Javlenszkij, Alekszej (1864-1941): Németországban és Franciaországban alkotó orosz művész. Moszkvában különböző katonai iskolákba járt, majd párhuzamosan a Szentpétervári Művészeti Akadémiára. 1890-ben ismerkedett meg Ilja Repinnel, a korabeli orosz művészet legnagyobb alakjával. 1896-ban tiszti rangból szerelt le, hogy Münchenben tanulhasson társával, Marianne Werefkinnel. Azbé szabadiskolájában ismerkedtek meg Vaszilij Kandinszkijjal. Javlenszkij osztotta honfitársa (és a fauve-ok) szín-kultuszát, de legnagyobb hatást szemléletére Van Gogh gyakorolta. Több utazást tett Franciaország különböző részeiben, többször állított ki az Őszi Szalonon Párizsban (és a müncheni és berlini Sezession-kiállításokon is), a Fauves törekvéseivel maga Matisse ismertette meg, 1907-ben dolgozott is Matisse műtermében. Kandinszkijjal és Gabriele Münterrel Murnauban töltötte az 1908-as év nyarát. Erős, hangsúlyos kontúrok által határolt színes síkokból álló tájképei térábrázolás nélküli, egyszerű motívumokból álló képek, melyek célja a színek által, a nézőben „forma-érzet”, benyomás elérése. 1911-től a portré is kedvelt műfajai közé tartozott. A Neue Künstlervereinigung egyik alapítója, Kandinszkijék kiválása után is a csoportban maradt, de 1912-től már ismét kiállított a Blauer Reiter művészeivel. 1914-ben oroszként - Kandinszkijhoz hasonlóan - el kellett hagynia Németországot, rövid ideig Franciaországban élt. 1924-ben Kandinszkij, Klee és Feininger mellett a Blauer Reiter szellemi utódjának, a „Die Blauen Vier” (Kék négyek) csoport tagja. A tájkép mellett élete végéig kitartott, bár hatott rá az expresszionizmus, kubizmus, az orosz ikonok színvilága mindvégig meghatározó munkáin.

Kandinszkij, Vaszilij Vaszijevics (1866 – 1944):orosz festő. Közgazdasági és zenei tanulmányai után Münchenben tanult festészetet 1896-tól. Németországban megismerkedett az expresszionizmussal, s az új francia törekvésekkel. 1909-ben alakult Münchenben a Neue Künstlervereinigung (Művészek Új Társasága), amelynek elnöke lett. A társaság 1910-ben decemberi kiállítására francia művészeket is hívott, fauve-okat, és az új kubistákat - Rouault, Derain, Van Dongen, Vlaminck, Picasso és Braque műveit állították ki. A Társaságból kivált Der Blaue Reiter-csoport első kiállítását, 1911-ben rendezte meg, 1914-ig, az I. világháborúig működött, Marck és Macke a háborúban meghalt, Kandinszkij pedig Moszkvában élt 1921-ig. A müncheni tanulóévek után az orosz népművészet – fametszetek az orosz népmesék köréből, vásári nyomatok - ihletésére a formák és színek stilizálásához kezdett. A téma háttérbe szorult, a színek és a formák önálló fontossága került előtérbe. Képei színakkordok kompozíciói voltak, s akár a zene emóciókat keltettek fel. Műveit az úgynevezett lírai vagy expresszionista absztrakció irányzatához sorolták. 1922-től a weimari Bauhaus tanára volt, s mikor náci parancsra megszüntették 1933-ban Franciaországba költözött. A húszas években a szuprematizmus hatott rá és geometrikus formákat is felhasznált képein, majd utolsó korszakában inkább könnyed, lendületes kompozíciókat készített. Kandinszkij – Mondrian mellett – a modern absztrakt művészet nagyhatású teoretikusa.

Kirchner, Ernst Ludwig (1880–1938): 1901-ben Drezdában kezdte meg építészeti tanulmányait, majd Obristnál tanult Münchenben, így kerülve közel a szecesszióhoz. Itt fogalmazódott meg benne az Új élet–Új ember eszméje a német művészet megújításának jegyében is. Münchenben kezdett fametszéssel foglalkozni. 1904-ben visszatért Drezdába, megismerkedett Erich Heckellel. Építészeti diplomát szerzett, de festészettel foglalkozott. 1905-ben alapította a kezdettől fogva folyamatosan bővülő Brücke csoportot Heckellel, Fritz Bleyllel, Karl Schmidt-Rottluffal, így az expresszionizmus első képviselői között tarthatjuk számon, a „Die Brücke-stílus” (nagy, tiszta színekből álló, éles kontúrok határolta mezők) létrehozójaként. Heckellel gyakran utazott festeni a moritzburgi tavakhoz, valamint egy balti-tengeri szigetre, Fehmarnra. 1910-ben sikertelenül próbálkozott művészeti iskola nyitásával Berlinben. 1914-től nagyvárosi jeleneteket, nagyvárosi figurákat festett. A háború és a Brücke megszűnésével összeomlott, a katonai kiképzést nem bírta, végül súlyosan megbetegedett, lebénult. 1938-ban öngyilkos lett.

