Braque, Georges (1882-1963): Francia festő, a Párizsi akadémián tanult. Korai fauve festményei után, az 1907-es Cézanne–kiállítás, és a távoli kultúrák hatására kubista képeket festett. Picassóval kapcsolatban állt. Festményein ő használt először sablonokat, és ő készített először papír kollázsokat. A festmények mellett grafikákat is készített és gobelineket is tervezett. 1948-ban elnyerte a Velencei Biennálé nagydíját.

Cartier-Bresson, Henri (1908-):Francia fotóművész, a szubjektív dokumentarizmus kiemelkedő képviselője. Eredetileg festőnek és grafikusnak készült, majd 1931-ben elkezdett fényképezni. 1932-ben már önálló kiállítása nyílt a New York-i Julian Levy Galériában, amit spanyolszági és mexikói kiállítások követtek. 1935-ben filmezni tanult Paul Strand és Jean Renoir mellett. 1947-ben a Magnum hírügynökség egyik alapítója lett. A Szovjetunióban, Kínában és Indiában is fényképezett. 1952-ben jelent meg az Images a la sauvette (Stikában készült képek) című albuma; az amerikai kiadás címét – The Decisive Moment (A döntő pillanat) – fölkapta a sajtó, és a kifejezés Cartier-Bressson „védjegyévé” vált. 1973-ban abbahagyta a fényképezést, s azóta csak festményeket, grafikákat készít.

Ernst, Max (1891– 1976): Német festő és grafikus. Festészettel a szintén festő apja hatására kezdett foglalkozni, ifjúkorában művészetére nagy hatással voltak Macke és Hans Arp, majd pedig Picasso és Chirico alkotásai. 191-ben Arp és Baargeld közreműködésével megalapította a kölni dadaista csoportot, 1922-ben Éluard és Breton mellett a szürrealista mozgalom tagja lett. Az ő nevéhez fűződik a rajzi automatizmusok – főleg a frottage – feltalálása. Frottage-ain a tárgyakat a meghökkentés érdekében társította egymással. Festményeire a naturalista elemek bizarr összeválogatása és párosítása jellemző. Korai periódusában készített metafizikai festményeket (A celebeszi elefánt, 1921), később kollázsokat (A 100 fejű nő, 1929) és szobrokat (Játék az építményekkel, 1935).

Frank, Robert (1924-):Amerikai fotóművész, a Street Photography irányzat kiemelkedő alakja. 1947-ben költözött Zürichből New Yorkba. Szabadúszóként nagy magazinoknak, például a Harper’s Bazaarnak dolgozott, de idegenkedett ettől a világtól, ahol a pénz volt a legfőbb beszédtéma. 1955-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott, s így végigjárta, fölfedezte a maga számára Amerikát. 1958-ban jelent meg erről az albuma Párizsban (Les Américains), majd a következő évben New Yorkban, és nagy vitát váltott ki: sokan Amerika-ellenesnek érezték, mert az amerikai zászló több képén ironikus kontextusban szerepel. 1960 után filmforgatásokhoz készített fotókat.

Kertész, André (1894-1985): Az egyetemes fotóművészet, a szubjektív dokumentarizmus kiemelkedő alakja Kertész Andor néven Budapesten született. Amatőr pályázatokra és újságoknak küldte el a katonáskodása, majd banktisztviselősége mellett készített képeit, s bár voltak kisebb sikerei, úgy érezte: Párizsban többre becsülnék. 1925-ben Franciaországba költözött, s egycsapásra sikeres fotóművész lett: 1927-ben kiállítása nyílt a Sacre du Printemps galériában, s a nagy európai lapoknak dolgozott. Volt egy rövid és sikertelen házassága, majd 1931-ben kijött hozzá Párizsba korábbi szerelme, Salamon Erzsébet, aki aztán egy életre a társa lett. 1936-ban a Keystone Studios hírügynökség szerződésével egy évre New Yorkba utaztak, ám végül életük végéig ott maradtak, pedig Kertész nagyon utálta Amerikát: mellőzött, meg nem értett művésznek érezte ott magát. 1937-49 között szabadúszó fotográfus volt, majd 1962-ig a Conde Nast Publications exluzív szerződésével dolgozott nagy lapoknak. 1962-ben megnyerte a velencei biennálé aranyérmét: fölhagyott a bérmunkával, s ettől kezdve csak a művészetének és a régi képei publikálásának élt.

Klein, Yves (1928–1962): Tizennyolc évesen kezdett festeni. Alapvető élménye a rózsakeresztesek szellemisége, a keleti gondolkozásmód és harcművészet. A szellem színe, a kék kutatása vezette el egy különleges ultramarinkék kifejlesztéséhez, melyet Nemzetközi Klein Kék néven szabadalmaztatott. Ha nem kékkel, akkor arannyal, vörössel, fehérrel alkotta híres monokrómjait. „Élő ecsetekkel”, azaz meztelen női modellekkel dolgozva, testük lenyomataiból happening-szerű formában hozta létre Antropometriáit. A Zero-csoport alkotóihoz közel állt, egyike az 1960-ban létrejött Nouveau Réalisme csoport alapítóinak.

Siskind, Aaron (1903-1991): Amerikai fotóművész és fotótanár, az absztrakt fotó stílusának kiemelkedő képviselője. New Yorkban született. 1926-47 között New York város iskolarendszerének angol nyelvi instruktora volt. 1936-41 között a New York-i Fotóliga tagjaként fotódokumentumokat készített és instruált, többek között a Harlemről. 1943-44-ben kezdett el absztrakt fotókat készíteni. 1951-71 között – Harry Callahan meghívására – a chicagói Design Intézet fotós tanára, illetve tanszékvezetője volt. 1969-ben a George Eastman House Vizuális Workshop programjának egyik alapítója. 1971-76 között – Callahan mellett – a Rhode Island Designiskola tanára volt. 1984-ben alapítványt hozott létre a korai művei, saját kezű nagyításai értékesítésére: a befolyt összeget a kortárs fotográfia támogatására használta.

White, Minor (1908-1976):Amerikai fotóművész, az absztrakt fotográfia stílusának kiemelkedő alakja. Az amerikai Minneapolisban született. 1941-ben részt vett a New York-i Új Művészetek Múzeuma (MoMa ) A szabadság képecímű kiállításán, s 1942-ben a portlandi Művészeti Múzeumban önálló kiállítása nyílt. Második világháborús katonai szolgálata végeztével New Yorkba költözött, és a Columbia Egyetemen esztétikát tanult. A MoMa fotósaként megismerkedett Nancy és Beaumont Newhall-lal, Alfred Stieglitz-cel, Edward Westonnal, Paul Stranddel. 1946-ban az Ansel Adams vezette Kaliforniai Szépművészetek Iskolája tanára lett. 1952-ben Adams, Dorothea Lange, a Newhall házaspár, Barbara Morgan és mások mellett a máig egyik legrangosabb fotóművészeti folyóirat, az Apertureegyik alapítója, szerkesztője lett. 1953-57 között a rochesteri George Eastman House kiállításokért felelős kurátora volt, 1962-ben a Fotós Oktatásért Társaság egyik alapító tagja. 1970-ben Guggenheim-ösztöndíjban részesült, és a Philadelphiai Művészeti Múzeum önálló kiállítást rendezett neki.