Rippl-Rónai József

A századfordulón az építészet, a festészet és a szobrászat területén is továbbélő historizmus mellett minden művészeti ágban éreztette hatását a szecesszió és a szimbolizmus. A festészetben e nnek az irányzatnak az egyik legfontosabb képviselője Rippl-Rónai József volt, aki iparművészeti terveivel is jelentősen hozzájárult az új, vonalas stílus elterjesztéséhez. 1887-től Rippl-Rónai Párizsban élt és tanult, kezdetben Munkácsy segédje volt, s mestere szalonképeihez igen hasonló képeket is festett. Stílusa a párizsi tartózkodás alatt, a Nabis-csoport egyes tagjaival való megismerkedése után kezdett jelentősen megváltozni, s ezidőbeli, úgynevezett fekete korszakának egyik legfontosabb alkotása a Kalitkás nő. Az álló formátumú kép egy sötét szobabelsőben egy zöld madárkalitkát tartó, profilban álló, sötétbarna ruhás nőt ábrázol, és a kortárs modern törekvések legjellemzőbb formálóelveinek ismeretében készült. Az egyes színmezők elkülönítése, a dekoratívan összefoglaló vonalazás, a túlnyomóan sötét színek, valamint a nő világos arcának és a sötét környezetn ek az ellentéte jellemzik - a James Abbott McNeill Whistler színharmóniáival is összefüggésbe hozható - kompozíciót. Rippl-Rónai 1893-ban részt vett a Nabis-csoport 5. kiállításán, felkereste Gauguint és Cézanne-t, és szoros barátságban volt Aristide Maillol-lal, akinél hosszabb időt töltött 1899-ben, hazatérése előtt. 1902-ben Kaposváron telepedett le, és elsősorban családtagjait, ismerőseit festette meg otthona külső és belső tereiben. 1900-as évek vége felé kezdte portréit, csendéleteit, interieurjeit és kerti képeit a kukoricásnak vagy pöttyösnek nevezett stílusban megfesteni, amelyre a viszonylag egyenletesen felvitt, világos és tiszta festékfoltocskákból, valamint az egyes színmezőket elkülönítő, színes és szakadozott vonalakból álló, dekoratív, hímzés-szerű felületkitöltés volt a jellemző.

Csontváry Koszta Tivadar

A szecesszióval, a szimbolizmussal és a posztimpresszionizmussal egyaránt kapcsolatba hozható Csontváry Kosztka Tivadar festészete, azé a művészé, aki hosszú lelki és anyagi felkészülés után, 1894-ben, 41 évesen kezdte meg rövid ideig tartó festészeti tanulmányait a müncheni Hollós-iskolában. Festői életútja, elhívatástudata és a naiv művészettel határos, látomásos festészete egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar művészet történetének legendás művészfigurájává vált. Európai, sőt világraszóló jelentőségű, nemzeti művészetet akart létrehozni, s ennek legelső feltételeként ?nagy motívumokat? keresett szűkebb hazájában és az ókori világ egyes helyszínein egyaránt, amelyeket egy személyes mitológia keretében összefüggésbe hozott a magyarok őstörténetével. A 20. században festett képein a 19. századi művészet több műfaji és tematikus elemét ötvözte, a monumentális történelmi festészettől, a vedutáktól és panorámáktól kezdve, a jelképes értelmű, átszellemített tájképfestészeten át az orientalista és a vallásos festészetig. Az egyik jelentőségteljes és jelentésekkel teli természeti motívuma a Libanon hegyén álló cédrus volt, amely a hosszú időszakokat meg- és átélt cédrusokhoz fűződő kultikus hagyomány miatt történelmi monumentumként is értelmezhető. A magányos cédrus viharoktól megtépázott, szabálytalan fakoronájával, görcsös, szinte élő nyúlványoknak tetsző ágaival és gyökereivel a növényi és az emberi élővilág határán álló mitikus lényként jelenik meg a lemenő nap fényében élénk színekben játszó ég előtt, a kietlen bibliai táj fölé magasodva.