Középkori művészet

A buddhizmus elterjedésével a művészet is új lendületet kapott. A 4-5. század folyamán egyre több barlangtemplomot vágtak a sziklába, és festményekkel, valamint szobrokkal díszítették őket. A képek Buddha korábbi életének epizódjait jelenítik meg. A leghíresebbek a Tunhuangban a 4-13. század közt keletkezett, igen régi festményeket is megőrző Ezer Buddha barlangtemplomok. A Tang-kori Kínában megjelenik a buddhista művészet monumentális válfaja. A sziklába vájt barlangszentélyek mellett óriási méretűre faragott Buddha szobrokat láthatunk, ezek kéztartásai alapján könnyen elkülöníthető keletkezési idejük.

Szintén a Tang-korban fejlődött magas szintre a már a Han-időszakban is művelt festészet. A tájképeken a részletek gondosan kidolgozottak, ezzel is jelezve a természet egészének a megértését, és e megértés fontosságát. A 8. század legendás hírű festője volt Vu Tao-ce, akinek sajnos nem maradt fenn képe. A hagyományos kínai felfogás szerint a festészet és a kalligráfia közös gyökerű művészet, így a gondosan megfestett írásjegyek a képekkel azonos megbecsülésnek örvendtek mind ekkor, mind a későbbi korokban.

Ugyancsak a Tang-korban terjedt el a sárga-zöld-barna színű mázas cseréptárgyak divatja, melyek jórészt temetkezési célokat szolgáltak. E mázas figuráknak a Han-kori ólommázas kerámia volt az elődje. E téren a legfontosabb felfedezés azonban a porcelán feltalálása volt. A kaolintartalmú agyag magas hőfokon kiégetve különösen kemény és tartós tárgyak készítésére alkalmas. A porcelánt a későbbiekben gyakran máz alatti festéssel díszítették. Igen gyakori volt a kékkel díszített fehér porcelán.