A Cornaro-kápolna
A különféle műfajok és anyagok, a szobor és az architektúra mesteri egyesítése mutatkozik meg a római Santa Mariadella Vittoria-templom Cornaro-kápolnájának kialakításában, amelyet Bernini 1652-ben fejezett be. A megrendelő család tagjainak büsztjei a kápolna oldalfalainak illuzionisztikusan kiképzett fülkéiben foglalnak helyet, az oltár oszlopos-oromzatos keretében pedig Avilai Szent Teréz elragadtatását ábrázoló szoborcsoport került. A jelenet a karmelita szent egyik látomását ábrázolja, amikor angyal jelent meg előtte, aki az isteni szeretet nyilával sebezte meg a szívét. Bernini igen gondosan tervezte meg az együttes hatását. Szent Teréz és angyal csoportját mély fülkébe, baldachin alá helyezte, amivel fő célja a nézőpont rögzítése volt: az oltár szoborcsoportját mindaddig nem lehet egészében látni, amíg a néző a templom hajójában nem áll pontosan a Cornaro-kápolna középső tengelyébe. Innen teljesen képszerű látvány tárul a szeme elé, amelyet az oltárépítmény keretező vonalai határolnak. A látomás, az egész kompozíció gyújtópontja drámai hangsúlyt kap a sötét oszlopok és a fehér márvány alakok közötti kontraszt által. A jelenet lebegő felhőn játszódik, szivárványszínben játszó alabástrom háttér előtt, és a timpanon mögé rejtett ablakból beáradó irányított fény is fokozza látomás-jellegét. Ebben a mennyei fényben, amelyet az aranyozott sugarak is megjelenítenek, az isteni kegyelem részeseiként jelennek meg az alakok. A keretező baldachin és a mennyei fény révén a jelenet valóban természetfölöttinek tűnik, elkülönül a saját szférájába, elszigetelődik a néző valóságától. A szobrász Bernini úgy formálta meg a látványt, mint egy festő: kifejezetten képi hatásra törekedett. Ennek eredményeképpen a hagyományos, tiszta műfajok és technikák közti határok elmosódtak. Szent Teréz és az angyal csoportja nem is önálló szobor, nem is dombormű. Nem lehet elkülöníteni a keretépítménytől, a háttértől és a fénysugaraktól, de nincs a reliefekhez hasonló alapsíkja és kerete sem. Bernini a művészetek olyan új formáját hívta életre, amelynek megnevezésére nincs megfelelő kategória. Egyetlen nagy egésszé kovácsolta össze a szobrászatot az építészettel és a festészettel, olyan egységes kompozícióba, amelyet nem lehet részletekre különíteni.