Klee, Paul (1879–1940): Svájci festő, grafikus, a Bauhaus tanára, az üvegfestészeti műhely vezetője 1920-30-ig. Zenészházaspár gyermeke volt, eredetileg hegedűművésznek készült. Korai képei az allegorikus-szimbolikus nyelv jegyében készültek. Hasonlóan Kandinszkijhoz, hozzá is közel állt a ritmust, zenét a festészet párhuzamaként értelmező gondolkodásmód. Müncheni, olaszországi, berni, párizsi tanulmányutak után, hosszabb müncheni tartózkodás során került a Blauer Reiter közelébe, részt vett a csoport második, 1912-es kiállításán. Ugyanebben az évben megismerkedett Delaunay-val és az orfizmussal, Delaunay fényről írott esszéjét ő fordította le a Sturm részére. 1914-ben Tunéziába tett utazása Macke és Moilliet társaságában felfedeztette vele a keleti színvilág lehetőségeit, és az akvarellt, ezt erősítette 1928-as egyiptomi útja is. Hatottak rá a prehistorikus ábrázolások, felfedezte a gyermekrajzot. Kifejlesztett több új grafikai-festészeti eljárást. A Bauhausból távozva először a düsseldorfi Akadémán tanított, majd hazatért Svájcba egy „hieroglifikus” festészetet valamint egy újfajta divizionizmust fejlesztve tovább. Teoretikusként is nagyon jelentős.

Kokoschka, Oskar (1886–1980): osztrák festőművész, grafikus, dolgozott színházak számára, írt egy expresszionista drámát (Gyilkos, az asszonyok reménysége, 1909), pedagógiai tevékenységet folytatott. A szecesszióból indult, az expresszionizmus egyik legjelentősebb alkotójává vált. Tanárnak tanult Bécsben, ismerte a képzőművészeti eljárásokat, de festeni mégis autodidaktaként kezdett. A Wiener Werkstätte munkatársa volt 1907-ben, illusztrációkat készített (első albuma 1908-ban jelent meg). 1910-től a Sturm számára dolgozott, részt vett a berlini Sezession és a müncheni Neue Sezession kiállításain is. Közvetlenül a háború előtt nagy, sokalakos kompozíciókat készített, gyakran vallásos felhanggal. A színt direkt kifejezőerőként használta, velencei útja nagy hatást gyakorolt színről alkotott elképzeléseire. A háborúból hamar leszerelték, 1917-ben Drezdában telepedett le, 1919-től az itteni akadémia tanárává nevezték ki. A második világháború előtt először Bécsben, Prágában, majd Angliában élt. A második világháború után Svájcban telepedett le.

Macke, August (1887–1914): német festő. 1904-1906 között a düsseldorfi Akadémián tanult és színházi díszleteket tervezett. Párizsi útja (1907) hozta közel az impresszionizmushoz és ennek nyomán a tiszta színek tanulmányozásához. Újabb németországi és párizsi kitérők után, Marckal kötött barátságán keresztül került a müncheni csoportok, a Neue Künstlervereinigung, majd a Blauer Reiter tagjai közé, de közel állt Delaunay-hoz és az orfizmushoz is. 1914-ben Tunéziába utazott Kleével és Moilliet-vel, a két hetes út száz vázlatot, illetve akvarellt eredményezett. 1914 szeptemberében a háborúban esett el. A Blauer Reiterhez elsősorban a természet iránti tisztelet és érdeklődés kötötte, nem osztotta azonban társai „spirituális” elkötelezettségét.

Marc, Franz (1880–1916): német festő. Eredetileg teológiát és filozófiát tanult, a transzcendencia iránti elkötelezettsége mindvégig meghatározó festészetében. Münchenben és Párizsban folytatott festészeti tanulmányokat, ismerte az impresszionizmust és a posztimpresszionizmust. A természeten, a természeti törvények megismerésén keresztül igyekezett megragadni a transzcendenciát, a természetet pedig állatok megfigyelésén, megismerésén, festésén keresztül tanulmányozta. 1910-es Mackéval való találkozása tárta fel előtte a tiszta színek használatának jelentőségét. Megismerkedett Kandinszkijjal, csatlakozott a Neue Künstlervereinigunghoz, majd a Blauer Reiter alapítótagja lett. A csoport nonfiguratív művészet elérésére törekvő felfogása a legerősebben az ő munkásságában látható Kandinszkij mellett. Élete végére teljesen elszakadt a tárgyak világától és absztrakt képeket alkotott. 1916-ban a halt meg a fronton, Verdunnél.

