Expresszionizmus: (expresszió: kifejezés) – A művészet szemléletének egészén végigvonul az „expresszivitás”, mely elnevezést a szubjektivitás, a művész személyes kifejezésre utaló vágyának formajegyeire használjuk. Az expresszionizmus mint irányzat Németországból terjedt el, északi előfutárok (James Ensor, Ferdinand Hodler, Egon Schiele, Vincent van Gogh) után. Erős kontúrok, a „primitív” művészet hatását mutató formai egyszerűsítés jellemzi.

Fotográfia: görög szóösszetétel; jelentése: fénnyel írni/rajzolni. A kifejezést John Frederick William Herschel csillagász és természettudós javasolta William Henry Fox Talbotnak, a fotográfia egyik feltalálójának, akivel fénytani és más kérdések miatt levelezésben állt. A fotográfia meghatározása: az emberi kommunikáció azon formája, melynek közvetítő eszköze (médiuma) valamely sík felületű hordozón (papír, fém, fa, film stb.) optikai és kémiai úton állóképként rögzített hullámmozgás. Utóbbiak rendszerint fényhullámok, de tudományos és egyéb célokra készülnek állóképek a szemünk számára láthatatlan (UV, infra, hő, röntgen, rádió stb.) hullámokról is.

Fotóművészet: a képzőművészet és a fotográfia egymást metsző, közös része. A szűkebb értelemben vett fotóművészet körébe azok a műalkotások tartoznak, amelyeket a fotósok vagy eleve a művészi önkifejezés és a galériákban való kiállítás és értékesítés céljára hoztak létre, vagy pedig a megrendelésre készült és nyomdai reprodukcióban publikált felvételük negatívjáról utólag művészi kivitelű nagyítást, kiállításra és műtárgyeladásra alkalmas műalkotást készítettek. A tágabb értelemben vett fotóművészet körébe azok a fotók is beletartoznak, amelyek eredetileg nem autonóm művészi céllal készültek ugyan, ám kurátorok, művészettörténészek vagy műkereskedők kiállítanak, illetve publikációikban bevonnak a fotóművészetről folyó diskurzus körébe. A 19. Századi fotók esetében többnyire ez a helyzet, de számos ilyen átminősítés történik a 20. századi és kortárs fotó területén is, az egyre táguló művészetfogalom jegyében. Művészetszociológiai értelemben fotóművészetről csak az 1890-es évektől, a piktorializmus megjelenésétől kezdve beszélhetünk, mert ekkor születtek meg az autonóm fotóművészet intézményei: a fotóművészeti kiállítás, a fotóművészeti szaksajtó és műkritika.

Kameraszintaxis: a kamera mondattana a fotográfiában. A kifejezést – párjával, a printingszintaxissal együtt – William Crawford vezette be a The Keepers of Light című könyvében (1979). A szintaxis a nyelvészetben azon szabályok összessége, amelyek segítségével értelmes kijelentéseket, mondatokat alkothatunk. A kameraszintaxis ennek megfelelően a felvételi eszközök (a nyersanyag, az objektív és a fényképezőgép) technikai adottságainak, lehetőségeinek és korlátainak összessége. Ezek határozzák meg, hogy az adott fotográfiai eszközökkel mit és hogyan lehet rögzíteni, tehát hogy milyen vizuális „mondatot” lehet a segítségükkel megfogalmazni. A kameraszintaxis a fénykép elsődleges jelentését, míg a printingszintaxis az érzelmi-érzéki jelentéseit határozza meg. Egy alkotó vagy egy korszak stílusát – a jellegzetes témaválasztáson túl – a különböző kamera- és printingszintaxisok közötti választások, illetve ezek kreatív megújításainak összessége adja.

Konstruktivizmus: (latin - construere „összeszerkeszteni”, „építeni” szóból) Az 1910-es években megjelenő orosz, absztrakt művészeti irányzat. A művész mint mérnök szerkeszteti meg a síkok, tömegek, terek logikai rendszerét. Az ábrázolás szerkezeti összetevőit a síkok, tömegek és terek matematikailag leírható formai rendjéhez kívánta igazítani. Az anyag öntörvényűségéhez való alkalmazkodást hirdette, újszerű, térkonstrukciós lehetőségek hangsúlyozásával. A kubizmusból nőtt ki. Megfogalmazza a „gondolkodó”, természetet maga mögött hagyó, nem ábrázoló művészet létjogosultságát. Képviselői: V. Tatlin, A. Pevsner, Naum Gabo, Liszickij Tatlin, Malevics és Rodcsenko. Hatással volt az építészet megújulására. Lásd. Stijl, De; Bauhaus; New Bauhaus.

Kontakt másolat: a negatívcsíkokról készített 1:1 méretű fénykép. Ezen szokás megjelölni, hogy mely kockákat érdemes nagyítani.

Kubizmus: (latin, cubus-kocka) 1907-től az 1920-as évekig tartó festészeti irányzat. Az afrikai szobrok és Paul Cézanne hatására a motívumokat nem perspektivikusan, hanem geometrikus sémákra redukálva ábrázolják. Jelentős képviselői: Pablo Picasso, Georges Braque, Juan Gris.

pop art: Az 1950-es évektől jelenlévő nemzetközi irányzat. Célja, a mindennapi élet jelenségeit, a tömegkultúrát, a „fogyasztói kultúrát” bevonni a képzőművészetbe. Jelentős képviselői: Robert Rauschenberg, Andy Warhol, Roy Lichtenstein a magyarok közül Jovánovics György, Konkoly Gyula.

Street Photography: amerikai fotóművészeti irányzat a II. világháború után; az európai szubjektív dokumentarizmus stílusának amerikai változata. Legismertebb képviselői: William Klein, Robert Frank és Garry Winogrand.

Sztárfotográfia: jellegzetesen amerikai fotóművészeti stílus, mely a 60-as években kezdődött, és napjainkig tovább él. A sztárfotográfia legfőbb jellegzetessége, hogy a fotográfus kisebb stábbal dolgozik akkor is, ha nem reklám- vagy divatfotót készít, és az autonóm művészi képeiben is ez utóbbi fotóhasználatok stílusjegyeit alkalmazza. Legfontosabb képviselői: Diane Arbus, Richard Avedon, Annie Leibovitz, Robert Mapplethorpe és Cindy Sherman.