá).

Szatürosz (Kr. e. 4. sz. 2. fele): Paroszi építész és szobrász, Pütheusszal együtt a halikarnasszoszi Mauszoleion építésze, és valószínűleg a szobormunkákban is részt vett.

Szilanión (Kr. e. 4. sz. 3. negyed): Késő-klasszikus görög szobrász, a portrészobrászat egyik vezető egyénisége, többek között Platón, Szapphó, Apollodórosz portréinak elkészítője.

Szophilosz (Kr. e. 600-570 közt működött): Athéni fekete alakos vázafestő, az első, akit név szerint ismerünk. Pályáját korinthoszi díszítésű vázákkal kezdte, ezután tért át az ember alakos jelenetekre (Patroklosz halotti játékai, Péleusz és Thétisz lakodalma).

Venus / Aphrodité: Az antik mitológiában a szépség és a szerelem istennője, bár alakja a sémi Astarta termékenységistennő és a kisázsiai anyaistenség keveredésével került be a görög kultúrkörbe. Homérosz szerint Zeusz és Dioné lánya, Hésziódosz szerint a tenger habjából született. (Innen a Venus Anadüomené elnevezés, és ezért ábrázolták gyakran tengeri kagylón állva, például Botticelli.)Férje Héphaisztosz volt, de Árésszal, a hadistennel megcsalta. Szerelmükből született Érosz (Amor). Kedvese volt Adónisznak, és Ankhiszésztől született fia, Aeneas vitte el a trójaiakat és házi isteneiket Itáliába. (Vergilius, Aeneis) Erisz, aki megsértődött, mert nem hívták meg az istenek lakomájára, a trójai Párisz számára szépségversenyt rendezett, melyben az aranyalmát Aphrodité nyerte el Pallas Athéné és Iunó elől. Aphrodité cserébe megszerezte Párisz számára Helenét, és ezért robbant ki a trójai háború. Aphrodité attribútumai szent növénye, a mirtusz, valamint a galamb, a veréb és a nyúl. Legismertebb antik ábrázolásai Praxitelész Knidoszi-, Lüszipposz Capuai-, Doidalszasz Guggoló Aphroditéja, és a Méloszi Aphrodité (Milói Vénusz, Párizs, Louvre). E szobrok általában római márványmásolatokban maradtak fönn

Villa Giulia-festő (Kr. e. 460-440 közt működött): Koraklasszilus-klasszikus vörösalakos vázafestő, mintegy 160 munkája ismert. Megnyúlt alakok, nyugodt, méltóságteljes ábrázolás jellemzi. Egy vázája, főoldalán távolugróval és edzőjével, a Szépművészeti Múzeumban látható.

Zeusz / Jupiter: Az antik mitológiában Kronosz és Rhea fia (neve ezért Kronidész), Hádész, Poszeidón, Héra és Démétér testvére, a tizenkét olimposzi isten közül ő a főisten. A mitológia szerint Krétán rejtették el apja elől, és miután atyját megfosztotta uralmától, fivéreivel, Poszeidónnal és Hádésszel felosztották a világot egymás között. Zeusznak az ég jutott, és az Olümposzon trónolt. Első feleségétől, Métisztől (vagy Dioné) született Pallasz Anthéné, aki egyes mítoszvariánsok szerint teljes fegyverzetben pattant ki fejéből. Ismertebb felesége testvére, Héra volt, tőle született Arész (Mars), a hadisten. Zeusztól több istennek és halandónak született gyermeke, köztük Dionétól Aphrodité, Mnémoszünétől a Múzsák, Létótól Apollón és Artemisz, Démétértől Perszephoné, Maiától Hermész, Szemelétől Dionüszosz, Danaétól Perszeusz, Lédától Helené, Alkménétől Héraklész, Európétól Minósz. Az olümposzi Zeusz az ég isteneként felhőgyűjtő és vihart támasztó volt, a mennydörgés ura. Zeusz oltalmazta a háztartást, az idegeneket, az oltalmat keresőket, védelmezte az esküt és a jogot. Jóshelye Dódonában volt, ahol mint a jóslás istenét tisztelték. Attribútuma a sas, a jogar és a villámköteg, gyakran trónszéken ülve ábrázolták, dús, göndör szakállal. A hét világcsoda közé számított Pheidiasz Kr. e. 5. században készült, elefántcsont és arany Zeusz-szobra az olümpiai Zeusz-templomban. Jupiter szerelmeit, ahol az isten alakját megváltoztatva ejtette rabul kiszemeltjeit, Correggio dolgozta fel 1531-2-ben készült festményciklusán.

Zeuxisz (Kr. e. 450-390 k.): Dél-itáliai születésű görög festő, a klasszikus festészet egyik legkiemelkedőbb alakja; dolgozott itáliai és görög városokban, és a makedón királyi udvarban is. Mitológiai és zsánerképeket, ill. portrékat festett, de említik egyetlen szín árnyalataival készült munkáit is. Valamennyi képe elveszett, a legnevesebbek: Nőstény kentaur, Heléna, Kígyókat fojtó kis Héraklész.