(1629-1683 után): a holland életképfestészet kiváló képviselője. Delftben és Amsterdamban működött. Korai képeire Rembrandt körének mesterei hatottak. Legszebb műveit Vermeer van Delft hatására Delftben alkotta 1655-65 között. Képein a holland polgárok életét ábrázolta, polgári jólétüket sugárzó interieurökben, nemesen egyszerű bútoraik, mindennapi tárgyaik között. Kevés figura szerepel rajtuk, legtöbbször asszonyok és gyermekek. Alakjukat póztalan tevékenység közepette, meghitt bensőséggel ábrázolta. Egységes, meleg tónusú festményein egyenletesen árad szét a magas ablakokon, esetleg ajtókon beáramló fény. Kompozícióin az egymásba nyíló szobák térmegoldásával a perspektíva hatásos érzékeltetéséig jutott el. Munkásságának egyik jellemző darabja, A levelet olvasó hölgy a Szépműv. Múz. tulajdona.

A XVII.-XVIII. Század folyamán a feudalizmus fejlődésének utolsó korszakához érkezik, melynek fenntartása továbbra is az uralkodó osztály és a római egyház érdekében áll. A reformáció során meggyengült katolikus egyház már a XVI. századtól kezdve,-amikor megalapította a jezsuita rendet- igyekezett visszaszerezni tekintélyét, s ennek érdekében felhasznált minden olyan eszközt, amely végül létrehozta a tömegeket ámulatba ejtő és elkápráztató képzőművészeti propagandát, melyet mi csak a barokk stílus kifejezéssel emlegetünk.

1. élethűség, természethűség 2. anyagi jelleget mutató állapot 3. vmely nyersanyag természetének, jellegének megfelelő állapot (pl. így készült szobor)

(fr., ném.) életkép. Festészeti műfaj, mely a köznapi élet eseményeit ábrázolja. A 16. század elején alakult ki Németalföldön, Hollandiában vált igazán jelentőssé, de a 19. századi magyar festészetben is fontos szerepet tölt be.

A művészetben az esztétikai hatás egyik forrása. A szobrászatban és az építészetben a térhatást érzékelteti. Különösen nagy szerepe van a festészetben, ahol alkalmazásának változatai stílusmeghatározó szereppel is rendelkeznek.

(görög: „képes beszéd”) elvont fogalmaknak, képzeteknek vizuális jelekkel, általában emberalak attribútumokkal való érzékeltetése. Jelentése kötött, fogalmilag is körülírható.

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egyik gyakran reprodukált, izgalmas festménye. A rotterdami Willem Buytewech (1591/92 – 1624) a 17. századi holland életképfestők első generációjának jeles tagja. 1620 körül festett Mulatozó társaság című képével derűs és nagyvonalú életstílust örökít meg. A képen látható elbűvölő dáma köré gyűlt divatos ifjak csoportjában és a földi javakra utaló kellékekben nem nehéz felismerni a Világ-Asszony allegorikus alakjának földi mását, aki vendégeit a földi élet gyönyörűségeivel kápráztatja el. Ezt az érzéki örömöket megtestesítő nőalakot 15–16. századi grafikákon földgömbbel a fején ábrázolták, amely az emberi világ fölötti hatalmát jelképezi. Buytewech képén ennek az ikonográfiai hagyománynak a falra akasztott térkép felel meg, immár egy valóságosnak elképzelhető szoba dekorációjaként. A szereplőket körülvevő kellékek az öt érzék attribútumaiként értelmezhetők: az égő gyertya a látást, a zeneszerszámok a hallást, a kancsó és a pohár az ízlelést, a pipa a szaglást, a parázzsal teli edény pedig a tapintást jelképezi. A hangszerek a majommal és a karddal együtt a bujaság szimbólumai is. A kép tartalma a benne rejtőzködő utalásokkal egyértelműen moralizáló: a bűnös élet csábító erejét mutatja fel.

Az erkölcsi nevelőmunkának az az ága, amely az adott társadalom erkölcsi felfogása, törvényei szellemében formálja a gyermek akaratát és jellemét, erkölcsi tulajdonságait

Fatáblára, ritkábban fémlapra, a modern művészetben bármilyen szilárd hordozóanyagra festett kép. A középkorban és a reneszánszban a táblaképre általában temperával festettek. A 15–16. században a fa táblaképet fokozatosan felváltotta a vászonkép.

(fr., ném.) életkép. Festészeti műfaj, mely a köznapi élet eseményeit ábrázolja. A 16. század elején alakult ki Németalföldön, Hollandiában vált igazán jelentőssé, de a 19. századi magyar festészetben is fontos szerepet tölt be.

(1610-1690) Antwerpenben született flamand festõ, aki képein a paraszti élet jeleneteit (népi ünnepeket, dohányzókat, kártyázókat, katonai õrszobát, ivókat) ábrázolta.

A valósághoz legközelebb álóó ábrázolási forma.