Kiállítások és kritika

A Műegyleti kiállítások megindulás előtt alig volt példa műalkotások nyilvános bemutatására. Huber József szobrász például a Wurm-ház udvarán állította ki Fleschner Fülöp számára faragott síremlékét, annak temetőbe történő elszállítása előtt 1828-ban. Műalkotások ismertetése, leírása és értékelése terén sokat tett a század első harmadában Kazinczy Ferenc, aki például az angol keretekről is írt egy összefoglalót a Tudományos Gyűjtemény. Az ő nevéhez fűződik az első kritika Ferenczy István Pásztorlánykájáról is. A negyvenes években a legjelentősebb kritikus Henszlmann Imre volt, a hatvanas évektől kezdve pedig a festő és művészetszervező Keleti Gusztáv. Számos írása jelent meg nem csupán az újonnan felállított emlékművekről és a legfontosabb középületekbe készített falfestményekről, hanem a Képzőművészeti Társulat kiállításairól is. Az utóbbiakat az Akadémia épületében, majd az Andrássy úton 1877-ben felépült Műcsarnok épületében rendezték meg.

A Műcsarnok

1894-ig a mai Erzsébet téren felépített, és a Műcsarnoknál progresszívebb Nemzeti Szalon megnyitásáig a Társulat kiállításai voltak az egyedüli rendszeres bemutatók a fővárosban. Az itt kiállított művek az 1880-as évektől kezdve egyre konzervatívabb szemléletet képviseltek, és a hivatalos művészetfelfogást is meghatározták, amelynek jelképes kifejeződése volt a Műcsarnok új épületének a megnyitása a Hősök terén 1896-ban, historizáló kontextusban.