Hiram Power: A görög rabszolga

A század első felében egyre nagyobb számban készültek szobrok kifejezetten kiállítási és eladási céllal. Ezt a tömeges termelést látva írta meg Charles Baudelaire 1846-os Szalon-kritikájában a Miért unalmas a szobrászat? című eszmefuttatását. Véleménye szerint a szobrászatból „a szalonok és hálószobák művészete lett”, és ezt a funkciót jól betölthették azok a darabok, amelyek egzotikus témákat dolgoztak fel. Az 1837-ben Firenzében letelepedő amerikai szobrász, Hiram Power 1843-as, A görög rabszolga című szobrának hat márvány-változatát is elkészítette a mű sikere miatt. A nézők tekintetének kiszolgáltatott, megkötözött meztelen rabszolganő gyakori motívuma volt a festészetnek is a század második felében. Power Canovának az érzékiséget a távolságtartással, „hidegséggel” elegyítő ábrázolásmódját sajátította el, és mitologikus vagy isteni alakok helyett életképszerű közelségbe hozott, „kézzelfogható” figurákra alkalmazta. A mű, mint írják, az 1851-es londoni világkiállítás sztárja volt.

Powers, Hiram: A görög rabszolga. 1843 (eredeti gipsz modell). The Corcoran Gallery of Art, Washington.

Antoine-Louis Barye

Kezdetben aranyművesként dolgozott a francia Antoine-Louis Barye, és ekkortól datálódik érdeklődése az állatok és az állatábrázolások iránt. Rendszeres látogatója volt a párizsi állatkertnek, és összebarátkozott Delacroix-val is, aki szintén többször ábrázolt állatviadalokat, vadászjeleneteket, amelyek Barye-nek is kedvelt témái voltak. A kígyóra taposó oroszlán vagy a gangeszi gaviált felfaló tigris zoológiai szempontból is valósághű visszaadása mellett antik mitológiai harcokat is megmintázott, mint például Thészeusz és Bienor kentaur küzdelmét. Az antik tematikát a részletek aprólékos bemutatásával kapcsolta össze, jóllehet az emberalaknál megfigyelhető a klasszicizmusra visszavezethető egyszerűsítés. Szobrainak sokszorosítására és forgalmazására Barye saját öntőcéget is alapított.

Daumier

A század folyamán több példa is van arra, hogy nem kifejezetten szobrászok hoztak létre olyan műveket, amelyeket a szobrászat történetében utólag a legjelentősebbek vagy a legizgalmasabbak között említenek. Számos festő foglalkozott szobrászattal a korszakban, s elsőként Daumier-t kell megemlíteni, aki az 1830-as évektől kezdve a legjelentősebb grafikus-karikatúrista Franciaországban. Ratapoil (a név fordítása: „patkánybőrű") című kisplasztikája egy, a rajzaiban is többször felhasznált, fiktív alakot ábrázol, amely Louis Napóleon, az 1851-ben puccsal hatalomra került miniszterelnök eltúlzott vonásait hordozza. A magánhasználatra készült kis szobor jól szemlélteti a különbséget a szobrászat két eljárása, a faragás és a mintázás között. Az utóbbi nem egy tömbből faragja ki, hanem a semmiből építi fel, formálja meg az alakot, amely eljárás sokban hasonlít a festészethez. Éppen emiatt a vázlatos, a készülés nyomait is őrző plasztikákat sokszor nevezik festőinek.