A hazai tájak felfedezése

Az első magyar vonatkozású tájképek sokszorosított albumokban kerültek terjesztésre, amelyeket kezdetben osztrák mesterek készítettek, és amelyek egész Európában népszerű festői utazások formájában az ország vagy egy-egy tájegység szép vagy fenséges látképeit tartalmazták. A magyarországi tájak felfedezése és megörökítése a negyvenes évektől kezdve olyan kiadványokban folytatódott, amelyek az ország statisztikai, történeti, földrajzi és néprajzi leírását tartalmazták litografált, fa- és rézmetszetek kíséretében. Ilyen volt például Vahot Imre 1846-tól megjelenő A Magyar Föld és Népeicímű illusztrált ismeretterjesztő kiadványa. Másrészről a hazai tájak megfestése része volt a nemzeti festészet megteremtése programjának és a realista festészeti törekvéseknek is. Mindkét értelemben ajánlotta Henszlmann Imre, az egyik első jelentős művészettörténész és kritikus a hazai tájak megfestését a művészeknek az 1840-es évektől kezdve. A festészetben a leggyakrabban ábrázolt magyar tájegységek az Alföld, a Balaton és környéke, valamint a Kárpátok voltak. Az ötvenes években jelentek meg azok a müncheni akadémiát is megjárt festők, akik részben ezekre a motívumokra szakosodtak. Közéjük tartozott Brodszky Sándor, aki legtöbbször enyhe felülnézetből festette a messzeségbe vesző és szélesen elterülő tájat, nagy hangsúlyt helyezve a felszín szabálytalan képződményeire és képei mozgalmasságát fokozó, elkülönült foltokban megjelenő fényekre.