Az akadémiák

A 17. század közepén megalapított francia akadémia volt a mintaképe a 18. században Európa-szerte megalapított művészeti akadémiáknak, amelyek száma 1800 körül jelentősen növekedett. Míg 1720-ban 19 akadémia volt Európában, addig 1790-ben már száznál is több művészeti iskola működött, és ezek száma a 19. században tovább nőtt. A tanintézetek számának növekedése több okra vezethető vissza. Egyrészt fokozódott az igény a helyes művészeti ízlés terjesztésére és ezzel összefüggésben a művészeti-iparművészeti termelés színvonalának emelésére, ami egy-egy ország vagy tartomány számára gazdasági szempontból volt fontos. Másrészt a művészeti-esztétikai nevelés fontos részét képezte az oktatásnak mind az emberi képességek komplex fejlesztése, mind pedig az emberségre nevelés szempontjából. A művészetre úgy tekintettek, mint egy-egy ország gazdasági, politikai, és szellemi állapotának a tükrére. A művészetre szükség volt továbbá az egyéni, a közösségi, és az országos vagy nemzeti reprezentációnál is. Mindezek a tényezők a művészek iránti kereslet növekedéséhez vezettek, és egyre többen választották a művészeti pályát. Az uralkodók, az egyes városok vagy az állam által létrehozott iskolákban a képzés a 17. századi rendszert követte, amelyre a régi minták másolása és felhasználása volt a jellemző még az önálló kompozíciók kitalálása esetében is. Ez az akadémizmus kialakulását eredményezte, ami a 19. században egyre inkább retrográd jelenség volt. 1800 körül találkozunk az első akadémiaellenes megnyilvánulásokkal, amikor művészek az akadémia intézménye és művészetfelfogása által meghatározott kereteket elhagyták, és más szervezeti formákat hoztak létre saját elgondolásaik megvalósítására. A francia képzőművészeti akadémiát a forradalom alatt, 1793-ban megszüntettek, később azonban anélkül, hogy az oktatás megújítására sor került volna (ez csak 1863-ban következett be), École des Beaux-Arts (Képzőművészeti Iskola) néven újraindították. Dísztermét a negyvenes években Paul Delaroche festette ki, és a falfestmény, amely a művészet nagy (görög, római, gótikus, reneszánsz, barokk) korszakait jelképező művészeket ábrázol csoportkép formájában, az iskola programját volt hivatva szemléltetni. Az államilag támogatott, hivatalos művészetoktatás átalakítását a század folyamán az új művészeti és iparművészeti mozgalmak mellett az egyre szaporodó magán- és szabad iskolákban folyó oktatási gyakorlat is ösztönözte. Az akadémiákon folyó oktatás kritikájára nem csupán vitairatokban, hanem képi ábrázolásokban is sor került, mint például a düsseldorfi akadémián tanuló Johann Peter Hasenclever műtermi jelenetén, ahol a korábbi századok allegorikus akadémiaábrázolásaival szemben egy életképen humoros jelenetben vonultatta fel az oktatás eszközeit.

Hasenclever, Johann Peter: Műtermi jelenet. 1836. Kunstmuseum, Düsseldorf.