Történelmi tájkép 1.

A tájképek egy másik csoportját alkották a történeti tájképek, amelyeken magyar történelmi vonatkozásai miatt jelentős helyszínek, legtöbbször várak voltak láthatók. Ezek első ábrázolásai szintén a honismereti kiadványokban jelentek meg, s megörökítésüket a század közepétől műemlékvédelmi szempontok is motiválták. A Magyar Akadémia felszólítást intézett az ország la kosaihoz, hogy mentsék meg a pusztulástól a hajdankor történeti emlékeit. A műemlékek megmentésére egy mód megörökítésük; rajzoljunk és rajzoltassunk tehát és írjuk le fennmaradt emlékeinket szorgalmasan - írta a Pesti Divatlap 1847-ben. (A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században. MTA MKCS, Budapest, 1992. 85.) A középkori jórészt romos állapotban lévő várak ábrázolása megfelelt a romantikus érzületnek, és lehetőséget adott az ország hajdani és a jelenkori állapotainak allegorizáló bemutatására is. Az egyik legtöbbet ábrázolt motívum a nemzeti tudatban szimbolikus jelentőségű Visegrád volt, s az akadémiai felhívás után ki is adtak egy litografált Visegrád Albumot. Több Visegrádot ábrázoló festmény készítője távoli nézőpontot választott, és a várhegy jellegzetes, a Dunához lefutó ívének, a felette és a mögötte látható ég sávjának, valamint az előtér és a háttér lankáinak festői lehetőségeit használta ki a motívum monumentalizálása érdekében. Markó Károly emblematikus Visegrád-képe (1828-30) után Ligeti Antal, a történeti tájkép egyik jelentős képviselője, a környezetéből kiugró hegy távoli sziluettjét viharos égboltozat előtt, ellenfényében ábrázolta. A képtér nagy részét elfoglaló előtér tépett növényzetének, fényhatásokkal is kiemelt hajladozó bokrainak a csoportja a jelenkor világát jelképezi szemben a háttérben feltűnő, a múlt emlékműveként magasodó várral.

Történelmi tájkép 2.

A történeti tájkép egy másik képviselőjeként Keleti Gusztávot tartják számon, aki festőként elsősorban a tájakat rajzolt és festett, így például Visegrádot, Magyarország és Erdély számos tájegységét és történelmi helyét, a budai hegyeket és a Tátrát. Müncheni iskolázottságú, későromantikus tájképfestészetére a növényzet aprólékos megfestése és a valóságos tájképi mo tívumok bizonyos fokú jelképes felfogása a jellemző, anélkül, hogy a realizmus vagy a szimbolizmus megkísértette volna. A Száműzött parkjacímű festményén egy kastély elvadult és lepusztult parkjának részlete látható, ahol egy hatalmas tölgyfa alatt kondás ül, aki az egykor rendezett kert egykori kútszobra környékén disznókat legeltet. A kép két vonatkozásban is utal a magyar történelemre. Egyrészt a park egy száműzötté, akinek virágzó lakóhelye - kényszerű távollétében - az enyészet birodalmává vált, másrészt, allegorikus értelemben, a kert reális állapotának rezignált számbavétele egy általánosabb helyzetkép megfogalmazását szolgálja. A kastélyok és az udvarházak körül kialakított mesterséges természet, az ideális világok földi másaként is értelmezett kert ábrázolása korábban az ideális tájképekkel volt műfaji összefüggésben. A Száműzött parkján a kertművészetben és az ideális tájképi ábrázolásokon is sokszor tematizált, mitologizált, idillikus pásztori életet egy valóságos életképi motívum váltotta fel. Keleti a kép készülésével egy időben, 1871-ben írt dolgozatot az ideális tájkép magyar vonatkozásban legfontosabb művelőjéről, Markó Károlyról. Írásában a Markó-féle festészetről már múlt időben beszélt, és számba vette a korabeli tájképfestészet újabb irányait is.