Az Auróra

A tájkép, a zsáner, a portré és a csendélet mellett a nemzeti művészet megteremtésének igényével összhangban, a történeti festészet jelentette a legmagasabb rangú festészetet. Az emlékművek, a történeti tájkép vagy a történeti eseményképek ennek a műfajnak a céljaihoz hasonló feladatokat láttak el, ennek rangjára törekedtek. A történelmi festmények készülését sokszor szorgalmazták a sajtóban is: Reméljük Barabás is kiáll a síkra... hisszük, hogy minél előbb a történetfestés magasabb körében is méltánylást fog magának kivívni. E mező az, melyen a művészet hivatása egyik legszebb részét valósíthatja meg s kezet fogva a históriával és költészettel, a nemzeti érzelemhez szólhat? - írták az Athenaeumban 1840-ben. (Hoffmann Edit: Barabás Miklós. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1950. 45. o.) Magyarországon a politikai/társadalmi helyzet változásaival párhuzamosan fokozatosan teremtődtek meg a feltételei a reprezentatív, nemzeti igényű történeti festészetnek, nem függetlenül a művészeti intézményrendszer kiépülésétől. A tágan vett intézményi keretek létrejötte mellett két összetevőt kell még megemlíteni: a magasan képzett művészek megjelenését és a történelmi tematika kidolgozását, illetve megfestésének elkötelezett támogatását. Egyes történelmi események első ábrázolásai albumokban, metszetkiadványokban jelentek meg, amelyek közül a legjelentősebb az AuróraHazai Almanach volt, amelyet az író és festő Kisfaludy Károly indított el az 1820-as évek elején. Az itt közölt verseket és novellákat számos metszet illusztrálta, amelyek előrajzát részben Kisfaludy, részben bécsi mesterek rajzolták, és ezek nyomán osztrák mesterek készítették el a metszeteket.

Madarász Viktor

A történelmi képek témája a század folyamán a politikai helyzettől függően is változott A negyvenes évekig az úgynevezett birodalmi patriotizmus körébe tartozó tematika volt a meghatározó, 1849-1867 között a szabadságharc elvesztésére jelképesen utaló ábrázolások kerültek előtérbe, 1867 után pedig az önálló magyar államiság eszméjéhez kapcsolódó reprezentatív történelmi képek voltak túlnyomó többségben. A század vége felé a hivatalos megbízások mellett megjelent az antihistorizmus, amely összefüggésben volt a historizmus történelemszemléletének és a hagyományos történelmi festészetnek Európában és hazánkban is többek által megfogalmazott válságával. 1849-1867 között a ?nemzeti szenvedéstörténet? szimbolikus tartalmú képei közül többet a bécsi iskolázottságú Madarász Viktor festett. A később hosszabb időre Párizsban letelepedő művész 1856-os Thököly álma című képét A bujdosó álma a magyar-török harcbólcímmel tudta csak kiállítani az ötvenes években tiltottnak számító Thököly-téma Habsburg-ellenes vonatkozásai miatt. A Wesselényi-összeesküvésben érintett Thököly István fia, Imre titokban menekült el az osztrák hadsereg által ostromlott Árva várából és Erdélyben bujdokolt. A festményen ábrázolt jeleneten álmában megjelenik időközben elhunyt, bilincseitől megszabadult atyja, akit Madarász a 18. századi szellemjelenésekből jól ismert módon, világító fehér fényben, romantikus felfogásban jelenített meg.