Mattis Teutsch János (1884, Brassó – 1960, Brassó): festő szobrász, grafikus. Budapesten az Iparművészeti Iskolát látogatta, a müncheni akadémia szobrász szakán tanult (1902-05). 1906-tól 1908-ig Párizsban élt, 1909-től a brassói ipariskolában a kisplasztika és a stílustörténet tanára volt. Korai, természethű tájképeit, vallásos és etikai tárgyú kompozícióit egyre elvontabb képi ábrázolások követték. Akvarelljei és 1915-től készített fekete-fehér linómetszetei a tájélmény nyomán született érzelmi állapotot közvetítették. 1917-ben csatlakozott a Kassák-körhöz, októberben a Ma első kiállítását az ő műveiből rendezték. Ez év végén jelent meg 12 linómetszetből álló albuma a Ma kiadásában. 1918-ban csatlakozott a berlini Abstrakte Gruppe der Sturm csoportosuláshoz. 1919-ben kapcsolatba került a kölni A biz Z csoporttal, később a Bauhaus-szal Weimarqban. A Tanácsköztársaság idején Budapesten dolgozott, majd visszatért Brassóba. Képei még elvontabbakká váltak (Lelkivirágok című sorozat). Színezett agyag- és faszobrokat is készített (Női alak, 1920). 1921-ben Berlinben a Sturm galériában állított ki Klee-vel, Archipenkóval és Chagallal közösen. 1923-tól a romániai avantgarde mozgalom aktív résztvevője volt. 1928-tól a nyarakat Nagybányán töltötte. Ekkor művészetszemlélete Kandinszkij és Klee elméleti álláspontjával mutat rokonságot. Az expresszionizmus, majd az absztrakció felfogását képviselte. 1932-1940 között falképtervek egész sorát készítette el. Freskótervei sohasem valósultak meg. A II. világháború idején felhagyott a festéssel. 1944-ben megalakította a brassói Képzőművészek Szövetségét. 1945-1948 közötti szürrealista korszaka a lélektani elemzés új igényét mutatta. Az 1950-es évek elején naturalisztikus életképeket festett. 1956-tól kezdődő utolsó korszakában fejeket és kezeket ábrázolt.

Henrietta Mária (1644-1670):orleansi hercegnő, I. Károly angol király és Henriette Mária leánya; anyjával Franciaországba ment, áttért a katolicizmusra s 1661-ben férjhez ment Fülöp orleansi herceghez. Úgy testvére, II. Károly, mint XIV. Lajos nagyon kedvelték a szép és szellemes nőt. 1670-ban Franciaország érdekében rávette testvérét, II. Károlyt, hogy kilépjen a hármasszövetségből. Állítólag mérgezés által halt meg.

Munch, Edvard (1863-1944):norvég festő, grafikus, aki oslói tanulmányok után, 1889-1892 között Párizsban, majd három évig Németországban dolgozott. A századforduló szimbolista festészetében az erőteljes érzelmek kifejezését élénk színű vonalas ábrázolásmóddal kapcsolta össze, a 20. századi expresszionizmus előfutárának számít.

Münter, Gabriele (1877–1962): 1901-től a müncheni női festőiskolába járt, majd 1901-től belépett a Kandinszkij-vezette Phalanx csoportba. Kandinszkijjal élt 1903-tól 1916-ig, de művészi felfogása valamelyest eltér az övétől, nem jutott el az absztrakt expresszionizmusig, és nem vált Kandinszkij epigonjává. Van Gogh és a fauve-ok gyakorolták rá a legnagyobb hatást, bár a Kandinszkij-kör színes népi (bajor) üvegfestészet iránt érzett lelkesedése az ő hangsúlyos kontúrokkal határolt sík felületein is kimutatható. A leginkább neki való stílust az 1908-ban Murnauban töltött nyáron találta meg. Életművében a tájképek és a csendéletek uralkodnak. Tagja, alapítója volt a Neue Künstlervereinigungnak és a Blauer Reiternek, 1914-ig minden jelentős németországi kiállításon szerepelt. Kandinszkijnak 1914-ben el kellett hagynia Németországot mint orosz állampolgárnak, Münter pedig nem követte Moszkvába, 1916-ban végleg elváltak útjaik. Münter ezután hosszú időre abbahagyta a festést.

Walden, Herwath (1879 – 1941): német művészeti író, galériatulajdonos, gyűjtő. A Sturm című folyóirat (1910), illetve a hasonnevű galéria elindítója, tulajdonosa. 1932-ben elkötelezett kommunistaként családostul a Szovjetunióba emigrált. 1941-ben kitelepítették, Szaratovban hunyt el.