A 19. század első évtizedeit meghatározó stílus elterjedésének nagy lendületet adott az a József nádor politikai döntésének eredményeképpen létrejött építési szervezet (a pesti Szépítő Bizottmány), mely kijelölte a legfontosabb városrendezési feladatokat és az addig szerény méretű és jelentőségű városban nagyszámú építkezést indított el. Ezen építőtevékenység gyümölcseként kialakult a város ma is látható szerkezete, a klasszicista Pest arca. A városban 1808-tól meginduló/elkezdődő építkezési hullámban két legfontosabb, európai rangú építésze - a magyarországi klasszicizmus vezető mesterei - Pollack Mihály (1773-1855) és Hild József (1789-1867). Pollack bécsi és milánói tanultságú építész (nagybátyjánál, Leopoldo Pollacknál töltött gyakorlati évek után) 1798-ban jött Pestre és ott József nádor pártfogoltjaként hamarosan a Szépítő Bizottmány tagja lett. Tervezett városi palotákat (pl. Festetics-palota, 1820-26), templomokat (pl. Deák téri evangélikus templom, 1799-1805), közigazgatási épületeket (szekszárdi megyeháza 1827-1830-as évek közepe, az országháza 1840-es terve (1. kép.), oktatási épületet (Ludoviceum), múzeumot (Nemzeti Múzeum, 1837-46 (2. kép)).

A korszak másik jeles építésze Hild József, a pesti Építési Igazgatóság vezetőjének, Hild Jánosnak a fia. Tanulmányait Bécsben végezte, majd Charles Moreau-nál szerzett gyakorlati ismereteket. Pesten az 1820-as évektől építi jelentős műveit többek között az egykori Kirakodó (ma Roosevelt) tér épületeit (Duna (később Diana) fürdő, Ullmann-palota (1837), Nákó-ház (utóbb Európa-szálló). Megkezdi a lipótvárosi bazilika építését, melyet majd Ybl Miklós, végül Kauser József fejeznek be. Vidéki épületei közül az egri székesegyházat (1831-1837), és az esztergomi székesegyház befejezését (1856-ig) érdemes megemlíteni.

A klasszicizmus hazai történetének jellegzetessége, hogy annak elterjedésében különböző építész-dinasztiák, mint a Brein, a Kasselik és a Zitterbarth famíliák, is fontos szerepet játszottak.

Építészet Magyarországon a 19. században. Bevezetés

A 19. század magyarországi építészetének története 1780 körülre nyúlik vissza. A 18. század végén megfigyelhető klasszicizáló jelenségekből kinövő új formanyelv, a klasszicizmus mellett természetesen párhuzamos jelenségként egy ideig a tradicionális stíluselemek is megfigyelhetők. Majd a 19. század harmadik évtizedétől egyre gyakoribbá válik (nem függetlenül az európai stílusáramlatoktól) a középkori, középkorias formák megjelenése. A magyarországi romantika virágkorát általában 1840 és 1860 közé teszik, ám természetesen ilyen irányú tendenciák még később is fel-felbukkannak. A historizmus időszaka Magyarországon az európai folyamatokhoz képest kissé későbbre, 1860 és 1896 közé tehető. (Ez tőlünk nyugatra a stílusirányzat lecsengésének ideje.) Az új irányzatok, a szecesszió és különböző hazai változatai az 1890-es évektől jelentkeznek először, elsősorban Lechner Ödön, majd követői munkásságában.