Plinius: Zeuxisz és Parrhasziosz vetélkedése

A francia trompe l'oeil kifejezés magyarul a szemet becsapó, megtévesztően élethű ábrázolást jelenti, amely mint a festők mesterségbeli tudásának fokmérője évszázadokon keresztül versengésre, bizonyításra késztette a művészeket, de csak a 17. században lett önálló műfaj. Eredete az antikvitásban található: A művészet Apollodorus által kitárt kapuján a heracleai Zeuxis a 95. olympias negyedik évében lépett be, és a már némi vakmerőségre képes ecsetet, mert még egyelőre csak erről beszélünk, nagy dicsőséghez juttatta. Zeuxis elvette mestereitől a művészetet, és magával vitte. Neki volt kortársa és vetélytársa Timanthes, Androcydes, Eupompus, Parrhasius. A hagyomány szerint az utóbbi versenyre kelt Zeuxisszal, és mivel az oly tökéletesen megfestett szőlőfürtöt mutatott be, hogy a madarak rászálltak a képre, ezért Parrhasius egy festett függönyt mutatott be, amely oly élethűen volt ábrázolva, hogy Zeuxis a madarak ítéletétől eltelve sürgette a függöny elhúzását, hogy láthassa a képet. Mikor felismerte tévedését, őszinte szégyenkezéssel átengedte a pálmát, mivel ő a madarakat tévesztette meg, Parrhasius viszont magát a művészt. Állítólag később is festett Zeuxis egy szőlővivő fiút, s amikor rászálltak a madarak a szőlőre, ugyanazzal az őszinteséggel, mint előbb, haragosan művéhez lépett és azt mondta: a szőlőt jobban festettem meg, mint a fiút, mert ha őt is tökéletesen készítettem volna el, a madaraknak félniük kellett volna tőle.

id. Plinius /23-79/ Naturalis Historiae, XXXV. 61-69 (Gesztelyi Tamás fordítása, Plinius, Természetrajz. Az ásványokról és a művészetekről. Enciklopédia, Budapest, 2001. 177-179.)

Ez az anekdota több más Plinius-történettel együtt igen népszerű volt a reneszánsz idején. Itáliában Petrarca óta elterjedt szokás volt a humanista írók közt, hogy a csodált, kortárs festőket az antik művészekhez hasonlították, a költők különösen Giottót, Pisanellót, Jacopo Bellinit és Mantegnát dicsérték ilyen módon. A natura, a természet követése egyik fontos feltétele volt ekkor a festői tudás elismerésének, a kiváló művész minősítésnek. Plinius történetei a festői vetélkedésről szóltak, gyakran a humor forrásai lettek. Ő inspirált több anekdotát, melyekben madarak, méhek, s igen gyakran legyek szerepeltek, azok az állatok, akiket megtévesztettek a festett gyümölcsök, virágok, összetévesztették a valódi dolgokat, s azok képmásait.