Emerson és a naturalista fotográfia (1886-1891)

A festői (piktorialista) fotográfia előzménye: a naturalista fotográfia esztétikai elvei először Peter Henry Emerson munkáiban és elméleti írásaiban (A fotográfia: festői [Pictorial] művészet, 1886, illetve Természethű [Naturalistic] fotográfia festőnövendékek számára, 1889) fogalmazódtak meg. Eszerint a fotográfia a természethű, naturalista művészet csúcsa, hiszen a vonalakat és a perspektívát a festészetnél és grafikánál jóval nagyobb hűséggel adja vissza. A festészet mögött csak abban marad el, hogy a színeket nem, s a tónusokat is csak megközelítően tudja visszaadni. Emerson a barbizoni iskolanaturalista elveit valló Frederick Goodalltájképfestővel beutazta a turizmus számára akkoriban fölfedezett Kelet-Angliát. Albumai – Ember és táj Norfolk határában(1886), A kelet-angliai élet képei (1889 – platinotípiaképmellékletekkel jelentek meg, s a naturalizmus jegyében erősen idealizálták a vidéki, egyszerű, természetközeli paraszti és vízi életformát. Emerson 1891-ben, A természethű fotográfia meghaltcímű írásában visszavonta nézeteit. „Korunk egyik legnagyobb művészére” (minden bizonnyal Whistlerre) hivatkozva kijelentette, hogy a fotográfia nem festői művészet, ugyanis a festészetnek semmi köze a természet utánzásához. Erre azonban már senki nem figyelt.