Installáció: Az assemblage-zsal és az environmenttel rokon fogalom. Az 1960-as évektől kimutatható, de csak az 1970-es évek végétől nevezik így. Többek között Marcel Duchamp szürrealista kiállítások számára készült művei állnak az installációművészet és egyben a helyspecifikus (egyetlen helyszínre tervezett) installáció kezdetén (Miles of String – Több mérföldnyi zsinór, 1942).

Konceptuális művészet: (idea art, Ideenkunst, fogalomművészet) – A hatvanas évek végén főként nyelvfilozófiai kutatások nyomán kibontakozó irányzat, amelyet inkább „művészetről alkotott felfogás” értelemben kellene használnunk, már csak széles megjelenési skálája miatt is. Elanyagtalanítja a művészetet: gyakran csupán hordozó (papír, írás, fotó) lép a hagyományos műtárgy helyébe, a kivitelezéssel szemben az ötletet (konceptet) helyezi előtérbe. A műalkotás hagyományos, fizikai megvalósítását elveti, helyette a gondolati tényezőt helyezi előtérbe. Jelentős képviselői: Joseph Kosuth, Terry Attkinson, a magyarok közül Erdély Miklós, Szentjóby/St. Auby Tamás, Tót Endre.

Land art: (Earth Art, földművészet) – A minimalizmusból, illetve a konceptualizmusból kinőtt irányzat. A kiállítótérből kilépő, természetalakító, általában nagyszabású műveket értjük rajta, amelyeket leginkább (hiszen az alkotások általában érintetlen, és nagy földrajzi távolságra lévő területeken jönnek létre, pl. sivatagokban) fotókról ismerünk. Az ember és a természet viszonyával foglalkozik, illetve a land art művészek gyakran a természet önalakító, visszaalakító hatalmát is beleszámolják az alkotásba.