A kiállítások
Salon Carré Szalon elnevezésű termében került sor, és innen ered a kiállítások elnevezése. A kiállítások az akadémia művészetpolitikáját szolgálták, csak akadémiai tagok vehettek rajta részt. 1748-ban bevezették az előválogató zsűri intézményét. A nyilvános bemutatókat nagy közönségfigyelem kísérte, és az érdeklődőket a műveket felsoroló katalógusok, valamint az egyre rendszeresebbé váló kritika segítette a tájékozódásban a zsúfoltan elhelyezett művek sokaságában. A párizsi mellett jelentősek voltak az 1768-ban megalapított angol Királyi Akadémia kiállításai is, amelyet szintén tömegek látogattak, amint ezt egy 18. és egy 19. század végi ábrázolás is mutatja.
A "kiállításművészet"
A kiállítások látogatása hozzá tartozott a művelt polgárok társadalmi-kulturális életéhez, de ezt az alacsonyabb néposztályok tagjai is egyre inkább igényelték. E vegyes összetételű közönség ízlését igyekeztek kielégíteni a művészek, ami a közérthető, szívhez szóló vagy bombasztikus képek megsokasodásához vezetett a 19. század első felében. Jóllehet idővel az akadémiai festészeti gyakorlat is igazodott az új elvárásokhoz, és a Szalon minden művész számára lehetőséget nyújtott a bemutatkozásra, az általában konzervatív ízlésű zsűri az újító művészek munkáit ritkán engedte bemutatni. A Szalonból vagy később a hivatalos világkiállításokról kiutasított művészek alternatív bemutatkozási lehetőségek után néztek, ami sokszor nagy anyagi áldozattal járt. Műveik nagyközönség előtti bemutatása nem csupán művészeti előmenetelük, hanem megélhetésük szempontjából is központi jelentőségű volt a számukra. A század második harmadában a Szalont már több százezren nézték meg, míg például az ettől független impresszionista kiállításokat csupán ezrek. A kiállítás intézménye a maga sokszínűségével és ellentmondásaival a művészeti élet és a művészeti folyamatok katalizátora volt, és a festészetnek, valamint a vicclapoknak is kedvelt témájává vált.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
