Az akadémia

A francia festészeti akadémiát 1648-ban Mazarin bíboros alapította. Mintáját Itália nagyhírű művészakadémiái, a firenzei, a római és a bolognai jelentették. Az intézmény céljai között első helyen állt a művészek kiemelése a céhes keretekből, a kézművesség béklyóiból. Az akadémia egyben oktatási intézmény is volt, amelyben a növendékek a korszak művészeti ideáljainak megfelelő képzésben részesülhettek. Az oktatásban fontos szerepet töltött be az élő modell utáni festés és rajzolás, valamint a klasszikus – antik és reneszánsz – művészet tanulmányozása, amelyet másolatok és metszetek, valamint a királyi gyűjteményben őrzött eredeti művek tettek lehetővé. Az akadémián előadásokat és vitákat rendeztek, biztosítva a festészet elméleti megalapozását. Az 1663-ban Le Brun irányításával bevezetett reformoknak megfelelően a tagokat szigorúan meghatározott hierarchiába osztották. Professzori rangot csak a történeti festők kaphattak, és azok, akik más műfajokban gyakorolták magukat, nekik alárendelve csupán tanácsosok lehettek. A tehetséges növendék ek felkarolását szolgálták a pályázatok és az akadémia Rómában fenntartott tagozatára kiírt ösztöndíjak (Prix de Rome). 1667-ben elhatározták, hogy a tagok kétévenként megrendezendő kiállításokon a nagyközönség előtt is mutassák be műveiket (ebből a hagyományból nőtt ki a párizsi Szalon). A megreformált akadémia kétségtelenül legfontosabb intézménye a rendszeres konferenciák bevezetése volt. Kezdetben havi egy alkalommal a gyakorlatokat vezető professzor tartott előadást a királyi gyűjtemény egy-egy fontosabb remekművéről, hiszen az oktatás nagymértékben támaszkodott a festészet nagy példáinak elemzésére. Ezeket az előadásokat az akadémia titkára, André Félibien lejegyezte és publikálta. Le Brun 1668-ban tartotta meg két legfontosabb előadását, amelyek témája a szenvedélyek képi kifejezése, illetve az ember és az állatok fiziognómiájának összehasonlítása volt. Fennmaradt rajzai arról tanúskodnak, hogy az értekezések illusztrációkkal ellátott kiadását is tervbe vette. Mivel a festészet legfontosabb témájának – Arisztotelész drámaelmélete és a reneszánsz művészetelmélet nyomán – a cselekvő embert tekintették, a testnek a lélek rezdüléseit és szenvedélyeit kifejező mozdulatai jelentették a festészet alapját. A műfajok rangsorának élére is azért került a bibliai, mitológiai és történelmi, valamint az allegorikus témákat ábrázoló históriafestészet, mivel az a cselekvő embert jeleníti meg, a portré (és a zsáner) csak ez után következik, majd az élettelen dolgok ábrázolása: a tájkép és a csendélet. Le Brun megkísérelte felállítani az arcok és a mimika tipológiáját, s ezen keresztül az emberi érzelmek rendszerét, amelyek a testet mozgásba hozzák, és amelyek ezekről a mozdulatokról jól leolvashatók. A szenvedélyek fajtáinak megfelelő arckifejezéseket Le Brun szemből és profilból ábrázolt fejekkel szemléltette, az arc részeinek arányát és az érzelmek okozta mozgását a fejekre rajzolt vonalak segítségével mutatta be. Nemcsak a pillanatnyi kifejezés érdekelte, hanem az arc általános felépítése, aránya is, amely tükrözi a jellemet, nemesebb vagy alantasabb karaktert kölcsönöz a fejnek.

La frayeur