Christo (Christo Javasev) (1935-): Bolgár származású művész, aki Szófiából először Bécsbe, majd Párizsba, végül New Yorkba emigrált. Az újrealizmus születésénél jelen volt, de sosem vált a mozgalom tagjává. 1962-ben színes hordókból emelt barikádot egy párizsi utcán, 1968-tól pedig elkezdte kivitelezni addig ötletként és tervekben létező híres „becsomagolásait”, land art munkáit, melyek során egy-egy természeti képződményt, helyszínt burkolt be általában színes műanyag-leplekkel, majd városi „terekkel” is hasonlóan járt el, becsomagolta a Reichstagot, a Pont Neuföt. Saját műanyaggyára van.

Darboven, Hanne (1941-): Német konceptualista művésznő. Hamburgban végezte tanulmányait, 1965-ben költözött New Yorkba. Az írás, az írás és a számok (dátumok) különböző megjelenései képezik munkájának magját, gyakran készít „számsor-akkumulációkat” tartalmazó privát naptárokat. Munkáit gyakran illetik a „misztikus konceptualizmus” kifejezéssel.

Gilbert & George: Az osztrák származású Gilbert Proesch (1943-) és az angol George Passmore (1942-) duója. 1967-ben találkoztak a londoni St. Martin School of Artsban. Performance-eik, alkotásaik a body art azon ágát képviselik, melyek a Manzoni által felvetett „élő szobrászat” kérdésével foglalkoznak. Testüket mint élő szobrokat használják, tulajdonképpen beállított „élőképeket” hoznak létre, a mindennapi életet, saját életüket is beépítve, művészetként értelmezve.

Heizer, Michael (1944-): Amerikai művész. San Franciscóban végzett tanulmányok után költözött New Yorkba 1966-ban. Kezdetben minimalistaként dolgozott, majd régész-antropológus édesapjával Egyiptomba és indián tájakra tett utazásainak gyermekkori emléke, illetve felnőttkori élményei az amerikai kontinens természeti helyszíneiről (pl. sivatagokról) elvezették a land art-hoz. 1972-ben visszatért a festészethez, pontosabban a shaped canvashoz. Ezekben a munkáiban, éppúgy, mint land art műveiben, leginkább a pozitív és negatív formák viszonyával foglalkozott. Később felfedezte a nyomat, a sokszorosított grafika lehetőségeit.

Kosuth, Joseph (1945-): Amerikai művész, festészeti tanulmányokat végzett. A szigorú konceptualizmus feltalálója. Nyelvfilozófiai tanulmányok vezették el a konceptualizmushoz, többek között az Art & Language (Művészet és Nyelv) csoport munkássága. Az Art & Language folyóirat szerkesztésével foglalkozott a hatvanas évek végétől, valamint létrehozta a konceptuális művészet első galériáját, a Museum of Normal Artot. Mély hatást gyakorolt rá Al Reinhardt művészet-definíciója: „A művészet az, művészet”.

Judd, Donald (1928–1994): Amerikai művész. Eredetileg filozófiát és művészettörténetet hallgatott, 1959 és 1965 között vezető művészeti lapokba írt kritikákat. Nagy hatással volt rá a colorfield painting (színmező festészet). Érdeklődése a festészetről ekkor fordult a szobrászat felé. 1965-ben dolgozta ki elméletét a „specific object”-ről, azaz a specifikus, sajátos (művészeti) tárgyról. A minimalizmus alapvető figurája, „stock”-jai a minimalizmus sajátos falra erősített hasábformái. Gyakran használta a kockaformát, a transzparens (átlátszó, áttetsző) műanyagot. A hetvenes években nagyszabású, nyitott múzeum gondolata foglalkoztatta, mely tervei szerint körülvette volna műtermét. 1984-ben felkeltette érdeklődését a bútortervezés.

Manzoni, Piero (1933–1963): Rövid alkotói pályája ellenére a konceptuális tendenciák fejlődéséért felbecsülhetetlen értékű munkát végzett. „Achrome”-jai Klein monokrómjainak rokonai. (1957-ben ismerkedett meg Kleinnel.) 1959 és 1962 között szorosan együttműködött a Zero-csoporttal. Amikor eleven nőket szignált 1961-ben, a body art „ember mint élő szobor”-irányát alapozta meg, amikor pedig saját testének – „a művésznek” – „kivonatait” állította elő, azaz vérét, lélegzetét, székletét „konzerválta” (konzervbe zárta), a konceptualizmus útját (tehát a body artét is) egyengette.

Morris, Robert (1931): Amerikai művész. Képzőművészeti tanulmányokat, kísérleti tánc- és színház-tanulmányokat folytatott San Franciscóban, művészettörténetet hallgatott New Yorkban. Korai performance-ok után a minimalizmus egyik fő alkotójává vált. Munkássága rokonságban áll a Fluxuséval, bár mindig konceptuálisabb szemlélet jellemezte. A hetvenes években minimalista anyagkísérletek jellemezték alkotásait, a nyolcvanas években visszatért a festészethez, rajzhoz.

Nauman, Bruce (1941-): Amerikai művész, eredetileg matematikát tanult. A body art képviselője, aki a nyelvet mint megszólító erőt használja. A neon és a videó gyakran bukkan fel munkáiban.

Oppenheim, Denis (1938-): Amerikai művész. Képzőművészeti tanulmányokat folytatott. A konceptuális tendenciák jelentős alakja, korai land art munkák után a hetvenes években a performance – body art nyelvéhez fordult (Párhuzamos feszültség 1970, Olvasás másodfokú égésig), mindig minimális külső feltételek mellett alkotott. 1973-tól ún. mechanikus installációkat készített, melyek rokonságban állnak Jean Tinguely szerkezeteivel. 1979-től kezdte meg az ún. factories (gyárak) létrehozását, például a Duchamp Nagy Üvegjére reflektáló Glass Factoryt 1980-ban.

Wegman, William (1943-): Amerikai konceptművész, elsősorban fotókat és videókat készít, bár lassan minden műfajban (festészet, grafika) megtalálta a maga nyelvét. Híressé abszurd fotói tették, melyeken leginkább kutyáját, 1982-ig „Man Ray”-t, majd Fay Rayt állítja be abszurd, banális és humoros helyzetekbe, szerepekbe. 1979-ben a Polaroid cég felkérte, hogy próbálja ki és így népszerűsítse új típusú fényképezőgépét, Wegman azóta egyik fő médiumaként a Polaroid gépet használja.