A fotószecesszió stílusjegyei

Stieglitzgalériája, a 291teremtette meg a műalkotásként megbecsült fotó, a fotóművészeti kiállításműfaját: a képek nem egymás hegyén-hátán, a „padlótól a mennyezetig” voltak kiállítva, mint az amatőr klubokban, hanem egymás mellett, gondosan paszpartuzva és keretezve, kellően megvilágítva, s a rendezők még a fal festésére is külön gondot fordítottak. Stieglitz a Camera Workképmellékleteiben is rendkívül megbecsülte a fényképet: többségüket japán hártyapapíron, egy kézműves mélynyomtató eljárással, heliogravűr műmellékletként publikálta.

Az amerikai fotószecesszionisták új vonásokkal gazdagították a piktorializmust. Ők emelték be a fotográfiai témák körébe a vidéki-természeti tájkép urbánus megfelelőjét, a nagyvárosi látképet , és ők vezették be az all-weather photographylátásmódját is, tehát azt, hogy ne csak nyáron, napsütésben fényképezzenek, mint az amatőrök, hanem télen, esőben, alkonyatkor és este is. Képeiken megfigyelhető a japán művészet hatása. Szintén náluk figyelhető meg legjobban a piktorialista kompozíció egyik legfontosabb eleme: a kép, különösen ha női alakot vagy alakokat ábrázol, egy S-vonal mentén szerveződik. A kígyózó mozgást a piktorialisták – összhangban a szecesszió organikus formákra épülő esztétikájával – nőiesen erotikusnak találták, hasonlóan a kissé félrebillentett fej gesztusához.