Klee, Paul (1879–1940): Svájci festő, grafikus, a Bauhaus tanára, az üvegfestészeti műhely vezetője 1920-30-ig. Zenészházaspár gyermeke volt, eredetileg hegedűművésznek készült. Korai képei az allegorikus-szimbolikus nyelv jegyében készültek. Hasonlóan Kandinszkijhoz, hozzá is közel állt a ritmust, zenét a festészet párhuzamaként értelmező gondolkodásmód. Müncheni, olaszországi, berni, párizsi tanulmányutak után, hosszabb müncheni tartózkodás során került a Blauer Reiter közelébe, részt vett a csoport második, 1912-es kiállításán. Ugyanebben az évben megismerkedett Delaunay-val és az orfizmussal, Delaunay fényről írott esszéjét ő fordította le a Sturm részére. 1914-ben Tunéziába tett utazása Macke és Moilliet társaságában felfedeztette vele a keleti színvilág lehetőségeit, és az akvarellt, ezt erősítette 1928-as egyiptomi útja is. Hatottak rá a prehistorikus ábrázolások, felfedezte a gyermekrajzot. Kifejlesztett több új grafikai-festészeti eljárást. A Bauhausból távozva először a düsseldorfi Akadémán tanított, majd hazatért Svájcba egy „hieroglifikus” festészetet valamint egy újfajta divizionizmust fejlesztve tovább. Teoretikusként is nagyon jelentős.

Marc, Franz (1880–1916): Német festő. Eredetileg teológiát és filozófiát tanult, a transzcendencia iránti elkötelezettsége mindvégig meghatározó festészetében. Münchenben és Párizsban folytatott festészeti tanulmányokat, ismerte az impresszionizmust és a posztimpresszionizmust. A természeten, a természeti törvények megismerésén keresztül igyekezett megragadni a transzcendenciát, a természetet pedig állatok megfigyelésén, megismerésén, festésén keresztül tanulmányozta. 1910-es Mackéval való találkozása tárta fel előtte a tiszta színek használatának jelentőségét. Megismerkedett Kandinszkijjal, csatlakozott a Neue Künstlervereinigunghoz, majd a Blauer Reiter alapítótagja lett. A csoport nonfiguratív művészet elérésére törekvő felfogása a legerősebben az ő munkásságában látható Kandinszkij mellett. Élete végére teljesen elszakadt a tárgyak világától és absztrakt képeket alkotott. 1916-ban a halt meg a fronton, Verdunnél.

Mondrian, Piet (1872–1944): Holland festő. 1892-től az amszterdami akadémián végezte művészeti tanulmányait. 1910-ben költözött Párizsba. Korai munkáin a kubizmus hatása érezhető. Műveit folyamatosan egyszerűsítette le tiszta formákra. Festészetének színskáláját is fokozatosan szűkítette. 1914-ben visszatért Hollandiába. Kompozícióin függőleges és vízszintes vonalakból építkezett. Az egymást derékszögben metsző vonalak által határolt mezőket kék, piros és sárga színekkel töltötte ki. 1917-ben művészeti törekvéseit a neoplaszticizmus névvel látta el és T. van Doesburggal közösen mozgalmat szervezett és folyóiratot adott ki De Stijl néven. Míg Mondrian alkotásaival bizonyította a neoplaszticizmus létezését, T. v. Doesburg az irányzat teoretikusává vált. Mondrian a huszas-harmincas években korábbi munkáinak variációit készítette el. 1938-ban Londonba látogatott, majd 1940-től New Yorkban élt. Művészetének utolsó különálló fejezete a Boogie-Woogie sorozat, melynek sajátos stílusát „metafizikus realizmus”-nak nevezte el. Az e világon túli Létezővel és Léttel összekapcsolódó, pozitív tartalmakat (metafizikait), a fekete szín elhagyásával, légiesen könnyed kompozíciókban újrafogalmazta és személyiségén átszűrve, láthatóvá, megfoghatóvá (reálissá) tette. Színes üvegablakokra emlékeztető, üde színű, szögletes színfoltokat festett, melyek tükrözték a feltárt, időn, téren túli, abszolút értékek világát.

Moore, Henry (1898–1986): A 20. századi brit szobrászat legnagyobb alakja, jelentős tanítványi-segédi körrel (ide tartozott például a vasszobrász Anthony Caro). Munkássága központjában mindvégig az ember állt. Korai munkáit megérintette a direkt faragás eszméje, és egész pályája során inspirációs forrása volt a prehistorikus művészet. A harmincas években Arp, Picasso és Giacometti gyakorolták rá a legmélyebb benyomást. A negyvenes évektől alkotta a jellegzetes „lyukas” szobrait. Az ötvenes években a természeti, biomorf-organikus formák (csigák, kagylók, csontok stb.) tanulmányozása nyomán vált egyedülivé munkáin az organikus absztrakció. Ugyanebben az évtizedben került érdeklődési körébe a grafika is.