A Street Photography stílusjegyei

Az európai szubjektív fotográfiaistílus idegen volt a két világháború közötti amerikai látásmódtól. A háború után azonban megváltozott a helyzet: a fiatalabb nemzedék kezdte megismerni Kertész, Cartier-Bresson, Bill Brandt korábbi – s a háború után töretlenül folytatott – munkásságát, és próbált hasonló stílusban fotografálni. Fiatalos lázadás is volt ebben: az amerikai profi elvárások, az állványra helyezett nagy- vagy középformátumú gép kameraszintaxisának elutasítása.

A Street Photographyvizuális nyelvtana, kameraszintaxisa a sajtófotóéhoz áll a legközelebb, de van köztük két döntő különbség. Az egyik, hogy az előbbi művelői nem megrendelésre, a szerkesztők által adott téma képi illusztrálására fotóznak, hanem csak úgy maguknak, a nagyvárosi (elsősorban New York-i) utcákon lófrálva, fotós témára vadászva. Ha utólag publikálják is a képeket, művészi attitűdjük alapjaiban különbözik a sajtófotósétól. A másik döntő különbség, hogy a Street Photography műfajában nem a hírértékemiatt készül a kép, sőt: a fotós teljesen hétköznapijeleneteket kap lencsevégre; minél hétköznapibbat, annál jobb.