Nemzeti építészet keresése

A 19. század az európai modern nemzetállamok születésének időszaka. A nemzeti önazonosság keresésének része a nemzeti művészet és ezen belül a nemzeti építészet megteremtésének szándéka. Ez egy-egy jellegzetes építészeti feladatban artikulálódott, mely lehetőséget teremtett az annak megfelelő architektonikus forma kialakítására. Ilyen jellegzetes épülettípus volt a parlament, mint a polgári demokrácia szimbóluma melynek történetét a nemzeti építészet megalkotásra irányuló próbálkozások kísérik (ld. londoni parlament). A nemzeti építészet keresése szorosan összefügg elsősorban a nemzeti történelem kutatásával s ezen keresztül a középkor építészetének újra ?felfedezésével?, noha nem azonos azzal. Franciaországban az Ile-de-France-i gótika vált nemzeti építészet példájává, az angoloknál elsősorban a gótikus építészet különböző korszakai (15, utóbb a 13-14. századi), Németországban a későgótika, utóbb a román kor emlékei jelente tték a nemzeti építészetet (ld. Köln mintakép-szerepét). Másutt történelmi stílusok helyett a helyi (falusi) építészeti hagyományok, a vidéki (népi) építészet romantikus ihletésű átdolgozása kapott nemzeti jelzőt (ld. ún. schweizer Haus, a tiroli rurális építészet). Ehhez köthető az angolok 19. század közepi, William Morris munkásságával induló új, részben szellemi irányzata, mely az építészeti hagyományok eredeti értelmezési kísérlete volt - elsősorban a vidéki építészetre alkalmazva. A művészetet és a kézművességet egyesítő, komplex, építészetileg és iparművészetileg egységes épületeket hoztak létre. Munkájukhoz a mintát a középkori mesteremberek romantikus ideálképe szolgáltatta. Korai képviselője az irányzatnak Philipp Webb, Morris számára épített családi házában ennek szellemét fedezhetjük fel. Webb kortársa volt Richard Norman Shaw, akinek munkásságában a morrisi komplexitás a századvég szintetizáló törekvéseivel párhuzamosan jelentkezik

A morrisi elveken nyugvó modern építészet az 1870-es évekre nőtte ki magát (Arts and Crafts mozgalom). A fiatal építészekből álló csoportosulás (melyhez képzőművészek is csatlakoztak) egészen a századfordulóig fontos szerepet játszott a szigetországban (ld. Charles F.A. Voysey: Broadleys Windmere in Cartmel, 1898.). Hogy a századforduló előtti évektől mintaképpé vált több európai országban (Németországban, Spanyolországban, Finnországban, vagy Magyarországon) a jelentős részben Hermann Muthesius: Das Englische Haus c. könyvének köszönhető. Az eddigiek alapján elmondható, hogy a történelmi stílusoknak nemzeti stílusokként való értelmezése elsősorban a kontinens nyugati felén terjedt el, míg a népi, rurális építészetnek a nemzeti építészetre gyakorolt hatásáról Európa középső területein találkozunk. A két szemléletnek a középkori mesterember ideálképével összekapcsolt sajátos változata a morrisi elveken nyugvó új építészet., mely komplexitásánál (t.i. összművészetként jelentkezett) fogva alkalmas volt arra is, hogy termékenyítőleg hasson Európa igen különböző területein.